Először Bukarestbe érkezett Victoria Nuland, az Egyesült államok külügyminiszterének európai és eurázsiai ügyekért felelős helyettese, hogy a romániai jogállamiság helyzetéről tájékozódjon, (Krónika) majd Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke utasította rendre a román kormányfőt, miután az sértően nyilatkozott egy német EP-képviselőről. (Krónika)

Bár a kormányoldal ezt igyekezett erőteljesen cáfolni, Nuland látogatása egyértelműen összefüggésbe hozható azzal, hogy a bukaresti képviselőház olyan törvénymódosítást fogadott el, amely megnehezíti, hogy a korrupcióellenes szervek eljárjanak a képviselők és a szenátorok korrupciós ügyeiben, valamint azzal, hogy Ponta politikai ítéletnek nevezte a legfelsőbb bíróság döntését, amellyel jogerősen négy év szabadságvesztésre ítélte korrupció és zsarolás miatt Adrian Năstase volt szociáldemokrata miniszterelnököt, Ponta pártbeli elődjét és mentorát.

Tény ugyan, hogy az Egyesült Államokkal szemben is gyakran merül fel a jogsértés vádja – gondoljunk csak az iraki és az afganisztáni katonai beavatkozás kapcsán tapasztalható visszásságokra, vagy a telefonlehallgatási botrányra, amelynek Washington szövetségesei is áldozatává váltak – , ugyanakkor az is vitathatatlan, hogy a romániai jogállamiság helyzetével kapcsolatos washingtoni és brüsszeli aggodalmak nem megalapozatlanok.

Amikor egy hivatalban levő miniszterelnök a nyilvánosság előtt több ízben is politikainak nevez egy olyan ítéletet, amely pártjának egyik prominens személyisége ellen született, az nehezen értelmezhető másként, mint úgy, hogy megkérdőjelezi az igazságszolgáltatás függetlenségét, és nyomást próbál gyakorolni a bírákra. (Ahogy ezt a román Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács csütörtöki jelentésében konkrétan meg is állapította).

Hasonlóan szerencsétlenül sült el Ponta azon megjegyzése, amelyet Elmar Brok, a német Kereszténydemokrata Unió (CSU) politikusával, az EP külügyi bizottságának elnökével szemben engedett meg magának. Brok korábban arról beszélt, hogy nyilvántartásba kell venni azon romániai és bulgáriai bevándorlókat, akik azért érkeznek Németországba, hogy visszaéljenek a szociális rendszer juttatásaival, és ujjlenyomatot is kell venni tőlük annak érdekében, hogy megakadályozzák a visszatérésüket. Ponta emiatt felelőtlenséggel, demagógiával és náci típusú gondolkodással vádolta meg őt. Martin Schulz EP-elnök ezt megengedhetetlennek nevezte, és miután felhívta Pontát, annak bocsánatot kellett kérnie kijelentése miatt.

Mindezek alapján olybá tűnik, mintha Victor Pontát olyannyira elkapta volna a választási kampány heve – köztudomású, hogy májusban EP-, év végén pedig államfőválasztás lesz -, hogy nem érdekli, mennyire támadható kijelentéseket tesz, mindent annak a szolgálatába állít, hogy mozgósítsa és a koalíció mögött tömörítse az USL szavazóit. Ennek érdekében az alapvető politikai és diplomáciai szabályokat sem veszi figyelembe, ami lehet, hogy saját, fanatikus szimpatizánsai számára elfogadható, azonban a polgárok többségére taszítólag hat. Arról nem is beszélve, hogy – mint azt a washingotni reakció és Schulz feddése is jelzi – az ország külföldi partnerei, szövetségesei sem nézik jó szemmel, ha egyik partnerük külföldön és belföldön is minősíthetetlen hangnemben vagdalkozik. Ponta „keménykedésének” így nem csupán belpolitikai szinten, de a külkapcsolatok terén is negatív következményei lehetnek.