A Krím-effektus

Oroszország éppen tálcán kapta meg a Krímet. Ám ez minden, csak nem francia krímes.
Hirdetés

Krím annektálása és az általános szorongás erős hullámokat kelt a román politikában, és először nyit komoly vitát Besszarábiáról.

Mint eddig soha, csütörtökön mindenki megünnepelte a Besszarábia Romániával való egyesüléséről szóló nyilatkozat évfordulóját. Traian Băsescu elnök elemében volt, de a kontextus Ponta kormányfőt is nyilatkozásra kényszerítette. Az előbbi unionista, az utóbbi „európaista”. Az első „hit”-ről, „a nemzet védelmé”-ről és az „egyesülés ideáljá”-ról beszélt száz évvel ezelőtti stílusban, a másik pedig a „Pruton túli testvéreink”-ről. Az utóbbi 75 évben ez az első alkalom, amikor a jelenkori történelmi tanszékeken kívülről valaki megemlékezik arról, hogy a Chişinău-i Országtanács régi időszámítás szerint 1918. március 27-én, az új szerint pedig 1918. április 9-én elfogadott egy nyilatkozatot a Romániával való egyesülésről.

Ez teljesen szokatlan dolog, amire az utóbbi hónapban bekövetkezett villámgyors geopolitikai változások nélkül nem került volna sor. Míg Leancă kormányfő a múlt év végén még felhívhatta Băsescu elnök figyelmét, hogy ne hangoztassa többet az unionista gondolatot, mert ezzel választási károkat okoz és veszélybe sodorja a Transznisztriával kapcsolatosan elért előrelépéseket, ma az Amerika és az EU Moldova Köztársaság iránt tanúsított rendkívüli és példátlan figyelem minden heveskedést megenged, sőt bátorít. Az EU megszüntette a moldovai polgárokkal szembeni vízumkényszert, a brüsszeli Bizottság bejelentette, előrehozta a társulási megállapodás aláírását, Washington elküldi egyik képviselőjét Chişinăuba és általában véve, nyugaton egyre erősebb azok hangja, akik szerint Moldovát határozottan le kell horgonyozni az EU és a NATO oldalán, nehogy elorozza Moszkva. És mindezek Krím annektálásának és a nyugati szövetséget magával ragadó stratégiai riadalom közvetlen hatásai.

Az EU keleti szomszédsággal kapcsolatos összes megállapodása érvényét vesztette és főleg Németországnak van oka panaszra amiatt, hogy átverték a Moszkvával meglévő kapcsolatában.

Végül az amerikai szemléletet igazolta az élet, mely már 2008-ban offenzív politikát szorgalmazott Ukrajna és Grúzia bevonásával a NATO-val kapcsolatos előcsatlakozási folyamatba. Bár Obama elnök nem követi egyes régi vágású republikánusok impulzív stílusát, cselekedetének ugyanaz a lényege.

Mindenesetre Ukrajna és Moldova Köztársaság rendkívül fontossá vált, ami Romániát is új helyzetbe hozza. Meglehet, hogy Krím annektálásának egyik paradox hatása Oroszország befolyási övezetének szűkülése lesz. Az amerikaiak amúgy is több úton támogatták Moldova közeledését Romániához. A Soros Alapítvány már 5-6 éve igyekezett szorosabb kapcsolatokat kialakítani a Prut két oldalán működő szervezetei között. Az amerikaiak sohasem adtak esélyt egy független Moldovának, hiszen véleményük szerint, sebezhetősége mindenképpen egyik, vagy másik irányba taszította volna. Most, ebben az egyre nagyobb amplitúdójú, Oroszország (FÁK) és Románia (EU) közötti ingadozásban a Romániához közeledés szakaszában vagyunk.

Ilyen körülmények között Băsescu elnök gátlások nélkül vehette elő az unionista üzenetét. Már Iurie Leancă kormányfő sem tiltakozhat, hiszen az orosz fenyegetés egyszerűen minden korábbi számítást érvénytelenít. Románia jelen pillanatban rossz időkre szóló menedéknek tűnhetne a moldovaiak számára.

De vannak mindenféle kevésbé látható és az egész romániai politikai diskurzust átalakító következmények is. Az elnök militánsai között divat volt oroszbarátsággal vádolni az USL-t, arra a veszélyre figyelmeztetve, hogy Romániát lassan-lassan a FÁK felé taszíthatják. Ez, természetesen, egy kampányban alkalmazott metafora volt, de a szóhasználaton most majd módosítani kell, hogy az orosz téma valóssá vált. Bár jelentéktelen részletkérdésnek tűnik, egy egész politikai gondolatmenetet strukturál. A politikusok, egy analitikai képességekkel nem rendelkező közönséghez szólva, 2009 óta egy olyan erőteljes és „közérthető” képet alakítottak ki, ami egy „nyugat-párti” erőt állított szembe egy „oroszpárti” erővel. Igaz, Kína átvehetné Oroszország helyét, de ha – mint az látható volt – a kínaiak kerülni fogják az egyértelmű szövetkezést Oroszországgal, inkább az EU-val erősítve meg a kereskedelmi kapcsolataikat, nem lehetnek majd nagyon jó jelöltek erre a szerepre. De nem annyira maguk a misztifikációk súlyosak, mint inkább az, hogy a romániai politikai erők képtelenek meghatározni magukat a nemzeti terepen, ehelyett inkább geopolitikai fantazmagóriákba menekülnek.

Végül, ezúttal sokkal fontosabb hatás lehetne egy valódi törésvonal megjelenése a román politikában az unionisták és az antiunionisták között. Meglehet, hogy Cristian Predának ebben igaza van. Amíg Besszarábia visszaszerzésének témája elméleti volt, a törésvonal egy egyszerű kampánnyal kapcsolatos agitálást sugallt. De a Krím annektálása és az általános szorongás az egész kontextust módosította.

Hirdetés