// 2026. október 15., csütörtök // Teréz
Simó Erzsébet Simó Erzsébet

Egy helyben

// HIRDETÉS

Ha a korábbi RMDSZ-vezetés apró lépéseknek nevezett politikája keltett idegességet, illetve elégedetlenséget a magyar közösségben, a Kelemen-féle szövetség – legalábbis jó ideje – mintha egy helyben topogna.

(Külön)Vélemény

Szerző: Simó Erzsébet
2014. május 06., 08:03

„A szocialista kormánynak valójában kevés szüksége van a magyarokra, ha szimatunk nem csal, főképp azért hozta össze a koalíciót a kormányfő, hogy még választások előtt kötött titkos paktumuknak eleget tegyen. De a szocdemek valójában igen vegyes társaság, időközben felszippantotta a Dan Diaconescu-féle és a parlamentből kihullott Nagyrománia Pártból a legszélsőségesebb embereket, s ha a csúcsvezetés maga nyíltan nem magyarellenes, a második, harmadik vonal már az, ezt is nyíltan felvállalja, s ott tart be az RMDSZ halovány kéréseinek, ahol éppen tud.
Marosvásárhelyen elbaltázták az orvosi és gyógyszerészeti egyetem magyar tagozatának megalapítását, s ebben nem kis szerepe volt a tanügyminisztérium felsőfokú oktatásért felelős államtitkárának, aki feledve a tanügyi törvény vonatkozó szakaszát, mely előírja a főtanszék megalapítását, arról szónokolt, hogy a politikum beavatkozása rontotta el a dolgok alakulását, de szabályos állóháború alakult ki a magyar nyelvű tankönyvek ügyében is, és az oktatási miniszter inkább hátráltatta a helyzet rendezését. Király András államtitkárként – akit még a szövetkezés előtt is megtartottak a tárcánál – elég nehezen tudja érvényesíteni a kisebbségi tankönyvek nyomtatásával kapcsolatos elképzeléseit, a miniszter meg, mintha bárki is a román állam ellen kívánna lázítani az ábécéskönyvekben, a költségekkel nem törődve s természetesen a bizalmatlanságot serkentve tankönyvfordításokat követel. Az elhíresült észak-erdélyi autópálya sem a tervek szerint épül, Bukarestben soknak találják annak költségeit, s Dan Şova, a miniszterelnök egyik bizalmasa képes volt kijelenteni, elég, ha gyorsforgalmi utat építenek Brassó és Marosvásárhely között, minek a drága pénzt autópályára költeni. Az már csak megkoronázza a be nem váltott ígéreteket, hogy az egykori maroshévízi pártaktivistából lett honvédelmi miniszter azzal nyugtatgatja híveit: esze ágában sincs a kormánynak magyar prefektusokat kinevezni."

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai
Főtér

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
Krónika

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel
Főtér

Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel

Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában
Székelyhon

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
Krónika

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában
Székelyhon

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

// még több főtér.ro
A Fotógróf
2026. szeptember 24., csütörtök

A Fotógróf

Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.