Csíkban már a TIFFszeredára hangolódnak

Jövő héten Csíkszereda is fesztiválozik. A TIFFszereda Nemzetközi Filmfesztivál az otthon, a család, a párkapcsolat témáira fókuszál.
Hirdetés

Július 2–6. között második alkalommal rendezik meg a TIFFszeredát Csíkban. Az ötnapos rendezvény idején közel 40 művész-, dokumentum- és játékfilm lesz látható, kiállítások, koncertek, kerekasztal-beszélgetések és néző–filmalkotó találkozók gazdagítják a programot.

A szervezők a város vezetőivel közösen tartott sajtótájékoztatón elmondták: a TIFFszereda fórum a szakmabeliek számára. Hangsúlyt fektet a magyar filmes alkotások széleskörű ismertetésére, a magyar és román alkotók közti párbeszédre, ugyanakkor filmművészeti oktatásban részesít iskolásokat. Célja értékeket felmutatni: nemcsak filmben, hanem képzőművészetben, építészetben, könyvkiadásban is. Ennek jegyében a TIFFszereda rendezvénykínálatát olyan eseményekkel bővítették, mint például a Kós Károly – Opera Omnia című vándorkiállítás, Bajkó Attila Meseoázis vagy Demeter Márta ÉNkép MÁSKÉPP című tárlata, illetve Zakariás Erzsébet Janovics, az erdélyi Hollywood megteremtője című könyvének a bemutatója.

Magyar dokumentum- és játékfilmek seregszemléje

Az EducaTIFFszeredán 5–8., illetve 9–11. osztályos diákok vesznek részt. Míg a kisebbek neves tanárok vezetésével a rajzfilmkészítés technikáját sajátíthatják el, a felső tagozatosok a filmesztétikai beszélgetések után erdélyi zenekarok számára fognak videoklipeket készíteni elismert szakemberek irányításával.
 
A TIFFszeredán bemutatott 22 nagyjátékfilm közül több alkotás nemzetközi filmfesztiválon nyert díjat, a Stockholm című film pedig az idei kolozsvári TIFF nagydíjas alkotása. A dokumentumfilmes nap idén kétszer annyi filmmel jelentkezik, mint a tavalyi TIFFszeredán: a fesztivál első napján, július 2-án 16 alkotás fut a vásznon egész nap – ezek közül egy-egy film Márton Áronról, Posztler Györgyről, Kós Károlyról, Nagy Imréről, illetve Korniss Péterről készült portré. Ezekre a vetítésekre a belépés ingyenes.
 
A TIFFszeredára a Jegymester (jegymester.ro, biletmaster.ro) hálózatán keresztül lehet elővételben jegyet vásárolni: az online felületen 10 lejbe kerül egy belépő, diákok és nyugdíjasok számára 8 lej, helyszínen pedig 12 lej. A nyitóvetítésre 15 lej a belépőjegy ára.
Hirdetés