// 2026. július 23., csütörtök // Lenke
Simó Erzsébet Simó Erzsébet

Ismét küldik a frigyládát

// HIRDETÉS

Ebben a zavaros helyzetben az elfeledett, agyonhallgatott RMDSZ-nek feljött a csillaga, és amolyan bálkisasszonnyá avatták ebben a bolondokházában szervezett bálban.

(Külön)Vélemény

Szerző: Simó Erzsébet
2014. február 27., 07:45

„Be akarják venni a kormányba, mert Bu­karestben úgy hírlik, hogy a magyarok, ha valakivel összeállnak, tiszta házat, jó konyhát vezetnek, s hűségesek mindhalálig. Igaz, a halál gyakran igen gyorsan bekövetkezhet. De Victor Pontának most épp megbízható szövetségesre van szüksége, így a ládafiából előkotorták azt a 2012-ben kötött házassági szerződést, mely lejárt ugyan, mert anno nem tartották be, de jó alapként szolgál egy újabb megkötésére.
Hogy ehhez a magyar közösség mit szól, s hogy szombaton az SZKT-ban akad-e férfi vagy hölgy, aki lebeszélje Kelemen Hunorékat e kétes értékű újabb szövetségről, előre megjósolni nem lehet, de visszatetsző, hogy a jelek szerint egy-két miniszteri székért, esetleg egy méla szerepre kárhoztatott miniszterelnök-helyettesi posztért készek ismét sutba vágni az autonómiaprogramot, melyet ugyan még senki sem látott, csak hallottuk, hogy nagy taktikázás közepette serényen dolgoznak rajta."

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

Varga László Edgár

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ezért nem lesznek előrehozott választások Romániában

Fall Sándor

Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.

Csodaszép természetfilm a Duna-deltáról – akkor él igazán, ha békén hagyjuk

Sánta Miriám

A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Románia száguld és eladósodik, Magyarország a nagy vesztes
Krónika

Románia száguld és eladósodik, Magyarország a nagy vesztes

Románia legfőbb sikere a lakossági életszínvonal drasztikus emelkedése és a fogyasztásbővülés az európai uniós csatlakozás óta eltelt csaknem két évtizedben, azonban az ország továbbra is a régió leggyengébb láncszeme sok mutató terén.

Így csutakold hófehérre Románia első fasiszta miniszterelnökét!
Főtér

Így csutakold hófehérre Románia első fasiszta miniszterelnökét!

Főleg, ha nyolc évig te voltál a tudomány legfőbb mioritikus katedrálisának pátriárkája, vagyis a Román Akadémia elnöke. És nackó. És besúgógyanús.

Többen is a Transalpinán meghalt magyarországi motoros segítségére siettek
Székelyhon

Többen is a Transalpinán meghalt magyarországi motoros segítségére siettek

Magyarországi motoros vesztette életét egy balesetben szerdán a 67C jelzésű országúton, a Transalpinán, miután egy kanyarban feltehetően elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött a fém szalagkorlátnak.

Magyar Péter: ne legyenek gyávák meghívni Tusványosra!
Krónika

Magyar Péter: ne legyenek gyávák meghívni Tusványosra!

Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.

Veszélyes kutya harapott meg egy fiatalt Csíkszeredában
Székelyhon

Veszélyes kutya harapott meg egy fiatalt Csíkszeredában

Megharapott egy veszélyesnek minősített kutya egy 26 éves férfit hétfőn Csíkszeredában, a Tudor Vladimirescu utcában. A sérültet kórházba szállították, az ügyben pedig büntetőeljárás indult.

// még több főtér.ro