Ingyenes lesz, és a Vukkal indul.
Gyakorlatilag nem lehet moziba vinni a magyar gyerekeket Romániában, mert az amúgy is kicsi mozipiac csak román nyelvű mesefilmeket kínál. Hogy mégis kapjanak igazi moziélményt a kolozsvári magyar gyerekek, új, kifejezetten nekik szóló vetítéssorozatot indít a Sapientia Kolozsvári Kara, a Filmtett egyesület, a Kolozsvári Magyar Főkonzulátus és a Magyar Nemzeti Filmarchívum.
A havi egy vetítést a Sapientia Tordai út 4 szám alatti épületében tartják. A sorozat most, május 6-án indul Vukkal, Dargay Attila rajzfilmklasszikusával szombaton reggel tíz órától. A következő rajzfilm az idén negyvenedik születésnapját ünneplő alkotás, a Lúdas Matyi lesz, amelyet június 3-án, szombaton vetítenek ugyanott szintén 10 órai kezdéssel.
Az ingyenes vetítésekre minden gyermeket, szülőt és nagyszülőt szeretettel várnak az egyetemen.
Az influenszerkedésnek akkora hatása van, hogy társadalmi léptékben is mérhető párhuzamos, informális hatalom-kiépülésnek lehetünk szemtanúi.
Van ez a tervezett második deficitcsökkentő csomag, amiben a különleges nyugdíjak problémáját is megoldják állítólag. Na ja. Hogyne. Persze. Naná…
Mi köze a japán hegyi pataknak a Maroshoz? És hova lettek az algát legelésző paduccsordák a kotrógépek nyomában?
A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.
Tűnődés a székelyföldi, erdélyi, romániai turizmus állapotáról és buktatóiról.
Marosvásárhelyen kezdte meg erdélyi látogatását Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, aki pénteken többek között felkereste a Teleki Tékát és megkoszorúzta a Bolyaiak és Sütő András sírját.
Van ez a reformkormány, tele hozzáértő, határozott, kitartó és (főleg!) a hazai állami szőnyegek alá sepert mocskot kiseperni akaró reformpolitikusokkal. Aztán lépésről lépésre kiderül, hogy mégsem.
Menet közben vesztett el két kocsit a Nagyvárad–Konstanca vonalon közlekedő InterRegio személyvonat kedden este. A kocsik a vontatókapocs meghibásodása miatt szakadhattak le, az utasok pedig két állomás között, a mezőn rekedtek.
A kormány által a különleges nyugdíjak rendszerének átalakítására kidolgozott reform minden olyan kategóriát érint, amely ilyen juttatásokban részesül, nem csak a bírókat és ügyészeket – jelentette ki Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes.
Csak Hargita megyében több mint tízezer biztosítottat érint az a deficitcsökkentő kormányintézkedés, amelynek értelmében augusztus elsejétől az eddigi társbiztosítottak is egészségbiztosítási hozzájárulást kell fizessenek.