A Román Akadémia Politikatudományi Intézetének igazgatója, Dan Dungaciu elemző az Adevărulnak nyilatkozott Moszkva térségbeli cselekedeteinek hatásairól, miután Transznisztria felvételét kérte az Orosz Föderációba.

1. Az ukrajnai válsággal világossá vált, hogy Moldova Köztársaságnak semmilyen biztonsági garanciája sincs, az alkotmányban szereplő (nem szavatolt) semlegesség pedig valójában semmit sem jelent. A semlegesség illúziója és a kétkulacsos, keleti és nyugati irányú „intelligens” játék azok maradnak, amik valójában: naiv és veszélyes illúziók. Transznisztria bármikor radikalizálódhat, ami lehetetlen helyzetbe hozná Chişinăut. Egyszerűen nem tudna mit tenni.

2. A Krím elismerése után, bármivel is jár majd ez, Chişinăunak legalábbis implicit módon Transznisztria nélkül kellene elképzelnie európai jövőjét, mert nehezen képzelhető el, hogy az orosz csapatok ki fognak (még) onnan valaha vonulni, a konfliktus pedig Moldova Köztársaság érdekének megfelelően oldódhatna meg. Moszkva a Dnyesztert háborús határnak fogja fel, és ez mostantól így is marad.

3. A Chişinău-i kormányzásnak a negatív megoldások (a Kozak-memorandum elutasítása) kivételével soha nem volt semmilyen pozitív terve a transznisztriai régióra vonatkozó tárgyalásokkal kapcsolatosan. Ellenkezőleg, az eddig megtett lépések a szeparatista rezsimet erősítették. Sohasem merült fel Oroszország nemzetközi bíróságon történő beperelése – ahogy azt a New York-i ügyvédi kamara 2005-ben hivatalosan is javasolta Chişinăunak –, vagy a semlegesség feladása és tárgyalások megkezdése a NATO-val.

4. Chişinău ma, bár Európa-párti kormány van hatalmon, ugyanazt a késleltető játékot folytatja, az 5+2-es formátummal hivatalosan elfogadva azt, hogy Moldova és Transznisztria „a konfliktusban álló két fél”, valójában felmentve felelőssége alól az Orosz Föderációt. A Chişinău által most hivatalosan képviselt, úgynevezett „kis lépések” megoldása csak a transznisztriai rezsimet erősíti.

5. Másrészről a jelenlegi kormányzatban valós félelem van amiatt, hogy Moszkva felmelegítheti a konfliktust. A nagyon vékony Európa-párti többséggel rendelkező Moldova Köztársaságot gyorsan letéríthetnék az európai pályáról, ha a Dnyeszter bal partján lévő, zömmel Kelet felé tekintő 250 000 – 300 000 választó szavazhatna a köztársaságban kiírt választásokon. 7-8 százaléknyi oroszbarát szavazat megjelenése a köztársaságban az európai út elakadására ítélné Chişinăut.

6. A konfliktus „megoldása” esetén másfajta veszélyek is vannak. A gagauziai „népszavazás”-ból egyértelműen kiderült a következő aspektus: ha a hivatalos Chişinăunak, intézményein keresztül, ilyen kevés eszköze van a helyzet ellenőrzésére egy olyan régióban, ami jól-rosszul, de mégiscsak össze volt kapcsolva Chişinău politikai mezejével, akkor Chişinău milyen eszközökkel tudná ellenőrizni Transznisztria „kibővített autonómiájá”-t?

Egy háromszor-négyszer népesebb, Moldova Köztársaság politikai mezejébe sohasem tartozott, területén hadsereggel és lőszerrel, milíciával és félkatonai szervezetekkel, az ott állomásozó orosz katonai erőkkel rendelkező régiót? A gagauziai epizód után még Transznisztria tervezett „kibővített autonómiája” is valójában a köztársaság föderalizálásának egy új formájává változna.

7. Bár a lakosság 25 százaléka támogatja, a NATO kérdése tabutéma a köztársaság közéletében ugyanúgy, mint a szovjet korszakban. Ez hibás stratégia, ami Oroszországgal kapcsolatosan rendkívül fontos tárgyalási elemtől fosztja meg Chişinăut, mely kapcsolatban gyakran mutatnak nagyon kímélő, sőt tiszteletteljes viselkedést.

8. De nem szabad megfeledkezni Transznisztria egyik alapvető funkciójáról, amit sohasem hoznak fel explicit módon, és amit gyakran figyelmen kívül hagynak. A régió identitárius funkciójáról van szó. Valószínűleg ez a legfontosabb funkciója. Bár de facto nem tartozik Chişinăuhoz, mégis ott van, többek között védelmi elemként is működve egy Romániával történő lehetséges és veszélyes egyesüléssel szemben. Ez egy kitűnő, nemegyszer felhasznált érv annak kifejezésére, amit nem akarsz nyíltan kimondani.

Az a tudat, hogy Transznisztria nélkül Moldova Köztársaság elveszti az államiság identitárius alapját, még mindig rendkívül erős, és e tekintetben a nyilvánvaló veszélyek ellenére Transznisztria mindig is remény és mementó marad. Ebben rejlik a szomszédos köztársaságban kormányzó elitek fájdalmas drámája és ebből következő kétszínűségük: amikor Nyugat vagy Kelet felé tekintenek, nem tudják eldönteni, hogy mit szeretnek – vagy gyűlölnek – jobban.

9. A Krím és Transznisztria közötti formális hasonlóságok – az Orosz Föderáció csapatainak jelenléte, az Orosz Föderációba integrálást kérő népszavazások – ellenére, jelentős különbségek is vannak: alacsony szintű történelmi szimbolisztika, földrajzi érintkezés hiánya, kisebb stratégiai jelentőség Transznisztria esetében.

Oroszországnak ahhoz, hogy sikeresen integrálja Transznisztriát, Ukrajna egész délkeleti részét át kellene vennie, el kellene jutnia a Duna torkolatáig, és a közvetlenül Kijev által ellenőrzött Ukrajnát meg kellene fosztania a tengeri kijárattól. Ami e pillanatban kevésbé valószínű forgatókönyv.

10. De az alapvető különbség más. Függetlenül attól, hogy milyen formában és stratégiai kontextusban történik meg, Transznisztria Oroszország általi elismerése és bekebelezése zöld jelzést jelent Moszkva részéről Románia újraegyesüléséhez Moldova Köztársasággal. Oroszország ezért nem ismeri el a transznisztriai régiót. Továbbra is a jelenlegi formájában fogja megőrizni Ukrajnát fenyegetve, és továbbra is pórázon tartja Moldova Köztársaságot.