// 2026. március 16., hétfő // Henrietta

LEMEZPREMIER: Mázsás riffek, fiatalos tűz, azaz trash’n’roll – itt a kolozsvári 3AD új albuma

// HIRDETÉS

Ezt nevezik erős kezdésnek: a középiskolás rockerek olyan tűzzel tolják, hogy még a példaképnek számító nagy öregek is elégedetten csettintenének.

Az első kislemez megjelenése apropóján készítettünk interjút a középiskolás fiatalokból álló 3AD zenekar „csapatkapitányával”, Ballai Álmos gitárossal, most pedig elérkezett a nagy nap: megjelent a kolozsvári rockerek első lemeze, a Milk Overdose, melyet nálunk is meg lehet hallgatni teljes egészében.

A lemezcím senkit ne tévesszen meg, nem (csak) tejjel fogyasztható muzsikáról van itt szó, a pofátlanul fiatal banda – Jenei Deborah (vokál), Ballai Álmos (gitár), Jakab Ádám (basszusgitár) és Jakab Ákos (dobok) –olyan tűzzel adagolja azt a bizonyos rock’n’roll-t (vagy ahogy ők emlegetik: trash’n’roll-t), hogy a példaképnek számító nagy elődök is elégedetten biccentenének.

A lemezborító Kusztos Attila munkája.

S ami igazán fontos, a dalok tolmácsolják mindazt a fiatalos lendületet, odaadást, szívből jövő játékot, amit el is vár az ember fia egy tizenévesekből álló zenekartól, szóval minek is szaporítsuk a szót: ezt nevezik erős kezdésnek!

A 3AD egyébként közös lemezhallgatásra hívta az érdeklődőket a Facebookon, a hétfő esti, 19.30-kor kezdődő akcióhoz itt lehet csatlakozni, s közben CSAK ÉS KIZÁRÓLAG tejet szabad fogyasztani . A kolozsvári Corvin stúdióban rögzített, hat dalt tartalmazó kiadványt itt lehet meghallgatni:

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ott volt a házmester, a postás, a villanyszerelő – ezért járunk rockkoncertre

Fall Sándor

A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.

Hogyan védi meg magát a bizánci típusú bürokrácia Bolojan reformjai ellen?

Varga László Edgár

És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?

// HIRDETÉS
Nagyítás

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A marosvécsi kastély úrnőitől a maszkulin honleányokig
Főtér

A marosvécsi kastély úrnőitől a maszkulin honleányokig

A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.

Az erdélyi magyar kulturális és tudományos élet meghatározó szereplőit is kitüntették
Krónika

Az erdélyi magyar kulturális és tudományos élet meghatározó szereplőit is kitüntették

A március 15-i magyar állami kitüntetések idei díjazottjai között több erdélyi alkotó és szakember neve is szerepel.

Az ország, ahol a polgárok megbírságolása is kihívást jelent
Főtér

Az ország, ahol a polgárok megbírságolása is kihívást jelent

Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.

Döntött a kormány: július 1-jétől nő a minimálbér
Székelyhon

Döntött a kormány: július 1-jétől nő a minimálbér

Elfogadta a kormány csütörtöki esti ülésén azt a határozatot, amely szerint július 1-től a jelenlegi 4050 lejről 4325 lejre nő a bruttó minimálbér.

Széchenyi-díjjal tüntették ki Dávid Gyula irodalomtörténészt
Krónika

Széchenyi-díjjal tüntették ki Dávid Gyula irodalomtörténészt

A magyar tudomány és kultúra képviselői munkájuk és alkotásaik által összefognak minket, erősítenek, építenek és gyarapítanak mindannyiunk javára – mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök a Kossuth- és Széchenyi-díjak átadásán szombaton az Országházban.

Nicușor Dan román államfő is üzent az erdélyi magyaroknak március 15-én
Székelyhon

Nicușor Dan román államfő is üzent az erdélyi magyaroknak március 15-én

Nicușor Dan román államfő is köszöntötte a romániai magyarokat a nemzeti ünnep alkalmából.

// még több főtér.ro