// 2026. május 2., szombat // Zsigmond
Demény Péter Demény Péter

Romaproblémák

// HIRDETÉS

Nekem most már hat éve problémám a romabűnözés és a magam viszonyulása hozzá.

(Külön)Vélemény

Szerző: Demény Péter
2014. július 11., 17:25

„Nem találván állást itthon, öcsém Spanyolországba ment mezőgazdasági munkára. Egyszerűen elmondhatatlan, ami következett: átverések sorozata, éhezés, fenyegetőzések, zsarolások. Öcsém alig tudott hazajönni, és vagy tizenöt kilót fogyott. Mindezt pedig egy roma származású hálózat szervezte meg és intézte, melyen sehogy nem lehetett kifogni. Ők meggazdagodtak, azok a nyomorultak pedig, akik hittek nekik, az utcáról szedték fel a csikket. Ha megnevezem a bűnöző etnikumát, a bűnt az etnikumhoz kötöm, és ezzel megbélyegzem. Ha »megélhetési bűnözésről« beszélek, végül is bármit-mindent megbocsáthatok, hiszen nem várhatom el egy éhező embertől, hogy skrupulusai legyenek, s azzal törődjön, ki hány kilót fogy le. Azok, akik öcsémet kifosztották, csöppet sem éheztek, tehát egyszerűen bűnözők voltak. Egyben romák is, amit én sem emlegetnék, ha nem az derült volna ki, hogy lebukásuk legfőbb akadálya, hogy összetartanak. 

Rendben: a bűnözők összetartanak, és egy diszkriminatív társadalom tette őket bűnözővé és cinikussá. Csakhogy amikor annak kell örülnöd, hogy öcsédnek a mobilját nagyvonalúan meghagyták, és végül mégiscsak élve jött haza, akkor nem tudsz ilyen nagyvonalú lenni, nem beszélve róla, aki félnapokig dolgozik az őrült melegben, nem kap majdnem semmit, a spanyol birtokos pedig hüledezve nézi, mi nem tetszik ennek, amikor ő rendesen fizet; szóval attól, akit átvertek, sem várhatod el, hogy antropológus szemmel tekintsen a világra. Azon töprengek, vajon csak ez a két út van-e, a felelőtlen általánosítás és a túloptimista tágkeblűség. Az egyik gyilkosságokhoz és esetleg progromhoz vezet, de a másik sem tűnik megoldásnak. Nincs gyilkos, csak Raszkolnyikov van – mondja valahol Borges, és mélyen egyetértek. De a túlnépesedés és a bűnözés élesedése sekélyesít. Ha túléli a gyilkosságot, Aljona és Lizaveta Ivanovna meglehetősen nehezen értette volna meg, hogy de hát Raszkolnyikov is csak egy ember.”  

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?

Szántai János

Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.

Mi lesz veled, turkáló? Avagy mit okozna a túlszabályozás a second hand szektorban…

Sánta Miriám

A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Gyönyörű hely, csak nem rock and rollnak való!”

Sólyom István

Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Amikor a magyarok pontosan azt kapták büntetésül, amit a románok jutalmul – semmit
Főtér

Azt tudjuk, hogy mit kívánt a magyar nemzet 1848-ban, de mit akartak a románok és a szászok? Az MCC történész-kerekasztalán ez is kiderült.

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke
Krónika

Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.

Mise közben verekedett össze két ortodox pap – hétfői hírek

Grindeanu egyértelművé tette, nincs semmilyen politikai együttműködés az AUR-ral a bizalmatlansági indítványuk után. Vadonatúj vonatok álldogálnak egy bukaresti állomáson, mert nem tudjuk őket üzembe helyezni.

RMDSZ-es javaslat: csökkenne a gyermekpénz, de iskolalátogatás esetén összességében többet kapnának a családok
Székelyhon

Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Vizsgálja az ügyészség a sürgősségiről hazaküldött, majd otthon meghalt páciens ügyét
Székelyhon

Vizsgálja az ügyészség a sürgősségiről hazaküldött, majd otthon meghalt páciens ügyét

Egy beteg halálát vizsgálja az ügyészség, aki áprilisban került a brassói kórház sürgősségi osztályára, ahol kezelést írtak fel neki, majd hazaengedték. Röviddel ezután otthon meghalt.

// még több főtér.ro
A román állam esete a politikai pornóval
2026. április 29., szerda

A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.

Patkányság országa
2026. április 20., hétfő

Patkányság országa

Patkányozik a kormányfő, patkányozik a legutóbbi parlamenti választásokon győztes párt fője, patkányozik egy helyi főnököcske. És persze, patkányozós kommentektől nyüzsög a közösségi média kommentmocsara.

Patkányság országa
2026. április 20., hétfő

Patkányság országa

Patkányozik a kormányfő, patkányozik a legutóbbi parlamenti választásokon győztes párt fője, patkányozik egy helyi főnököcske. És persze, patkányozós kommentektől nyüzsög a közösségi média kommentmocsara.

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?
2026. április 02., csütörtök