A csoport: Brazília csoportelső, Mexikó a másik továbbjutó

Papírforma, gólzáporos győzelemmel lett csoportelső Brazília, Mexikó a horvátokat verte, és továbbjutott.
Hirdetés

Gólparádét mutatott be Brazília a hazai rendezésű labdarúgó-világbajnokság csoportkörének utolsó, hétfői forulójában az A csoportban: a selecao a két gólt szerző Neymar vezérletével 4-1-re verte Kamerunt, így 7 ponttal, csoportelsőként jutott tovább a nyolcaddöntőbe.

A házigazdák már a kezdő sípszó után azonnal beszorították szegény kameruniakat, és a harmadik percig kellett várni az első helyzetig, amit négy brazil addig-addig készített elő, hogy végül elszórakozták.

A brazilok amúgy agresszívan játszottak, már a kameruni térfél közepén letámadták ellenfelüket, és megpróbáltak labdát szerezni, ami az esetek többségében egyáltalán nem meglepő módon sikerült is.

Kamerun viszont úgy döntött, hogy azért sem teszi fel a kezét: egészen combos kis kontrákat vezetett, és volt, hogy Julio César kapusnak kellett mentenie.

A gólgyártást azonban a papírformának megfelelően a brazilok kezdték meg: Luis Gustavo vette el a labdát az egyik totojázó kamerunitól a félpályánál, elfutott az alapvonalig, majd középre adott, ahol az érkező Neymar számára már csak formaság volt a kapuba pöckölni a játékszert. Ez volt a vébé századik gólja.

Aztán Fred hagyta ki közvetlen közelről a kihagyhatatlant. Kamerun pedig büntetett: a bal oldalon Nyom addig nyomott, amíg legyűrte Dani Alvest, középre adott labdáját pedig az őrizetlenül hagyott Matip helyezte a hálóba.

Bár Kamerunnak volt még néhány lehetősége a gólszerzésre, végül ismét Neymar javíthatta gólátlagát: tizenhét méterről talált Itandje hálójába, miután a környéken tartózkodó összes védőt kicselezte.

A második félidő eleje nyomasztó brazil fölénnyel kezdődött, ami rögtön gólt is ért: az eddig sokat bírált, és amúgy lesgyanús helyzetben levő Fred bólintott a kapu torkából a hálóba egy bal oldali beadást.

Ezt követően nem volt nagy iram, a végére azonban még Fernandinho is feliratkozott a brazil gólszerzők listájára, kiütésessé avatva a hét ponttal a csoport élén végző házigazdák győzelmét, akik a 16 között Chilével játszanak.

A csoport, 3. forduló:Brazília – Kamerun 4-1 (2-1)

Brazíliaváros, Estádio Nacional de Brasília, 69 112 néző. Vezette: Eriksson (svéd)

Gólszerző: Neymar (17., 36.), Fred (49.), Fernandinho (84.), ill. Matip (26.)

Mexikó hazaküldte a horvátokat

A csoport második, továbbjutó helye volt a tét az A csoport másik meccsén, amelyen Mexikó 3-1-re verte Horvátországot.

A meccset a horvátok kezdték agresszívabban, ami érthető is, hiszen ők voltak hátrányban, lévén hogy Mexikó Kamerunt megverte, Brazíliával pedig ikszelt, míg ők az afrikaiakat ugyan szintén megverték, de a braziloktól kikaptak. Egymás után dolgozták ki a helyzeteket, de vagy a befejezés volt pontatlan, vagy a mexikói védők tisztáztak.

Párhuzamos meccsek krónikája

Így készül a párhuzamos meccsek krónikája

Nem teketóriáztak az aztékok sem, egy kontra végén Herrera huszonnégy méterről lőtte telibe ballal a bal oldali pipát, majd Peralta az üres kapu mellé lőtt.

A horvátok folyamatosan támadtak, de távoli próbálkozásaik messzire elkerülték a kaput.

Az első félidő végére a mexikóiak voltak veszélyesebbek, ráadásul a horvátoknak nem csupán velük kellett fölvenniük a harcot, hanem a közönséggel is, amely rendszerint harsogó fütyüléssel fogadta, ha hozzájuk került a labda.

Nem csupán a mexikói drukkerek: a vébé kezdete óta megfigyelhető gyakorlat, hogy a latin-amerikaiak összetartanak, és egy emberként pfújjolják az európai gárdákat.

Ettől függetlenül Mexikó sem tudott betalálni az első félidőben, a második játékrész pedig horvát támadásokkal kezdődött.

Nem maradt adós a támadásokkal Mexikó sem, főleg Hernandez beállása után, de nem volt szerencséjük: Srna tizenhatoson belüli kezezését nem vette észre a játékvezető, így nem fújta be az amúgy jogosan járó tizenegyest, majd Aguilar lövése sem talált.

Az aztékok teljesen átvették az irányítást, ami végül mégis csak góllá ért: egy szöglet után Rafa Marquez fejelt Pletikosa hálójába. És ha már beindult az üzlet, akkor nem álltak itt meg: egy kontra után a mexikóiak mattolták a horvát védelmet, és az érkező Guardado jókora bombát zúdított a horvát kapuba.

A horvátok nem omlottak össze, és Rebic hamarosan egy gyönyörű szóló után szépíthetett volna, de Moreno a gólvonal elől vágta ki a labdát. A másik oldalon viszont nem volt, akinek kivágnia Hernandez fejesét, és hiába szépített a hajrában Perisic, a végére a horvátoknak nem maradt esélyük, főleg miután Rebic direkt pirosat érő szabálytalansága miatt tíz emberrel maradtak. Mexikó jó játékkal nagyon megverte Horvátországot, és csoportmásodikként tovább jutott a nyolcaddöntőbe, ahol Hollandia várja.

A csoport, 3. forduló:

Horvátország – Mexikó 1-3 (0-0)

Recife, Pernambuco Arena, 41 212 néző. Vezette: Irmatov (üzbég)

Gólszerző: Perisic (87.), ill. R. Márquez (71.), Guardado (75.), J. Hernández (82.)
Kiállítva: Rebic (89.)

A csoport végeredménye:
1. Brazília          3  2  1  -   7-2  7 pont – továbbjutott
2. Mexikó            3  2  1  -   4-1  7 – továbbjutott
3. Horvátország      3  1  -  2   6-6  3 – kiesett
4. Kamerun           3  -  -  3   1-9  0 – kiesett

Mi várható ma?

Ma este héttől a D csoportban Uruguay – Olaszország és Costa Rica – Anglia meccset rendeznek, a C csoportban pedig 11-től Japán Kolumbiával, Görögország pedig Elefántcsontparttal csap össze.

 

Hirdetés