Javultak a kilátásaink

A Világbank szemében mindenképp. Újraírta a januári GDP-jóslást, idén 2,5 százalék helyett már 2,8 százalékos növekedést vár Romániától.
Hirdetés

Javított Románia gazadsági növekedésére vonatkozó előrejelzésén a Világbank. Míg januárban 2,5 százalékos GDP-arányos növekedést jósolt, most már 2,8 százalékosat. A jövő évit pedig 2,7 százalékosról 3,2 százalékosra emelte, míg 2016-ban 2,9 százalékkal fog növekedni az ország GDP-je a nemzetközi pénzintézet szakértői szerint.

A Világbank jelentése a javulást Románia és Magyaroszág esetében is ugyanannak tudja be: megnőtt a külföldi kereslet, ennek nyomán javult a helyzet a hazai munkaerőpiacon, és nőtt a fogyasztás.
 
Ezzel egybevág az országos statisztikai intézet mai adata: az első négy hónapban 8,1 százalékkal nőtt az ipari termelés a tavalyi hasonló időszakhoz képest. A növekedés elsősorban a feldolgozóiparnak köszönhető, amelyben a termelés 9,6 százalékkal nőtt. Viszont a kitermelőipar és az energia előállítása, szolgáltatása 1,7 százalékkal, illetve 1 százalékkal csökkent. Az ipar a hazai GDP mintegy 30 százalékát adja.
 
Az IMF és a kormány előrejelzése szerint idén 2,2-2,5 százalékkal emelkedik a GDP, jövőre pedig 2,5 százalékkal. Az Európai Bizottság idén 2,5, jövőre 2,6 százalékos emelkedést jósol.
 
A Világbank szerint Bulgária GDP-je idén 1,7, jövőre 2,4 százalékkal nő, Magyarországé idén 2,4, jövőre 2,5 százalékkal. A térségből Lengyelországban lesz a leghangsúlyosabb a növekedés, idén 3,3, 2015-ben 3,5 százalékos.
 
Az euróövezet növekedési rátája 1,1 százalék lesz idén, az Egyesült Államoké 2,1 százalékos, míg a világgazdaságé idén 2,8, jövőre 3,4 százalékos lesz a Világbank szerint.
Hirdetés