A Streinu Cercel-„pillanat”

Valamikor február közepén a Prof. Dr. Matei Balș Intézet égisze alatt elkészült egy kilenc oldalas dokumentum, amely – vázlatszerűen, szinte piszkozatformátumban, egy belső brainstorming termékeként – javaslatokat fogalmazott meg arra nézve, hogy milyen intézkedéseket kell foganatosítani Romániában, amennyiben eléri az országot a koronavírus-járvány. A vázlat szerzőségét Adrian Streinu-Cercel orvosprofesszornak, az intézet igazgatójának tulajdonították, és ezt ő a vázlat aláírása nélkül is vállalta. Amikor elkészült,

Romániában a járvány még inkább kínai egzotikumnak számított.

Az első esetet február 26-án jegyezték, március 10-ig napi 2-3 esetről esett szó, és csak március 10-én ugrott fel az esetszám 10 fölé. Ekkor gyorsult fel a politikai döntéshozatal, amely március 16-án a rendkívüli állapot kihirdetését eredményezte.

A vázlat csak most, április 20-án bukkant fel, s kezdte el azt a másodéletét, amely teljesen feledtette a visszakövetkeztethető elsőt: azt, amely által a piszkozat javaslatainak 80-90 százaléka beépült a rendkívüli állapot rendelkezéseibe.

A vázlat másodélete azonban egészen másról szól; azt mutatja, hogy mi mindenre szolgálhat egy szakértői vélemény, miután „eleget tett” alapvető feladatának, egy döntés (egy intézkedés-sorozat) megalapozásának. Ugyanis

a politikusok nem tudják a szakértői véleményt csupán annak tekinteni, ami:

támpontnak, mérlegelési alapnak azon döntések meghozatalában, amelyért felelősséget kell vállalniuk.

A szakértői vélemények másodlagos céljai közt szerepelhet – például – a felelősség áthárítása. Streinu-Cercel esetében ez egy nyilvános vitának álcázott ködjátékkal érkezett el. A piszkozat „felfedezését” nem az eredeti szöveg bemutatása, és az eltelt két hónapra is figyelő újraolvasása követte, hanem az irat tudatos félrecímkézése. Ehhez elegendő volt a 65 év felettiekkel kapcsolatos javaslat ama átértelmezése, hogy az a kötelező „lágerbe zárással” azonos. Így teremtődött meg a lehetőség, hogy előbb a mértékadó kommentátorok, majd – azok szavainak hatását felmérve – sok politikus is elvégezze a maga szörnyülködési gyakorlatát a Cercel-szövegen. Az utóbbiak esetében már látható volt a politikai cél is, egyrészt a leszámolások és az újabb kinevezések előkészítése, másrészt – ezzel összefüggően – politikusi distancia-teremtés a korábban meghozott és szigorúan követelt intézkedésekkel szemben. A distancia itt az „emberek védelmét” szolgálta a szintén ugyanazon politikusok által korábban követelt, elszabadult „túlzásokkal” szemben. Ezt tette Iohannis is: „totalitáriusként” címkézve Adrian-Cercel piszkozatát, sikerült „népszerűen” ellenpontoznia korábbi intranzigenciáját. És ezzel – nem mellékesen – mesterien igazolta, hogy

létezik antipopulista demagógia is.

A szakértői szövegek diszkreditálásának másik gyakori célja: a közpolitikai tervezés átállítása – menet közben – egy másik, alternatívnak tekinthető szakmai megalapozásra. Ez ugyan Romániában nem merült fel, aminek egyik (de nem egyetlen) oka nyilván az, hogy nincsenek egymással vetélkedő tudományos műhelyek. Európában ez a rejtett szakértői vita a „nyájimmunitás”, illetve a karanténozó „járványgörbe-laposítás” stratégiája között dúl. Ennek is meglehetnek majd a szakértő-áldozatai, főleg azt követően, hogy a járvány elcsendesülésével eljön a politikai számonkérések ideje, és élesebb fénybe kerül az egyes kormányok járvány-stratégiával kapcsolatos felelőssége. E pillanatban csupán spekulálhatunk arról, hogy milyen retorikai leleményekkel él majd e számonkérés, hogy – például – ki fogalmazza meg kivel szemben a gondatlanságból elkövetett tömeggyilkosság vádját…

Természetesen, magának a szakértői részvételnek is megvannak a buktatói. Épp a koronavírus-járvány kezelése mutatott rá arra, hogy a klasszikus dichotómia, miszerint a szakértő elmondja a tudományosan megalapozott tényeket, a politikus pedig a vállalt értékek és társadalmi célok alapján, ezekre támaszkodva felelős intézkedéseket hoz. Ugyanis a helyzet teremtette nyilvánossági gyakorlatokban ez egyáltalán nem működik. A szakértő, amint a nyilvánosság elé lép, „értéket közvetít” még akkor is, ha úgy gondolja, hogy nem ezt teszi.

Ebbe belejátszik a szakértők dilemmája is, hogy milyen széles palettára helyezzék az előrejelezhető értékeket, lehetőségeket. Ha széles tartományban jelölik ki a lehetséges fejleményeket, akkor nem segítik a politikusokat. Ha beszűkítik e tartományt, akkor viszont nő a tévedés lehetősége.

A szakértő-probléma elsősorban mégis abból adódik, hogy sok esetben – és a koronavírus-járvány ezek közé tartozik –

a tudós szakértő nem tud megmaradni a politikai döntnökök íróasztal-sarki súgójának.

Ki kell lépnie a nyilvánosság elé, muszájprófétává kell válnia, azaz, politikusokkal közös csoportképbe kell beolvadnia. Ez igény a politikusok részéről, de a helyzet – a gyors cselekvés szükségessége és a várakozások rendkívüli felfokozottsága – is megköveteli. A nyilvánosság által teremtett csoportképből pedig nem lehet értéksemlegesen kibeszélni, minden magyarázat premisszákra visszavezethető „lefordítása” egy bonyolultabb valóságnak.

És ez a terep mindenképpen a politika terepe. A politikai cselekvésnek ugyanis nem ideje van, hanem „pillanatai” vannak. A politikus feladata a megfelelő pillanat megragadása. A megfelelő pillanat pedig nem kiszámítás, hanem felismerés eredménye: a politikusnak fel kell ismernie és a maga javára kell fordítania tényt, hogy mások cselekedeteitől függ. Olykor azt is, hogy nyilvánossá vált szakértői vélemények próbálják terelni döntését.

Nos, ez történt Streinu-Cercel piszkozatával is. Nyilvánosságra hozatalával létrejött az a „pillanat” (átértelmezési lehetőség), amellyel Iohannis és kórusa ki tudta igazítani a járványkezelési stratégiáját.