// 2025. augusztus 3., vasárnap // Hermina

Srácok, kutassatok erdélyi mondákat!

// HIRDETÉS

Ezúttal a Székelyföldön kívüli erdélyi megyék legendáit kéne összegyűjteni. Megéri.

A Székelyföldi Legendárium az Élő Erdély Egyesület közreműködésével monda- és legendagyűjtő pályázatot hirdet V‒VIII., illetve IX–XIII. osztályos erdélyi diákok számára.

A pályázat célja a Székelyföldön kívüli erdélyi megyék (Arad, Beszterce‒Naszód, Bihar, Brassó, Fehér, Hunyad, Kolozs, Krassó‒Szörény, Máramaros, Szatmár, Szeben, Szilágy, Temes) bármely településéről származó, a településekhez vagy környékükhöz kapcsolódó magyar, román, szász vagy más nemzetiségűek körében élő legendák, mondák dokumentálása és bemutatása – derül ki a pályázati felhívásból.

A versenyen való részvétel ingyenes. A szervezők azonban hangsúlyozzák: kizárólag saját gyűjtéssel felkutatott, saját megfogalmazásban megírt alkotással lehet jelentkezni, az internetről begyűjtött vagy könyvekből kiírt legendákat nem áll módjukban elfogadni.

A pályázaton való részvétel regisztrációhoz kötött, ennek határideje március 31. A jelentkezési lap itt érhető el.

A pályamunkákat a palyazat@eloerdely.ro címre várjuk, illetve postán a következő címre: Asociaţia Transilvania Vie – Élő Erdély Egyesület, 530103 Miercurea Ciuc, str. Mihai Eminescu nr. 5, jud. Harghita, România.

A pályázatokat szakemberekből és a díjak felajánlóiból álló zsűri bírálja el, de szavazni is lehet rájuk az Élő Erdély Egyesület Facebook-oldalán.

A legügyesebb mondavadászok értékes díjakban részesülnek (laptop, táblagép, fényképezőgép, képzőművészeti ajándékcsomag, pénzdíjak), illetve minden pályázó Legendárium ajándékcsomagot kap – áll a közleményben. A legjobb alkotások megjelennek az Erdélyi Legendárium kiadványban, a legtöbb pályázatot beküldő iskola diákjai pedig különdíjban is részesülnek: 2018 tavaszán a szejkefürdői Legendárium Élményparkban tölthetnek el egy napot.

További részletekért ide kell kattintani.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Ceaușescu, az influenszerek és a párhuzamos hatalom kiépülése

Sánta Miriám

Az influenszerkedésnek akkora hatása van, hogy társadalmi léptékben is mérhető párhuzamos, informális hatalom-kiépülésnek lehetünk szemtanúi.

Ilie „Boló” Bolojan előtt két ­út áll a kudarc felé

Varga László Edgár

Van ez a tervezett második deficitcsökkentő csomag, amiben a különleges nyugdíjak problémáját is megoldják állítólag. Na ja. Hogyne. Persze. Naná…

// HIRDETÉS
Nagyítás

A Maros megnyomorítása – a kavicsbányák és az emlékeikből élő horgászok

Fall Sándor

Mi köze a japán hegyi pataknak a Maroshoz? És hova lettek az algát legelésző paduccsordák a kotrógépek nyomában?

„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”

Sólyom István

A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Miért érdemes a sóbánya megsemmisülése után megállni Parajdon?
Főtér

Miért érdemes a sóbánya megsemmisülése után megállni Parajdon?

Tűnődés a székelyföldi, erdélyi, romániai turizmus állapotáról és buktatóiról.

Tánczos: nem csak a bírák és ügyészek különleges nyugdíjaihoz nyúlunk hozzá, hanem a többi érintettéhez is
Krónika

Tánczos: nem csak a bírák és ügyészek különleges nyugdíjaihoz nyúlunk hozzá, hanem a többi érintettéhez is

A kormány által a különleges nyugdíjak rendszerének átalakítására kidolgozott reform minden olyan kategóriát érint, amely ilyen juttatásokban részesül, nem csak a bírókat és ügyészeket – jelentette ki Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes.

Trikolór kormányhorror: az oktatási cenzor és a megélhetési kenőpénzes
Főtér

Trikolór kormányhorror: az oktatási cenzor és a megélhetési kenőpénzes

Van ez a reformkormány, tele hozzáértő, határozott, kitartó és (főleg!) a hazai állami szőnyegek alá sepert mocskot kiseperni akaró reformpolitikusokkal. Aztán lépésről lépésre kiderül, hogy mégsem.

Szemet szúrtak a románoknak egy háromszéki történelmi település helységnévtáblái, levetették azokat
Székelyhon

Szemet szúrtak a románoknak egy háromszéki történelmi település helységnévtáblái, levetették azokat

Egy román civilszervezet követelésére eltávolították a Lécfalva részét képező Várhegy helységnévtábláit. A kákán is csomót keresők szerint a háromszéki székelyek egyik fontos történelmi színtere nem más, mint kitaláció.

Magyar Péter lerománozta Markó Bélát, őt pedig „lepoloskázták” Marosvásárhelyen
Krónika

Magyar Péter lerománozta Markó Bélát, őt pedig „lepoloskázták” Marosvásárhelyen

Marosvásárhelyen kezdte meg erdélyi látogatását Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, aki pénteken többek között felkereste a Teleki Tékát és megkoszorúzta a Bolyaiak és Sütő András sírját.

Péntektől megszűnik az ingyenes egészségügyi társbiztosítás
Székelyhon

Péntektől megszűnik az ingyenes egészségügyi társbiztosítás

Csak Hargita megyében több mint tízezer biztosítottat érint az a deficitcsökkentő kormányintézkedés, amelynek értelmében augusztus elsejétől az eddigi társbiztosítottak is egészségbiztosítási hozzájárulást kell fizessenek.

// még több főtér.ro