// 2026. szeptember 24., csütörtök // Gellért, Mercédesz

Elküldi munkásai zömét az RMGC

// HIRDETÉS

Letelt a zsarolási határidő, de a kormány nem hatódott meg a Verespatakra rátelepedett cég elbocsátási szándékától.

Dolgozóinak csaknem 80 százalékát bocsátja el a Rosia Montana Gold Corporation (RMGC) kanadai-román vegyes vállalat, amely több mint tizenöt éve akar az erdélyi Verespatakon ciántechnológiás aranybányát nyitni, de nem kapta meg az ehhez szükséges valamennyi hatósági engedélyt.

Az RMGC úgy vár 15 éve az engedélyekre, hogy a vitatott ciános eljáráson semmit sem volt hajlandó azóta módosítani a tervekben. Ezért több zöld szervezet is már úgy véli, hogy a cégnek 

sose volt valódi célja a kitermelés.

A vállalat keddi közleménye szerint - amelyet a Mediafax román hírügynökség idézett - 481 alkalmazottból 371-et bocsátanak el. A cég azt állítja, összesen ezer családot érint kedvezőtlenül az RMGC tevékenységének csökkentése. 

A vállalat számítása szerint az RMGC szociális programjában száz munkahely, a beszállítóknál több mint 300 állás szűnik meg a tevékenység szűkítése nyomán, és a szociális programok 283 haszonélvezője is elesik a támogatásoktól.

Az RMGC február végén küldte egyhónapos kényszerszabadságra a most elbocsátott dolgozókat azzal a feltétellel, hogy ha beindul az engedélyezési folyamat, visszaveszi őket, ha nem, végleg elbocsátja. Az elbocsátási szándék hírétől két dolgot remélt: hogy a kormány mégis engedélyezi a ciános bányászatot Verespatakon, illetve hogy részvényeinek értéke nő a torontói tőzsdén. 

Egyik sem történt meg, sőt.

Az RMDSZ kormányra lépésével Korodi Attila lett a környezetvédelmi miniszter, akit korábban a cég már beperelt, mert még korábbi mandátumában felfüggesztette a cég engedélyezési eljárását, most pedig azt nyilatkozta, a verespataki projekt nem prioritás.

Az RMGC-t birtokló Gabriel Resources Ltd. részvényei február végén 1,05 kanadai dollár körüli értéken mozogtak, március elején és közepén értékük 1,18 - 1,19 dollár körül alakult, de március 24-én 90 cent alá zuhant, és azt azóta sem haladta meg.

Az RMGC 330 tonna aranyat és 1600 tonna ezüstöt akar kitermelni a sokat vitatott ciántechnológia alkalmazásával Verespatakon és környékén. A beruházás engedélyezését elősegítő törvényt tavaly novemberben elutasította a román parlament úgynevezett Verespatak különbizottsága, amely további felméréseket és kutatásokat rendelt el. Ugyanakkor a román állam nem mondott le arról, hogy megfelelő körülmények között kitermelje a nemesfémeket, és az RMGC beruházási tervét sem utasította el végleg.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön
Főtér

BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön

Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...

Wass Albert-ábrázolásként több Vándor székely-szobormásolat található Magyarországon
Krónika

Wass Albert-ábrázolásként több Vándor székely-szobormásolat található Magyarországon

A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.

Poloskairtás közben szökött meg egy román rab a velencei börtönből – hírmix
Főtér

Poloskairtás közben szökött meg egy román rab a velencei börtönből – hírmix

A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött
Székelyhon

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött

Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?
Krónika

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?

Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.

Fegyveres kísérők állig feketében – videót és részleteket tettek közzé a ma hajnali Georgescu-kiemelésről
Székelyhon

Fegyveres kísérők állig feketében – videót és részleteket tettek közzé a ma hajnali Georgescu-kiemelésről

A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) hétfőn felvételeket tett közzé a Călin Georgescu mogoșoaiai villájában tartott házkutatásról.

// még több főtér.ro