Idegen nyelvből is vizsgáztatnák a nyolcadikosokat

Idén még semmiképp, de jövőre talán. A miniszter túl későnek találja, hogy az érettségi legyen az első felmérő idegen nyelvből.
Hirdetés

A nyolcadikosok kisérettségijén is bevezetné az idegen nyelvi vizsgát Remus Pricopie – írja a maszol.ro hírportál az rtv.net portál tudósítására hivatkozva. A miniszter azzal érvelt, hogy a diákok egyetlen komoly megmérettetése valamelyik idegen nyelvből csak az érettségin történik, márpedig szerinte ez nem elegendő.

A tanügyminiszter szerint már rég be kellett volna vezetni a nyolcadikosok záróvizsgáján, egyelőre azokhoz a szintfelmérőkhöz vezetnék be, amelyeknek osztályzatai nem kerülnek be a naplóba.
 
A hatodikosok szintfelmérőjén például már most lesz idegen nyelvi vizsga, és fokozatosan vezetnék be az alsóbb osztályokban is.
 
A kisiskolások évközi felmérője május végén kezdődik: május 28-30. között a negyedikesek, június 2-4. között a másodikosok, június 5-6. között pedig a hatodikosok tudását mérik fel.
 
A tegnapi tanácskozáson Remus Pricopie azt is megemlítette, hogy már harmadik osztálytól bevezették volna a második idegen nyelvet, de kiderült, hogy vidéken, főleg elzártabb helyeken nincs elég szaktanár ehhez.

Hirdetés