Négy évet kapott a Conti volt tulajdonosa

Mert úgy próbálta meg eladni 10 millió euróért, hogy nem szólt a vevőnek, hogy két református intézmény is visszaigényli a szállodát.
Hirdetés

Négy év letöltendő börtönbüntetést kapott Dorel Cristian Tamaş üzletember, mert két ügyben is igazoltnak találták a csalás, pénzmosás, okirathamisítás és sikkasztás vádját. Az üzletembert további két évig eltiltották a közügyektől, és több mint 2 millió lej kártérítést kell, hogy fizessen. 

Az egyik ügy a volt New York, majd Continental szálló eladása, amelyben Tamaş-t 2008 májusában helyezték vád alá, mivel úgy kötött rá adásvételi előszerződést, hogy lényeges körülményeket elhallgatott a vevő elől. Ő maga akkor az Ardeleana SA cég gondnoka volt, az épület pedig a cég tulajdona.
 
Az egyik ilyen, hogy a Debreceni Református Kollégium és tőle függetlenül az Erdélyi Református Egyházkerület visszaszolgáltatási igényt nyújtott be az épületre, vagyis azt nem lett volna szabad áruba sem bocsátani. Tamaş azt sem árulta el a jelentkező vevőnek, hogy az épülettel együtt kötelező parkolóhelyet bérelnie a városházától.
 
A kétmillió eurós előlegből Tamaş több mint 700 ezer lejt nyúlt le azzal az ürüggyel, hogy kifizeti a cég két alkalmazottjának a bérét, majdnem másfél millió euróval pedig egy céges hitelt törlesztett.
 
Az ítéletet a letöltendő börtönbüntetésről csütörtökön hozta meg a marosvásárhelyi táblabíróság, ellene tíz napon belül lehet fellebbezni.

Hirdetés