„Miért gyűlöli Orbánt?”, kérdezte tőlem valaki a fórumon. „Talán azért, mert szereti a népét és megtagadja az áruba bocsátását?”.
Nem gyűlölöm Orbán Viktort. Egy időben csodáltam is. Nem gyűlöletből próbáltam felhívni a figyelmet egy veszélyes jelenségre. Megpróbáltam, aggodalommal, felemelni egy sírkő súlyosságú szót – az illiberalizmust –, hogy együtt láthassuk, hány ideológiai féreg tekereg alatta.
Nem tudom felmérni, mennyire szereti Orbán a népet. Valószínűleg Hitler is szerette a németeket, különben nem tekintette volna őket másoknál felsőbbrendűeknek. A magyar kormányfő nacionalizmusát a Jobbikosok sovinizmusa erősíti fel. (Azok az antiszemita és romaellenes nyilatkozatok, melyeket a Jobbik egyes vezetői, de egyes fideszesek is tettek, eljutottak a tengerentúlra.) E szemszögből nézve, az illiberalizmus az új antiszemitizmus.
Orbán megteremtette magának a „Magyarország megmentője” auráját. Megtette ezt Hitler is, annak idején. Gazdaságilag sikerült felemelnie Németországot, a legerősebb európai országgá változtatva. Egyes nagyon komoly történészek azt állítják, hogy ha a Führer 1938 környékén tűnt volna el, „a tömeges kivégzések kezdete előtt, a német nép történelmének legnagyobb államférfijaként vonult volna be a történelembe”. Végül ki más, mint Hitler beszélt a legszebben a békéről, még azután is, hogy lángra lobbantotta a világot?
Nagyon kevés embernek adatott meg, hogy a történelmet átélve felfogja a saját jelenkorukban növekvő katasztrófa csíráját. Ezek egyike Churchill volt; ő ezt a Mein Kampf-ot elolvasva értette meg.
Nem csak Orbán Viktor dicsőíti az illiberalizmust. Az Európai Unióban van még egy kormányfő, egy másik Victor, aki ugyanezt teszi, de ugyanúgy, ahogy Monsieur Jourdain a prózát – nem is tudva róla.
Viktor és Victor között a különbség akkora, mint az eredeti és a másolat között. Orbán Viktor fajsúlyos, lényeges, a geopolitikát nagyon jól ismerő, túlfejlett hiúságú politikus, aki jól tudja, mit beszél. Victor Ponta egy tévé-politikus, aki tegnap még Barroso tollbamondása alapján írt, ma viszont ő is az illiberalizmussal kokettál: hajlam a tekintélyelvűségre, ugyanaz az elképzelés az ellenzékről, mint a hatalom lefizetettjéről (lásd a Tăriceanu-konstrukciót), újabban, a Cotroceni-ért folyó csatájában pedig az ortodoxizáló románizmus.
A nacionalista túlhevültség nélkül szóba sem hoztam volna a crajovai beszédet (középszerű polgármesterhez, nem elnökjelölthöz illő). Ha meggyőződésből beszélt volna, az súlyos lenne. Lelkesedéssel visszaadva azt, ami a súgógépen jelent meg előtte, megdöbbentő.
Ebben a pillanatban nem jut más eszembe, mint egy Joe Biden-parafrázis (melyet akkor iróniával fogadtam): Victor, mit akarsz te Romániából csinálni?