Pedig de. Mert Szakáts István lebuktatta a szinkronhangját. És a lova is járatos az irodalomban, mi az hogy. Őt egyből elárulta a hangja. De mi most nem fogjuk elárulni. Nézzétek meg a videót.

 

 

 

A király azonban bebizonyította, hogy nem lehet egykönnyen kimozdítani sztoikus nyugalmából, mert nem ül fel a provokációnak. Hiába próbálta egynémely alattvalója kiugrasztani a nyulat a bokorból – például a dákokról szerzett benyomásairól vagy a korábban elhangzott kérdések minőségéről faggatva őt –, diplomatikusan hárított. Mert ő nemcsak igazságos, hanem bölcs is. Ahogy az egy királyhoz illik, főként ha Erdélyben ringott a bölcsője.

 

Bírtuk az Igen, tessék! ötletét, hogy Mátyással reklámozzák a többnyelvűséget, és fordítva. Nem bírtuk azokat az elcseszett gestapo-ira-eta-jugenstíl ruhákat az őrzőkön, akik őrzőn, árván állingáltak a mikrofon mellett. Minket őriztek? A szavainkat? Nem tudni. 

 

 

De ne kanyarodjunk el nagyon. Igen, bírtuk az interaktív reklámot, köztéren, ahol mi is reklámozhattuk az egónkat. Vagy a munkáltatónkat. Vagy a hivatalunkat. Na jó, nem bírtunk minden önreklámot.

 

De kibírtuk a végéig, a hat órai harangszóig, mert kíváncsivá tett, feldobott, szórakoztatott. Minket és még vagy 150 embert. Persze most is a gyerekek voltak a legaranyosabbak. Nézzétek meg őket a holnapi videóban.