// 2026. augusztus 12., szerda // Klára

Lezuhant utasszállító: kapósabb lett a román légtér

// HIRDETÉS

Még nem tudni, valóban lelőtték-e a maláj utasszállítót. A légi társaságok azért nem kockáztatnak.

A román légi irányítás felkészült arra, hogy tovább fog növekedni a forgalom az ország légterében: a malajziai utasszállító ukrajnai szerencsétlensége óta a tervezettnél mintegy 25-30 százalékkal több repülőgép haladt át a román légtéren - közölte csütörtök este a légiforgalmi szolgálat (ROMATSA).

Több légitársaság, köztük a német Lufthansa és a francia Air France bejelentette, hogy gépeik elkerülik a Kelet-Ukrajna feletti légteret, miután csütörtökön Donyeck megyében csaknem 300 emberrel a fedélzetén lezuhant a Malaysia Airlines Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó Boeing-777-es gépe.

A Tarom légitársaság is közölte, hogy pénteki moszkvai járatai az ukrán légteret elkerülő útvonalon, fél órával hosszabb menetidővel közlekednek. 

A bukaresti külügyminisztériumban válságstáb próbál információkat gyűjteni arról, hogy volt-e román áldozat a lezuhant gépen.

Traian Băsescu államfő nyilatkozatban sürgette, hogy az ukrán hatóságok mellett az Európai Unió szakértői is részt vehessenek a tragédia okainak tisztázásában.

A nemzetközi közösség független vizsgálatot sürget

A nemzetközi közösség mielőbbi független nemzetközi vizsgálatot sürget a Kelet-Ukrajnában csütörtökön lezuhant malajziai utasszállítóval történtek felderítésére. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa pénteken rendkívüli ülést tart, hogy egyeztessen a szerencsétlenül járt gépről, amelyről az érintett országok vezetői is egyre inkább valószínűsítik, hogy valóban lelőtték.

Az Egyesült Államok szerint föld-levegő rakétával lőtték le az Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó gépet - közölték névtelenül nyilatkozó tisztségviselők, az amerikai alelnök pedig úgy fogalmazott, a szerencsétlenség „nem baleset volt", és hozzátette, hogy a gépet „leszedték az égről".

Barack Obama elnök telefonon egyeztetett Petro Porosenko ukrán államfővel. A két vezető hangsúlyozta, a tragédiával kapcsolatos minden bizonyítéknak Ukrajnában kell maradnia, hogy szakértők vizsgálhassák meg őket. Porosenko szerint a gép lelövése azt bizonyítja, hogy 

az ukrán válság veszélyt jelent a nemzetközi biztonságra.

„A tragédia újfent igazolta, hogy a terrorizmus az egész világ problémája. Az Ukrajnával szembeni külső agresszió nemcsak a mi gondunk, hanem az európai és a globális biztonságra nézve is fenyegetést jelent" - fogalmazott.

Obama éjjel telefonbeszélgetést folytatott Mark Rutte holland kormányfővel is, akinek felajánlotta az Egyesült Államok azonnali és korlátlan segítségét a történtek kivizsgálására. Az áldozatok közül ugyanis több mint százötven holland. 

Független nemzetközi vizsgálatot sürgetett az ügyben az ENSZ-főtitkára is. Ban Ki Mun közölte, hogy a világszervezet égisze alatt működő Nemzetközi Polgári Repülési Szervezettel (ICAO) együtt szoros figyelemmel kíséri az eseményeket.

Nagy-Britannia kezdeményezésére helyi idő szerint péntek délelőtt tíz órakor összeül az ENSZ Biztonsági Tanácsa, hogy rendkívüli ülésen vitassa meg a kialakult helyzetet. A brit küldöttség hangsúlyozta, hogy a polgári repüléssel kapcsolatos irányelvekkel összhangban minden félnek azonnali hozzáférést kell biztosítania a helyszínhez a szakértők számára, hogy kideríthessék, mi okozta a szerencsétlenséget.

Kijev: az orosz hadsereg áll az eset mögött

Ukrajna ENSZ-nagykövete, Jurij Szergejev egyébként a csütörtöki katasztrófa után a világhálón azt írta: „Ukrajna bizonyítékokkal fog előállni arra vonatkozóan, hogy az orosz hadseregnek köze van az utasszállító katasztrófájához.

