Továbbra is a magyar közösség megfélemlítésére játszik Bukarest.
„Egymással versenyeznek a román politikusok abban, hogy ki utálja jobban a magyarokat, ki lép fel szigorúbban ellenünk, nagy nekigyürkőzésükben, túlbuzgóságukban még azt sem veszik észre, abszurdba hajlik keménykedésük.
Azt például a mai napig nem tudja megmagyarázni sem Traian Băsescu államelnök, sem Victor Ponta kormányfő, milyen államellenes merényletet követtek el a Jobbik vezetői Marosvásárhelyen, hogy aztán számos magyarországi vezetőt kitiltással fenyegessenek, néhányat meg be se engedjenek az országba.
Aztán meg legalábbis furcsának és egyben árulkodónak minősíthetjük Victor Ponta azon nyilatkozatát is, melyben gratulált a rendfenntartóknak, amiért a március 15-i ünnepségeken nem történt rendbontás. Különös a nyilatkozat, mert ezért mégiscsak nekünk, a március 15-ét méltósággal ünneplő magyaroknak illett volna gratulálni – de árulkodóak is a miniszterelnök szavai: véletlenül sem teljes jogú, lojális állampolgárokként tekintenek ránk, hanem a hatóságok részéről különös odafigyelést igénylő, állandóan elszakadni vágyó, veszélyes közösségként."
Gyerekszótár választások előtti kimerült időkben.
… vagy lehet, nagyon is jól tudja, csak félrenéz, hiszen a hatalom emberekből áll, akiknek családjaik vannak, akik szeretnek jól élni, ha lehet, ingyen.
A gyótapusztai vadászháztól a moszkvai Lubjankáig tartó időszak feltárt részleteiről beszélt dr. Seres Attila történész a Sapientia EMTE legújabb Egyetemi Estjén.
Ha csak egy rövid videót nézne meg arról, hogy miként működik az ország, és mekkora munka a megreformálása, akkor ez legyen az.
Az áldozatszerepet felnagyító narratíva elfedi azt a tényt, hogy a román társadalom nem monokróm jobbágytömeg volt, hanem egy dinamikusan rétegződő, felemelkedő közösség. MCC történész-kerekasztal 5.0.
Orbán Viktor szerint hárommillió szavazat elég lesz a Fidesz többségéhez, ez pedig szerinte csak a határon túli magyarok támogatásával lehet meg.
További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.
Közzétette a 2026-os magyarországi országgyűlési választás első részeredményeit a Nemzeti Választási Iroda.
Az 1990-es rendszerváltoztatás óta tizedik alkalommal várják vasárnap országgyűlési választásokon a magyar választópolgárokat, miközben a könnyített honosítás bevezetése nyomán 2014 óta negyedszer a külhoni magyarok is élhetnek választójogukkal.
Elvesztette uralmát a jármű fölött, és egy tömbház lépcsőházának bejáratához csapódott autójával egy csíkszeredai sofőr szombaton késő este.
A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.

Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.
Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.
Gyerekszótár választások előtti kimerült időkben.
Gyerekszótár választások előtti kimerült időkben.
… vagy lehet, nagyon is jól tudja, csak félrenéz, hiszen a hatalom emberekből áll, akiknek családjaik vannak, akik szeretnek jól élni, ha lehet, ingyen.
… vagy lehet, nagyon is jól tudja, csak félrenéz, hiszen a hatalom emberekből áll, akiknek családjaik vannak, akik szeretnek jól élni, ha lehet, ingyen.
A rendszer rossz, ez tény. De nem lehet mindent a rendszerre kenni. Talán a sofőrök egyéni hozzáállásával is baj van, méghozzá nem is kicsi.

Olyan jó nézni, amikor a román értelmiségi elit arról beszél, hogy ej, no, ezen az etnicizmuson túl kellene már lépni, hiszen mind európaiak vagyunk. Komolyan? Serios?

Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.

Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?

Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.

George Simion egyszerű futballhuligánból mindössze néhány év alatt lett az ország legnépszerűbb politikusa. De hogyan?