Az olasz Veneto régió függetlenségére vonatkozó, vasárnap elkezdődött népszavazásról szóló szinte minden sajtócikk Velence dicsőséges történelmére hivatkozik, mely függetlensége több mint 1.000 éve alatt nyolcszáz éven keresztül Európa tengeri hatalmának számított.

Beszélnek ezen kívül a napóleoni hadsereg általi megszállásáról, Ausztria részévé válásáról és csak aztán az Olasz Királysághoz 1866-ban bekövetkezett annektálásáról. A régió történelmének rövid ismertetésére azonban szükség van a jelenlegi események megértéséhez, annál is inkább, mert az elszakadás hívei szinte mindig azzal érvelnek, hogy: Olaszország egy 150 éves alkotás, míg Velence sokkal mélyebben gyökerezik Európa történelmében.

De miről is van szó? A többek között Treviso, Vicenza vagy Verona városokat is magába foglaló Veneto régió lakóit a március 18–21. időszakban Velencébe, a régió fővárosába várják, hogy arról szavazzanak, egyetértenek-e, vagy sem a függetlenség elnyerésével. A szeparatistákat a skóciai vagy katalóniai események ihletik, lépésüket nemcsak történelmi körülményekkel, hanem még a rómaitól eltérő nyelvjárásban is megmutatkozó kulturális különbségekkel is indokolják.

De a legfőbb gondok gazdasági jellegűek, ezek az elégedetlenségek pedig már néhány évtizede jelen vannak Olaszország északi részén, melyet egyre jobban fojtogatnak azok az adók és járulékok, melyeket egy olyan állam fenntartásáért kell fizetni, amiben a déli rész kevésbé termelékeny.

Veneto olyan márkák hazája, mint a Benetton vagy az Electrolux, de az adók és járulékok formájában az állami költségvetésnek befizetett teljes összeg sokkal nagyobb a befektetésekhez és visszafordított összegekhez képest. A különbség állítólag óriási, évente nagyjából 20 milliárd euró, a gazdasági válság közepette pedig ennek sokkal láthatóbb a hatása.

Az Indipendenza Veneta, az elszakadási folyamat mögött álló fő szervezet 2012 májusában jött létre, és valamivel később egy 20 000 aláírást tartalmazó petíciót nyújtott át Veneto kormányzójának, Luca Zaianak, melyben az a régió elszakadását kérték. 2012 szeptemberében ennek érdekében tüntetést is szerveztek, 2014 márciusában pedig, kevesebb mint két évvel a megalakulásuk után meghirdették a fentebb említett népszavazást.

Olaszországban egyáltalán nem beszélnek erről. A rádiókban vagy a tévékben nagyon ritkán utalnak erre, mégpedig azért, mert a népszavazás lényegében jogilag és nemcsak jogilag jelentéktelen.

„Mi, velenceiek, többé nem akarjuk egy érdekeink képviseletére alkalmatlan politikai osztály miatt eltartani a szegényeket. A venetói emberek legnagyobb része támogatja a régió függetlenségét, ezért elkerülhetetlen a népszavazás” – Lodovico Pizzati, az Indipendenza Veneta vezetője, az egyik 2012. szeptemberi beszédében.

Mindennek tudatában, de főleg azért, mert Olaszország területi feldarabolásának nincs alkotmányos alapja, a függetlenség hívei azzal fenyegetőznek, hogy ha a népszavazás eredménye kedvező lesz, akkor sokkal összetettebb akciókat fognak elindítani, többek között akár bizonyos adók visszatartását, vagy egy egyoldalú függetlenségi nyilatkozat kibocsátását is. Persze, ezek olyan kijelentések, melyeket a közeljövőben nem lehet megvalósítani, de arra késztetnek bennünket, hogy elgondolkodjunk Európa jövőjén.

Az elképzelésnek több felmérés szerint is Venetóban van támogatottsága. A Corierre della Sera 2012 szeptemberében azt írta, hogy a régió lakóinak mintegy 80 százaléka támogatná az elszakadást.

Akár Katalóniáról, Skóciáról, a baszkokról, a flamandokról, akár a velenceiekről van szó, megjegyzendő, hogy az elszakadáspárti diskurzus nemcsak hogy nem az Unióból való kiszakadásról szól, ellenkezőleg: az azzal való együttélésről beszél. Maga az erős geoökonomómiai konstrukciójú Európa nyújt nekik követendő mintákat. Dánia, Luxemburg és akár Málta is a lakosság és terület szempontjából kisméretű államok gazdaságilag sikeres példái. Ne feledkezzünk meg a Közel-Keletről sem, és hasonlítsuk össze a kis Katar életszínvonalát Szaúd-Arábia színvonalával, és ne feledjük, hogy a szaúdiak sokkal nagyobb olajtartalékokkal rendelkeznek.

Ennek ellenére nincs semmilyen jogi keret, ami alapján Brüsszel automatikusan elismerné egy új állam integrálását. Végig kell-e mennie ennek a csatlakozáshoz szükséges lépéseken? Akkor hasznosabb lenne a függetlenség? Miként szavatolja a biztonságát? NATO-tag marad? Mi van, ha Róma ellenezni fogja felvételét az EU-ba és a NATO-ba?

Ezekre a kérdésekre a függetlenség híveinek nincsenek meggyőző válaszaik. De a gond létezik. A korrupció, a politikai alkalmatlanság, a rossz kormányzás kihangsúlyozza ezeket az észak és dél közötti gazdasági törésvonalakat, és elkerülhetetlenül elvezetnek majd az államfogalom új paradigmájához.