Az Óváry-ház a kolozsvári arisztokrácia kedvelt helyszíne volt, ahol még Ady, Bartók, Kodály, Móricz és Wass is megfordult.
Az Örökségünk Őrei elnevezésű ifjúsági örökségvédelmi program keretében a Kolozsvári Református Kollégium XI. A osztályos tanulói a kolozsvári Óváry-Purjesz házat fogadták örökbe, és a verseny szellemiségének megfelelően, máris a műemlék népszerűsítésébe kezdtek. 2017. január 30-án, délután 5 órai kezdettel a Mócok útja 19. szám alatt található házban slam-poetryvel és nemesi ízekkel várják mindazokat, akiket érdekel a ház története.
Az általuk örökbefogadott műemléképület történetét kevesen ismerik. A szívkórház mellett található ingatlan, dr. Óváry Zoltán (1907-2005) amerikai magyar orvos, világhírű immunológus és allergológus, a Kolozsvári Református Kollégium egykori diákjának szülőháza. Óváry Zoltán anyai nagyapja, Purjesz Zsigmond híres orvos és egyetemi tanár volt Kolozsváron. Anyja, Óváry Elemérné Purjesz Olga a házban megrendezett irodalmi-művészeti szalonjával, kulturális estjeivel hívta fel magára a figyelmet. Ezeken az irodalmi, zenés esteken sokan megfordultak, többek között: Ady Endre, Bartók Béla, Kodály Zoltán, Móriz Zsigmond, Wass Albert (Óváry Zoltán osztálytársa a kollégiumi évek alatt), báró Bornemissza Elemérné Szilvássy Karola (Zoltán keresztanyja) és még sokan mások – írják a diákok a meghívóban.
Purjesz Zsigmond felesége Paula, az Óváry gyerekekkel a ház urvarában (Fotó: Facebook/Purjesz-Óváry ház)
Ennek az irodalmi szalonnak a hangulatát a manapság divatos művészeti önkifejezésmód, a slam-poetryvel elevenítenék fel, ismert slammerek közreműködésével. Emellett pedig Szilvássy Karola – Bánffy Miklós múzsája – szakácskönyve alapján készített, a kolozsvári nemesség által is gyakran fogyasztott ételeket is meg lehet majd kóstolni, amelyeket a Mikó étterem szakácsai és a Kolozsvári Református Kollégium szakács-tanoncai fognak elkészíteni. A menüben található ételek az Óváry család kedvenc főztjei közé tartoztak: Oláh palacsinta, Olga néni sonkás zsemléje és az olasz származású Odescalchi-család nemesi receptje szerint készült meglepetés. Mindenkit szeretettel várnak!
A tavaly őszi „örökbefogadásról” készítettük az alábbi mozgóképes beszámolónkat.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Mind a 130 000 romániai köztisztviselőt ellenőrzi a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS), hogy megállapítsák, kollaboránsok vagy az egykori politikai rendőrség munkatársai voltak-e – írta pénteken a <a href="https://www.g4media.ro/exclusiv-cei-130-000-de-functionari-publici-din-romania-sunt-verificati-daca-au-fost-turnatori-sau-tortionari-ai-securitatii-apar-cazuri-pe-ba
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Spontán konfliktus alakult ki péntek délután az egyik csíkszeredai bevásárlóközpontnál, amelyhez a rendőrség különleges egységei is kivonultak.
Új szórakoztató tévécsatorna debütált Romániában, mely az átlagos felhozatalhoz képest nem is olyan rossz.
Új szórakoztató tévécsatorna debütált Romániában, mely az átlagos felhozatalhoz képest nem is olyan rossz.
„Felicità, È tenersi per mano, Andare lontano, La felicità, È il tuo sguardo innocente, In mezzo alla gente La felicità”.
„Felicità, È tenersi per mano, Andare lontano, La felicità, È il tuo sguardo innocente, In mezzo alla gente La felicità”.
Kezdődik Erdély legnagyobb magyar filmes seregszemléje, ennek kínálatából csemegéztünk.
Kezdődik Erdély legnagyobb magyar filmes seregszemléje, ennek kínálatából csemegéztünk.
Középpontjában nem kifejezetten a hegymászó áll, hanem özvegye, Sterczer Hilda, akit az erdélyi Pál Emőke alakít.
Középpontjában nem kifejezetten a hegymászó áll, hanem özvegye, Sterczer Hilda, akit az erdélyi Pál Emőke alakít.
Szólunk előre, a programfelhozatal a járvány előtti időket idézi. Több mint hatvan helyszínen várják a látogatókat. Hol lesz a kézműves vásár, a borutca, a fröccs-, illetve a könyv- és koktélterasz?
Szólunk előre, a programfelhozatal a járvány előtti időket idézi. Több mint hatvan helyszínen várják a látogatókat. Hol lesz a kézműves vásár, a borutca, a fröccs-, illetve a könyv- és koktélterasz?
Az irodalomra szomjazó tikkadt szöcskenyájak (vagyis a közönség) még nem futott be igazán, de ez még csak a kezdet kezdete.
Az irodalomra szomjazó tikkadt szöcskenyájak (vagyis a közönség) még nem futott be igazán, de ez még csak a kezdet kezdete.
Nem csodálkoznánk, ha az erdélyi rádiók rotációban játszanák a szerzeményt.
Nem csodálkoznánk, ha az erdélyi rádiók rotációban játszanák a szerzeményt.
A négyszeres Grammy-díjas Snarky Puppy zongoristája, Bill Laurance lesz a meghívottjuk az április 23-ai, csíkszeredai koncertjükön.
A négyszeres Grammy-díjas Snarky Puppy zongoristája, Bill Laurance lesz a meghívottjuk az április 23-ai, csíkszeredai koncertjükön.
Bámulatra méltó egyházzenei művek íródtak az 1989 utáni felszabadulásélményből szerte a Kárpát-medencében, de még a gyülekezetek és a papság számára sem ismertek. Ezen változtatna a Kolozsvári Magyar Napok új, nagyszabású társrendezvénye.

A Kolozsváron rajtoló, háromállomásos akcióból a budapesti Grabovski is kiveszi a részét, majd a végén a Teddy Queen is felszáll az indie-vonatra.