Az ötlábú asztal újragondolása

Időnként magamat is újragondolom. A gyerekkoromba mentem vissza megkeresni, mit szerettem igazán. Szeretni akarom azt, amit csinálok, s a gyerek-én nem tévedhet. Így jutott eszembe, hogy amikor kast (kukoricatárolót) építettek apámek, akkor én egy darab deszkából és néhány faágból, furdanccsal egy tenyérnyi asztalt készítettem. Öt lába volt. Mondta az apám, hogy az ötödik nem kell, én meg mondtam, hogy de. Azóta is ezeket mondjuk, egyre kifinomultabban.

Ez volt az első munkaeszköz, amit önszántamból elkezdtem használni, kb. öt éves lehettem.

Idővel elkezdtem tesztelni az ötletet, meséltem a barátaimnak. Érdekes volt. Ezért egyszer éjfél körül barátnőm hívott, hogy talált a kuka mellett egy kerek asztalt. Megmenti nekem, én menjek érte, ha kell. Hajnali kettőkor taxival felvettem az asztalt, bevágtuk a hátsóülésre, borravaló a taxisnak a pókhálókért és a fura „öreg” szagért, plusz köszi.

Megjegyzem, ennek is öt lába van.

Másnap kiderült, hogy az alsó része teljesen szétrohadt, kézzel simán szétszedhettem. Kuka öt lábbal együtt, mert azok az aljáig érnek. Maradt az asztallap, ami egy elég impozáns darab.

Itt már tisztítás után, mert akkor még nem gondoltam, hogy a részletes dokumentálás fontos lesz.

Mindenképpen mandalát akartam festeni rá. Barátnő, egy másik, elmondta, hogy ő azt hogyan használná laptopasztalnak, ha kerekes talpra teszem és nem festek rá mandalát. Én örültem, hogy ötletelünk, de nem hittem el, hogy tényleg kell neki. Nekem meg nagyon kellett az a mandala. Utánaolvastam, kifestőkönyveket festegettem, de nem mertem nekiugrani. Nagyon szép kellett legyen. Stressz volt.

Oké, egy adott ponton elhittem, s elkezdtem alaposan letisztítani. Mindig ennek a résznek fogok neki a legnehezebben, de ez is nyújt a legnagyobb elégtételt, ahogy hullnak a fölösleges darabok, marad a szilárd dolgozható felület. Ez a folyamat napokba telt. Leszedtem a furnért, kefével lesikáltam minden apró részt. Ezután alaposan lecsiszoltam egy rezgőcsiszolóval. Az elérhetetlenebb részeken deltacsiszolót használtam, ezután jött a türelmes kézzel csiszolós fázis, hogy ne rontsam az értéket. Közben derült ki, hogy maradt még ragasztó rajta, nagyon hamar lerakódásos lett a csiszolópapír. Vízzel és egy erősebb műanyag késsel távolítottam el.

Ez így még mindig nem volt kész festésre, spaklival felvitt fagittel ki kellett egyenlíteni a felületet. Ezt száradás után megint csiszolni, majd portalanítás után festeni.

Egy réteg vízalapú fehér festékkel kentem le, a barna részeket ugyancsak vízalapú lakkal kezeltem. A kis barna szoknyát nem volt szívem eltakarni.

Szeretem a barkácsboltban található vízalapú festékeket, lakkokat, mert könnyen szagmentesen használhatók. S mivel ez az asztal a nappaliban készült, ez volt a megoldás.

Festés után kísérleteztem egy kicsit. Megpróbáltam öregíteni a felületet egy kis fekete waxszal, de a megrendelés úgy szólt, hogy fehér legyen, hát visszacsiszoltam, és újrafestettem fehérre.

Mellesleg a két festés közötti csiszolás jót is tett, a végeredmény egy sokkal simább felület lett.

Volt egy építkezésből mentett kábeldobom. A nappaliban gurult jobbra-balra, kávézóasztal volt. Zsinórral körbetekertem a lábát és kereket szereltem rá. így volt használatban egy darabig. Nem volt cicabarát, hát átkerült az asztallap alá. Kávézóasztalból kávézó-laptop-asztallá avanzsált egy kábeldob és egy kikukázott ötlábú bútor.

Ahogy rákerült a tömény falap, kicsit billegett az építmény. Erősíteni kellett a kerekeket. Leszereltem a virágalátétet, amin addig gurult, és erősítéssel új kerekeket szereltem rá.

Bár a célnak megfelel, esztétikailag kicsit gyenge. A többit leszámítva, csak ez zavar. :P

A megrendelő igényeit csekély öt hónap alatt teljesítettem: fehér, kerek, gurul, befér az ágy alá a lába, és nincs rajta mandala. Handmade :)

Az egész folyamatnak a legjobb része az, amikor a helyére kerül a megálmodott darab, és ragyog az új tulajdonos arca.