Azért sem mond le az RMDSZ és Ponta Biró jelöléséről

Ha tetszik Traian Băsescunak, ha nem, Biró Rozália maradt egyelőre a jelölt a kulturális miniszteri és kormányfő-helyettesi tisztségre.
Hirdetés

Nem mond le Biró Rozália miniszterelnök-helyettesi és kulturális tárcavezetői jelöléséről az RMDSZ, mint ahogy Victor Ponta kormányfő sem kívánja meggondolni magát. Amint arról beszámoltunk, Traian Băsescu államfőnek a torkán akadt Nagyvárad ex polgármesterének a művelődési tárca élére történt jelölése, és pénteken leszögezte: nem tartja a kulturális minisztérium élére valónak Biró Rozáliát, ugyanakkor a költségvetési miniszternek javasolt Claudiu Manda személyét is kifogásolta. Az államfő nem végleg utasította el a két személy kinevezését, csak arra kérte a miniszterelnököt, illetve Kelem Hunort, hogy egyeztessenek még egy kört. Az államfő elsősorban a partiumi politikus román nyelvtudását kifogásolta. Leszögezte: nem a jelölt magyarsága ellen emelt kifogást, mert Markó Béla és Kelemen Hunor kulturális miniszteri tevékenységét nagyra becsülte.

Az RMDSZ sajtóirodája azonban közölte, fenntartják a jelölést.

Hasonlóképpen nyilatkozott Victor Ponta is, aki ugyanakkor azt mondta a „biped” (magyarul kétlábú) kifejezés összetévesztését „bárki felróhatja Biró Rozáliának leszámítva az államelnököt, akinek intézményekről kellene beszélnie”. A szociáldemokrata párti kormányfő szerint a miniszter „csak egy ügyvezető, semmi több”, ugyanakkor a nagyváradi politikussal folytatott beszélgetésekből azt a következtetést vonta le, hogy politikai, képzettségi és intellektuális szempontból egyaránt megfelelő.

Ha a kulturális tárca élére a román kultúra legnagyobb emberét akarnánk megtenni, akkor biztosan másra esne a választásom, nem Biró asszonyra. Voltak jobb és rosszabb miniszterek is a tárca élén, a lényeg az, hogy jó ügyvezető-e az illető, ennyi” – fogalmazott Victor Ponta.

Mint ismeretes, azt követően kellett új személyt jelölni a kormányfő-helyettesi, illetve kulturális miniszteri székbe, hogy Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke lemondott a kormányban betöltött tisztségeiről.

Hirdetés