Megindult szombaton a vonatforgalom a romániai Calafatot és a bulgáriai Vidint összekötő, a két ország közötti második Duna-hídon. A két kilométeres függőhidat tavaly júniusban nyitották meg a gépkocsiforgalom számára.
Az Agerpres hírügynökség jelentése szerint az első vonatszerelvény szombaton a román oldalról indult. A híd tavalyi átadásakor azért nem indulhatott meg a vonatforgalom is a két ország között, mert hiányoztak a hídra vezető vasúti pályák.
A hídon át vasárnaptól indul a vasúti személyszállítás. A dél-romániai Craiováról naponta két járat indul Vidinbe, ahonnan tovább lehet utazni a bolgár fővárosba, Szófiába.
Petar Kirov bolgár miniszterhelyettes azzal magyarázta, hogy a bolgár vasúttársaság egyelőre nem indít vonatokat Romániába, hogy míg a bulgáriai Vidin környékén villanymozdonyok látják el a vasúti szállítást, a román oldalon még nem villamosított a pálya.
A 470 kilométer hosszúságú folyami határszakaszon eddig egyetlen – 1954-ben épült – híd kötötte össze Romániát Bulgáriával Giurgiu és Rusze között.
Olvasson még:
- Miért válhat Kolozsvár a világ egyik közepévé? Hova lettek a tősgyökeres kolozsváriak? – beszélgetés Lukács József helytörténésszel – 1. rész
- Vadászokra támadt egy medve. Napenergia-boom lesz Romániában – vasárnapi hírmix
- Hírek hétfőn: 2025-től jöhet az amerikai vízummentesség. Nem lett magyar vezetője Nagybányának