Zárolták az RMGC 300 ezer dollárját

Mert pénzmosodába utalta a verespataki aranyat ciánnal kibányászni szándékozó cég. Pedig csak szabadidő-ruhát akart venni.
Hirdetés

A Roșia Montană Gold Corporation (RMGC) cég is érintett abban az adócsalási és pénzmosási ügyben, amelyben tavaly ősz óta nyomoz az ügyészség – írja a Rise Project oknyomozó portál. 

A nyomozás érdekében zárolták az RMGC számláin azt a 300 ezer dollárt, amit az a Kadok Interprest kft-nek utalt, amelytől bevallása szerint szabadidő-ruhát rendelt. Az RMGC-nek akkor 465 alkalmazottja volt, ez 600 dollár ruhapénzt jelentene fejenként.
 
A zárolás ténye úgy került nyilvánosságra, hogy az RMGC többségi tulajdonosa, a Gabriel Resources meg kellett ezt említse a tevékenységi beszámolójában, amelyet a torontói tőzsdének kell rendszeresen benyújtania.
 
A Rise Project azt állítja, a Kadok Interprestnek soha nem volt ruhaboltja, és a hazai ügyészek szerint csak egyike a pénzmosás céljára létrehozott fantomcégeknek. Az ügyészek november óta több mint száz céget és tízmillió eurós nagyságrendű tranzakciókat vizsgálnak az ügyben, amelyben már egy volt kormánytanácsost, Marcel Păvăleanut is letartóztattak.

Hirdetés