PNL-PDL: lagzi vagy temetés?

A PNL és PDL tervezett esküvője vadházasságnak ígérkezik. De annyira vad, hogy még a gyűrűzködés előtt hamvába halhat.
Hirdetés
Klaus Johannis egy mintegy 50 fős gyűlést vezet. A téma fontos: Románia elhelyezése az új geopolitikai kontextusba. Súlyos szavak, riasztó/riadt forgatókönyvek hangzanak el, a felszólalók pedig, mindegyik a maga területén, megpróbál felvázolni egy külpolitikai napirendet. Minden alkalommal, amikor elhangzik a „jövendőbeli elnök” kifejezés, a felszólalók nem Johannisra tekintenek, hiszen ő a teremben lévők számára továbbra is valószínűtlen marad.
Erre még a Mircea Băsescu-botrány csúcspontja előtt került sor. A PNL és PDL közötti válság még nem robbant ki, a Klaus Johannis elnökségét támogató platform pedig szilárdnak tűnt.
Szövetség, összevonás, fúzió, társbérlet vagy élettársi kapcsolat, bárhogyan is nézett volna ki ez az együttműködés a PNL és a PDL között, a Mircea Băsescuval kapcsolatos botrány után nem hiszem, hogy még sor kerül rá. Az elnökválasztás után talán megtörténhet, amikor a két párt összeszedi letépett végtagjait a harcmezőről és megpróbálnak majd összerakni egy politikai testet. Még csak nem is a Victor Ponta és Traian Băsescu által a színfalak mögött kitervelt összeesküvésekről van szó. Ez utóbbiról egy okos alak azt mondta nekem, hogy a saját hatalmáért a végsőkig harcolni fog. Ami alapján elképzeltem, hogy nem fog elhalálozással távozni a politikából, ahogy azt Ion Iliescu bejelentette, hanem az afterlife-ból is folytatja majd.
De térjünk vissza a nász előtt álló PNL-hez és PDL-hez. A PNL kongresszusa nemhogy nem olyan volt, ahogy azt a PDL-s partnerek elképzelték, vagyis sima ügy, hanem rosszabb, sokkal rosszabb. Johannis elnöki esélyei úgy olvadtak semmivé, mint egy napon felejtett Magnum jégkrém, a liberálisok pedig nevestül, logóstul és a múlttal együtt akarják elnyelni a demokratákat, főleg a băsescui múlttal, hogy megtisztítsák tőle. Maga a párt rozoga állapotban van, sokan az alternatívát kínáló Tăriceanu felé fordultak. Úgy tűnik, a politikai szövetet még a tékozló fiú, Crin Antonescu visszatérése sem állíthatja helyre. És őszintén, az elnök banda egész à l’américaine propagandája, diverziói és puccsai ellenére, ki az az épeszű ember, aki még mindig társulna egy Traian Băsescuhoz kapcsolt PDL-vel, egy olyan párttal, melyben sokan remegnek a félelemtől vagy érzékenyülnek el könnyekig, ha meghallják a mágikus nevet? Logikus, hogy senki.
A dolgok a PDL-vel amennyire egyszerűek, annyira bonyolultak is, ami a Băsescuval, a primitív horda vezérével, az „én teremtettelek, én öllek meg” szülői hozzáállás hívével meglévő kapcsolatot illeti. A PDL most fizeti meg annak az árát, hogy habozott elszakadni Băsescutól, aki rájuk kényszerítette azokat a megszorító lépéseket, melyek egy része kíméletlen, más része indokolatlan volt (ezt bebizonyították az IMF szakértői, nem vélemény). A párt hős férfiúi nem lázadtak fel az apa ellen, legfeljebb csak annyira, hogy a sarokban szipogtak. Băsescu jelképesen kiherélte őket, a – realistább és bátrabb – nőket pedig semmibe vette (itt Freud Ödipuszára utalok, hogy ne legyenek mindenféle utólagos vulgáris célozgatások). Attól tartok a politikai párt–elnök kapcsolat megérdemel egy patológiai tanulmányt.
Nem akarom a rosszat előre jelezni és azt sem szeretném, ha fejemet vennék egy negatív jóslat miatt: az úgynevezett jobboldal egyesülése nem fog megtörténni. A két párt nem hajtott végre egy egyértelműen banális lépést: az ÖNELEMZÉSt.
A fúzióról szóló tárgyalások megkezdése előtt a PNL és a PDL nem válaszolt néhány létfontosságú kérdésre:
1. Identitási és szervezeti szempontból kik vagyunk mi, a PNL és a PDL?
2. Victor Ponta legyőzésén kívül mit akarunk az ország számára elérni? Egyszerű azt mondani, hogy Ponta kártékony, de az alternatívája ugyanaz a politikai-közigazgatási tespedés.
3. Szinkronban vagyunk-e annak a társadalomnak az értékeivel, opcióival, érdekeivel, mely szolidaritásának szövetét a politikán kívül és a politikusok számára teljesen láthatatlanul szövi?
4. Hogyan viszonyulunk a lényeges témákhoz: a szegénységhez, a társadalmi egyenlőtlenséghez, a társadalom minden területén zajló nemzedékváltáshoz, az oktatáshoz, az egészségügyhöz? Bónusz a PDL-nek: a mániákus korrupcióellenesség, íme, a PDL ellen fordul. Az igazságszolgáltatás függetlenségét nem letartóztatottak számával és nevével mérik, ahogy azt Băsescu és társai tették, vagy ügyészhősök piedesztálra emelésével, hanem csak az intézmények megfelelő működésével. Egy Romániában még mindig idézhetetlen politológus azt mondta hajdanán, hogy az átmeneti társadalmakban a radikális korrupcióellenesség ugyanolyan veszélyes, mint a forradalom.

 

Úgy tűnik, a PNL–PDL szövetség kudarcra van ítélve. Tényleg csoda lesz, ha a pártok egymásra találnak majd és erre csak egy kedvező és egyedülálló konjuktúrában kerülhet sor. A PNL egyesülése a PDL-vel ma halott ügy.

Hirdetés