Tizennégy fizikai és három jogi személyt hívott be kihallgatásra az ügyben ma a Terrorizmus és Szervezett Bűnözés-ellenes Igazgatóság (DIICOT) máramarosi kirendeltsége. Közöttük van öt nagybányai orvos is, illetve a sürgősségi megyei kórház onkológiai osztályának főasszisztense – ez utóbbit tanúként hallgatták ki. Az információk szerint nyomozás folyik ugyanakkor három máramarosi gyógyszerész után is, és a szálak itt még nem érnek véget: a vizsgálódást más megyékre is kiterjesztik/kiterjesztették.
„Az okozott kár sokkal nagyobb, mint azt előzetesen gondoltuk volna” – nyilatkozták a DIICOT illetékesei, akik szerint egy olyan, országos szinten tevékenykedő bűnözői csoportról lehet beszélni, melynek tagjai fiktív orvosi receptek elszámolásával jutottak jelentős anyagi haszonhoz. A Máramaros, Maros, Bihar és Ilfov megyékben lezajlott házkutatások során több személynél találtak jelentős, tisztázatlan eredetű pénzösszegeket, amelyek a gyanú szerint a rákellenes gyógyszerekkel való kereskedésből származtak. A România TV információi szerint a hálózat ténykedése több millió eurós kárt okozott az egészségbiztosítási pénztárnak.