A kritikusok részére kiírt pályázat keretében három mentor és öt pályakezdő, míg a költők, írók számára kiírt pályázat részeként öt mentor és 15 pályakezdő szerző részesülhet támogatásban.
Pályázatot hirdet fiatal kritikusok, valamint pályakezdő írók és költők számára az Előretolt Helyőrség Íróakadémia, amely a tehetségek képzésében részvételt vállaló mentorok jelentkezését is várja – közölte a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. (KMTG) az MTI-vel csütörtökön.
A kritikusok részére kiírt pályázat keretében három mentor és öt pályakezdő, míg a költők, írók számára kiírt pályázat részeként öt mentor és 15 pályakezdő szerző részesülhet anyagi támogatásban, rendkívüli tanulási, továbbképzési lehetőségekben, műhelymunkában és korszerű önmenedzselési módszerek elsajátításában – olvasható a közleményben.
A Kritikusműhelybe olyan szerző jelentkezhet mentornak, aki legalább egy megjelent, önálló kritikakötettel vagy 15, ismert folyóiratban vagy tanulmánykötetben publikált írással rendelkezik és a pályázati év végéig nem haladja meg 40. életévét, valamint nem részesült korábbam állami művészeti középdíjban. A pályázat nyerteseivel a KMTG egy évre szóló szerződést köt, havi bruttó 150-180 ezer forintos díjazással.
A pályakezdő kritikusok kategóriájában három publikálatlan vagy már publikált írással jelentkezhetnek a 18 és 25 év közötti fiatal tehetségek. A legjobb szerzőknek egy évre szóló tanulmányi ösztöndíjat ítél meg a szervezet havi bruttó 90-120 ezer forint erejéig.
A szépirodalmi kategóriában mentornak olyan szerzők jelentkezhetnek, akik legalább két megjelent, önálló szépirodalmi kötetet vagy bemutatott drámai művet jegyeznek, és a pályázati határidő napjáig nem töltik be a 40. életévüket, valamint nem részesültek korábbam állami művészeti középdíjban. A mentornak kiválasztott szerzőkkel a KMTG szintén egy évre szóló szerződést köt, havi bruttó 150-250 ezer forintos tiszteletdíjjal.
A pályakezdő írók, költők kategóriájában kötettel még nem rendelkező, 18 és 25 év közötti fiatal tehetségek jelentkezését várják legalább 10, legfeljebb 40 oldalas, műfaji megkötés nélküli szépirodalmi szövegmutatvánnyal. A nyertes pályázók, hasonlóan a pályakezdő kritikusokhoz, egy éven keresztül havi bruttó 90-120 ezer forintos ösztöndíjat kapnak.
Az elektronikuson beadható pályázatok határideje május 14. éjfél. A jelentkezőkkel május 22. és 29. között szakmai interjúkat készítenek, az elbírálás határideje május 30.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Mind a 130 000 romániai köztisztviselőt ellenőrzi a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS), hogy megállapítsák, kollaboránsok vagy az egykori politikai rendőrség munkatársai voltak-e – írta pénteken a <a href="https://www.g4media.ro/exclusiv-cei-130-000-de-functionari-publici-din-romania-sunt-verificati-daca-au-fost-turnatori-sau-tortionari-ai-securitatii-apar-cazuri-pe-ba
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Kedden távozott sepsiszentgyörgyi otthonából a 15 éves Keresztes Róbert-Szabolcs, aki azóta nem tért haza. kérik, hogy aki tud róla, hogy hol tartózkodhat jelezze a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Új szórakoztató tévécsatorna debütált Romániában, mely az átlagos felhozatalhoz képest nem is olyan rossz.
Új szórakoztató tévécsatorna debütált Romániában, mely az átlagos felhozatalhoz képest nem is olyan rossz.
„Felicità, È tenersi per mano, Andare lontano, La felicità, È il tuo sguardo innocente, In mezzo alla gente La felicità”.
„Felicità, È tenersi per mano, Andare lontano, La felicità, È il tuo sguardo innocente, In mezzo alla gente La felicità”.
Kezdődik Erdély legnagyobb magyar filmes seregszemléje, ennek kínálatából csemegéztünk.
Kezdődik Erdély legnagyobb magyar filmes seregszemléje, ennek kínálatából csemegéztünk.
Középpontjában nem kifejezetten a hegymászó áll, hanem özvegye, Sterczer Hilda, akit az erdélyi Pál Emőke alakít.
Középpontjában nem kifejezetten a hegymászó áll, hanem özvegye, Sterczer Hilda, akit az erdélyi Pál Emőke alakít.
Szólunk előre, a programfelhozatal a járvány előtti időket idézi. Több mint hatvan helyszínen várják a látogatókat. Hol lesz a kézműves vásár, a borutca, a fröccs-, illetve a könyv- és koktélterasz?
Szólunk előre, a programfelhozatal a járvány előtti időket idézi. Több mint hatvan helyszínen várják a látogatókat. Hol lesz a kézműves vásár, a borutca, a fröccs-, illetve a könyv- és koktélterasz?
Az irodalomra szomjazó tikkadt szöcskenyájak (vagyis a közönség) még nem futott be igazán, de ez még csak a kezdet kezdete.
Az irodalomra szomjazó tikkadt szöcskenyájak (vagyis a közönség) még nem futott be igazán, de ez még csak a kezdet kezdete.
Nem csodálkoznánk, ha az erdélyi rádiók rotációban játszanák a szerzeményt.
Nem csodálkoznánk, ha az erdélyi rádiók rotációban játszanák a szerzeményt.
A négyszeres Grammy-díjas Snarky Puppy zongoristája, Bill Laurance lesz a meghívottjuk az április 23-ai, csíkszeredai koncertjükön.
A négyszeres Grammy-díjas Snarky Puppy zongoristája, Bill Laurance lesz a meghívottjuk az április 23-ai, csíkszeredai koncertjükön.
Bámulatra méltó egyházzenei művek íródtak az 1989 utáni felszabadulásélményből szerte a Kárpát-medencében, de még a gyülekezetek és a papság számára sem ismertek. Ezen változtatna a Kolozsvári Magyar Napok új, nagyszabású társrendezvénye.

A Kolozsváron rajtoló, háromállomásos akcióból a budapesti Grabovski is kiveszi a részét, majd a végén a Teddy Queen is felszáll az indie-vonatra.