Gyerekek öltek gyereket Besztercén

Beszterce-Naszód megyeszékhelyén péntek délben egy tizenhárom éves gyereket szúrtak le. Az elkövető két kiskorú, valamint egy 18 és egy 19 éves fiatal.
Hirdetés

A rohammentősöket 11 óra körül értesítették a járókelők, hogy Beszterce ipari negyedében, a vasúti sínek mellett eszméletlenül, vérbe fagyva fekszik egy 13 éves gyerek. A helyszínre érkező orvosok megpróbálták újraéleszteni, azonban a fiú sérülései olyan súlyosak voltak, hogy nem sikerült megmenteni az életét. Az elsődleges vizsgálatok szerint a fiút fejbe vágták, majd leszúrták.

A rendőrség máris azonosította a tetteseket, mivel a gyilkosság szemtanúja volt az áldozat nyolc éves testvére. A négy fiatal közül kettő kiskorú, a másik kettő 18, illetve 19 éves. A környéken élők, valamint a gyanúsítottak szülei is azt állították, hogy a gyerek agresszív természetű volt, rendszerint a vasúti síneknél játszott, kutyákat uszított más gyerekekre, gyakran keveredett verekedésbe.  

Hirdetés