A magyarok által uralt helyi tanácsokat egy autonóm régió létrehozásának szorgalmazására kérte fel a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), ezzel az állam újrarajzolásának politikai eszközeivé változtatva a helyi önkormányzatokat. E jogi és közigazgatási aberráció folyományaként egy helyi tanács bármiféle többsége kikiálthatja a kérdéses település függetlenségét, vagy a hatályos országos törvények megsemmisítését.
A romániai magyar autonómia aberrációjának erőltetése máris eljutott a helyi közigazgatás törvényes eszközeinek eltorzításához. A helyi tanácsoknak, melyeknek az SZNT szerint a területi autonómiát kellene kérniük, a egységes román nemzetállam módosítására semmilyen hatáskörük nincsen, kizárólag település szintű közigazgatási kötelezettségeik vannak. Az etnikai enklavizálás eszközeivé alakításuk az elszakadáspárti magyar politika egy régebb óta alkalmazott formája, mellyel azok, akiknek a települések ügyes-bajos dolgaival kellene foglalkozniuk, azt a jogot követelik maguknak, hogy a régiók alakításáról és az állam újrarajzolásáról döntsenek. Az egészet a kérdéses települések „polgárai jogos érdekeinek védelme” felkiáltás mögé igyekezne rejteni.
Könnyen észrevehető e logika hamissága, ha a helyi tanácsok e módosítások kikényszerítésére vonatkozó jogát a nem etnikai kérdéskörre is kiterjesztjük. Az SZNT áljogi logikája mentén, egy helyi tanács valamilyen politikai többsége, bármilyen lenne is az, bevezethet más, az államétól eltérő törvényeket, elutasíthatja az országos politikát és a központi intézmények ellenőrzési feladatainak gyakorlását, arra hivatkozva, hogy a többség birtokában bármit megszavazhat. Már maga az állam gondolatának sincs értelme, ha egy helyi tanács bármit követelhet, és egy alkotmányt és hatályos törvényeket figyelmen kívül hagyó többségi szavazattal kikényszerítheti a követeléseit. Ezesetben minden település „autonóm”-má válik és aszerint cselekszik, ami a helyi tanács tagjainak eszükbe jut. Viszont ez már nem demokrácia, hanem törzsi rendszer. Csak a magyar szélsőségeseknek juthatott eszükbe a helyi tanácsnokok mandátumának ilyenfajta értelmezése, akiket hirtelen alkotmányszerzőkké és annak végrehajtóivá, valójában helyi autokratákká változtatva, minden hatalmat a kezükbe adnának anélkül, hogy bárkinek el kellene számolniuk.
Az SZNT követelésében a magyar politikusok szabadság- és önrendelkezési elképzelése enyhén bizarr: az önhatalmúlag kikiáltott helyi főnökök már senkinek sem tartoznak elszámolással, mégpedig azért, mert bejutottak a helyi tanácsba, ahol abszolút ellenőrzést gyakorolhatnak, hiszen autonómok. A hatalomfogalomnak ezen felfogása elvezet minket a modern állam előtti időkbe, és a politikai kultúra, illetve mindazon folyamatok elsajátításának hiányát jelzi, amelyeken az utóbbi évszázadok alatt, egészen az államok jelen formájának kialakulásáig Európa átment. A magyar politikusok autonómiaharca történelmi szempontból semmiképpen sem jelent történelmi fejlődést, ahogy azt az ideológusok megpróbálják nekünk bizonyítani. Inkább nagy visszalépés a középkor, a helyi grófok uralma felé, akik a földek és az emberek teljhatalmú urai, vagyis „autonómok” voltak, hogy az enklavizálás hirdetői számára oly kedves kifejezést használjuk.