A húsvéti nyuszi éppen a színházi világnapon érkezett, ezért a bolondok napján pótolják Thália ünnepét Kolozsváron.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház március 27. helyett április 1. és 3. között üli meg Thália ünnepét: színházzal, puzzle- és asztalitenisz-versennyel, koncerttel, játékdélutánnal és sok finom étellel, itallal.
A program pénteken, április 1-jén 20 órától a Tompa Gábor által rendezett Az öreg hölgy látogatása című előadással kezdődik. Később, 22:30-tól hangszerekkel párbajozik a kolozsvári Loose Neckties Society és a sepsiszentgyörgyi Tesztoszteron Zenei Alakulat. A csatamező az emeleti előcsarnok lesz. A szervezők arra biztatnak, hogy „vedd fel a világnapi harci ruhát, öltözz magenta és fehér színekbe”. Még nem késő hazamenni átöltözni.
Szombaton, április 2-án 11 órától nyílnak meg a színház kapui, ahol 13:30-ig tart a Béres László rendezte A kétbalkezes varázsló gyerekelőadás, majd Belloni (Ledniczky Béla) bűvésszel találkozhatnak a lurkók az előcsarnokban, amit egy színházat felforgató játékdélután követ. Idén sem marad el a kulisszalátogatás, avagy séta a színházi harctéren: 14 órától Marosán Csaba, 15 órától Laczkó Vass Róbert, 16 órától Kántor Melinda vezeti körbe az érdeklődőket a színház titkos zugain. Az idegenvezetésre előzetes jelentkezés szükséges a vilagnap@huntheater.ro e-mail címen.

Este, színházi vacsorával várják az érdeklődőket a VIA Étteremben (Inocențiu Micu Klein, 6 szám). A vacsorát Laczó Júlia főzi Bodolai Balázs, Imre Éva, Orbán Attila és Vindis Andrea közreműködésével. A fogásokat Albert Csilla, Árus Péter, Dimény Áron és Váta Loránd szolgálja fel, meglepetésekkel fűszerezve. Mindeközben Sigmond Rita többek között Hozier, Michael Jackson, Norah Jones, Stevie Wonder és Daft Punk dalait adja elő. Zongorán kísér Bereczki Mátyás. A vacsorára előzetes jelentkezés szükséges a contact@viarestaurant.ro e-mail címen vagy a +40 264 593 220-as és a +40 733 060 666-os telefonszámon. A részvételi díj személyenként 135 lej.

Végül április 3-án, vasárnap 13 órától kiköltöznek a Szamos-partra a rendezvények, ahol 13 órától asztalitenisz-bajnokság, majd este bográcsozás zárja a három napos programot. Közben 19 órától aki még nem látta, megtekintheti a Julius Caesart is Silviu Purcărete rendezésében.
Bolondos tavaszi színházünnepet kívánunk!
Fotók: huntheater.ro, Biró István
Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.
A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.
Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.
Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.
Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.
Felborult egy személyautó vasárnap délután a Ratosnyához tartozó Andrenyásza település határában. A járműben két felnőtt és egy kiskorú utazott, mindhárman még a mentők kiérkezése előtt elhagyták a feje tetejére állt autót.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.
Személyautóval ütközött egy motoros hétfőn kora este Erdőszentgyörgy Szováta felőli kijáratánál. A balesethez több mentőegységet is riasztottak, elsődleges információk szerint nem sikerült megmenteni a motoros életét.
Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.
A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.
Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.
Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.