Azonnali független vizsgálatot követelt Angela Merkel német kancellár is, aki szerint ha igazolódik, hogy lelőtték a gépet, az a kelet-ukrajnai válság további, tragikus eszkalálódását jelentené.

Tony Abbott ausztrál kormányfő Sydneyben úgy fogalmazott, ha bebizonyosodik, hogy nem baleset történt, akkor olyan bűncselekményről van szó, amelyre nincsenek szavak.

A maláj kormányfő azonnali felelősségre vonást sürgetett a szerencsétlenül járt utasszállítóval kapcsolatban, ha bebizonyosodik, hogy a gépet valóban lelőtték. Najib Razak közölte, hogy Malajzia különjáraton mentőcsapatot küld Kijevbe, hogy segítse a katasztrófa-elhárítást.

Péntekre kiderült, hogy a gép utasai közül sokan, a jelenlegi információk szerint 

108-an a nagyszabású AIDS-világkonferenciára tartottak Ausztráliába.

Vélhetően az áldozatok között volt Joep Lange holland kutató, a Nemzetközi AIDS Társaság korábbi elnöke is. Melbourne-ben vasárnap kezdődik az ötnapos tanácskozás, amelynek előadói között van Bill Clinton volt amerikai elnök is. A konferenciára hozzávetőleg 12 ezer résztvevőt várnak.

A gép Kuala Lumpur után az ausztráliai Perth-be ment volna tovább. A repülőn 298-an voltak, 283 utas és a 15 tagú személyzet. Sok áldozat állampolgárságát még nem sikerült meghatározni. Az áldozatok közül 154-en hollandok voltak, de ausztrálok, malájok, indonézek, britek, belgák, Fülöp-szigetekiek is utaztak a járaton. 

A repülőgép utasainak kétségbeesett hozzátartozói gyűltek össze az amszterdami és a Kuala Lumpur-i repülőtéren is. A holland városban két busszal és rendőri kísérettel meg nem nevezett helyre vitték őket, ahol újságírók nem tudnak a közelükbe jutni. Az utazásszervezők és a holland külügyminisztérium forródrótot hozott létre a hozzátartozók tájékoztatására.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A kiskutya jó dolgában, a választópolgár rossz dolgában vész meg

Varga László Edgár

Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.

Kataszter-katasztrófa: milyen tanulságai lehetnek a földhivatal-rendszer összeomlásának?

Sánta Miriám

Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

A rendszerváltás után sem volt menekvés a történelem öleléséből

Sólyom István

Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”
Főtér

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

Asztal alá isszuk a világot – Miért vagyunk világelsők az alkoholfogyasztásban?
Krónika

Asztal alá isszuk a világot – Miért vagyunk világelsők az alkoholfogyasztásban?

Románia vezeti a globális alkoholfogyasztási ranglistát fejenként évi 17,1 liter tiszta szesszel, miközben Erdélyben és Székelyföldön is riasztóak az egészségügyi mutatók. De mi áll a sokkoló világelsőség hátterében?

Isten hozott Vadkeletre – a Rockstadt Extreme Fest mint a spontán önszerveződés ideiglenes városa
Főtér

Isten hozott Vadkeletre – a Rockstadt Extreme Fest mint a spontán önszerveződés ideiglenes városa

Kelet-Európa legnagyobb metálfesztiválja – ha szabad így fogalmazni – a szent és a profán találkozása.

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót
Székelyhon

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót

Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.

A nyugdíjkorhatár nő, de a várható élettartam nem követi, legalábbis Romániában
Krónika

A nyugdíjkorhatár nő, de a várható élettartam nem követi, legalábbis Romániában

Az európai államok közel kétharmada készül emelni a férfiak nyugdíjkorhatárát, háromnegyedük pedig a nőkét is a 2060-as évek végéig a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Pensions at a Glance 2025 című jelentésén alapuló tanulmány szerint.

A Transalpinát is lepipálja a nagy háború idején épült Strategica
Székelyhon

A Transalpinát is lepipálja a nagy háború idején épült Strategica

Több tíz kilométeren át 1800–2000 méteres magasságban kígyózik, sokan a romániai tereputak királyának tartják. Aki a Transalpinát már bejárta, lehet fogalma róla, de a belőle leágazó Strategica még azt is lepipálja.

// még több főtér.ro