Az állandó programok mellett két vendégjátékot is megtekinthetünk ebben a hónapban a kolozsvári ZUG.zoneban.
Április 19-én este 8 órától családi összejövetelre hivatalosak a nézők a Kedd – choirtárs előadás alkalmával, amely alatt mindenki elgondolkodhat azon, hogy hány bálnahanggal rendelkezik.
Ebben a hónapban több vendégprodukcióra is sor kerül a ZUG.zone független kulturális térben. A sepsiszentgyörgyi színészekből és zenészekből alakult Mácsafej együttes előadásában láthatjuk A dolgokról egy földi szellemnek című produkciót április 9-én 19 órától. Egy, már klasszikussá vált erdélyi költőóriás és a kortárs költészet egyik legsajátosabb hangú alkotójának szellemi párbeszédéből született ez a szintén párbeszédre épülő, a műfajok találkozási pontjából táplálkozó produkció. Vers és zene, vagy még találóbban vers-zene Szilágyi Domokos és Fekete Vince verseire alapozva.
A ZUG.zone második vendége ebben a hónapban a marosvásárhelyi Yorick Stúdió. A társulat az IndependNet 2016-os évadának keretén belül látogat el a Váróteremhez. Székely Csaba MaRó című vígjátéka Andi Gherghe rendezésében a magyar-román viszony furcsaságait boncolgatja tíz kicsi groteszk jelenet segítségével. Az Erdélyben játszódó rövid történetekben összetalálkozik a felsőbbrendűségi tudat és a jogos igények, az önsajnálat és a valódi sérelmek, az etnikai gőg és a kisebbségi komplexus, az őszinte fájdalom és a humor, természetesen sok balhéval fűszerezve. Az előadásra április 16-án kerül sor, 20 órai kezdettel.
Ebben a hónapban is folytatódnak a ZUG állandó programjai. Harmadik alkalommal jelentkezik a ZUG legújabb programja, a Színész Jam, amely a Váróterem Projekt és a SPOT Fesztivál közösen szervezett, improvizációra alapuló kísérlete, és amelyre április 13-án 19 órától kerül sor. A szervezők szeretettel várnak mindenkit hétfő esténként 21 órától Jamzugra illetve a Lugosi Béla Filmklubba. A JamZug egy nyitott zenei iprovizációs műhely, ahol a résztvevők inspirálják, kizökkentik, és provokálják egymást. A Lugosi Béla Filmklub ebben a hónapban a Luis Bunuel El című filmjét vetíti április 4-én, valamint Mario Monicelli Un borghese piccolo piccolo című filmjét április 18-án.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Mind a 130 000 romániai köztisztviselőt ellenőrzi a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS), hogy megállapítsák, kollaboránsok vagy az egykori politikai rendőrség munkatársai voltak-e – írta pénteken a <a href="https://www.g4media.ro/exclusiv-cei-130-000-de-functionari-publici-din-romania-sunt-verificati-daca-au-fost-turnatori-sau-tortionari-ai-securitatii-apar-cazuri-pe-ba
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Spontán konfliktus alakult ki péntek délután az egyik csíkszeredai bevásárlóközpontnál, amelyhez a rendőrség különleges egységei is kivonultak.
Új szórakoztató tévécsatorna debütált Romániában, mely az átlagos felhozatalhoz képest nem is olyan rossz.
Új szórakoztató tévécsatorna debütált Romániában, mely az átlagos felhozatalhoz képest nem is olyan rossz.
„Felicità, È tenersi per mano, Andare lontano, La felicità, È il tuo sguardo innocente, In mezzo alla gente La felicità”.
„Felicità, È tenersi per mano, Andare lontano, La felicità, È il tuo sguardo innocente, In mezzo alla gente La felicità”.
Kezdődik Erdély legnagyobb magyar filmes seregszemléje, ennek kínálatából csemegéztünk.
Kezdődik Erdély legnagyobb magyar filmes seregszemléje, ennek kínálatából csemegéztünk.
Középpontjában nem kifejezetten a hegymászó áll, hanem özvegye, Sterczer Hilda, akit az erdélyi Pál Emőke alakít.
Középpontjában nem kifejezetten a hegymászó áll, hanem özvegye, Sterczer Hilda, akit az erdélyi Pál Emőke alakít.
Szólunk előre, a programfelhozatal a járvány előtti időket idézi. Több mint hatvan helyszínen várják a látogatókat. Hol lesz a kézműves vásár, a borutca, a fröccs-, illetve a könyv- és koktélterasz?
Szólunk előre, a programfelhozatal a járvány előtti időket idézi. Több mint hatvan helyszínen várják a látogatókat. Hol lesz a kézműves vásár, a borutca, a fröccs-, illetve a könyv- és koktélterasz?
Az irodalomra szomjazó tikkadt szöcskenyájak (vagyis a közönség) még nem futott be igazán, de ez még csak a kezdet kezdete.
Az irodalomra szomjazó tikkadt szöcskenyájak (vagyis a közönség) még nem futott be igazán, de ez még csak a kezdet kezdete.
Nem csodálkoznánk, ha az erdélyi rádiók rotációban játszanák a szerzeményt.
Nem csodálkoznánk, ha az erdélyi rádiók rotációban játszanák a szerzeményt.
A négyszeres Grammy-díjas Snarky Puppy zongoristája, Bill Laurance lesz a meghívottjuk az április 23-ai, csíkszeredai koncertjükön.
A négyszeres Grammy-díjas Snarky Puppy zongoristája, Bill Laurance lesz a meghívottjuk az április 23-ai, csíkszeredai koncertjükön.
Bámulatra méltó egyházzenei művek íródtak az 1989 utáni felszabadulásélményből szerte a Kárpát-medencében, de még a gyülekezetek és a papság számára sem ismertek. Ezen változtatna a Kolozsvári Magyar Napok új, nagyszabású társrendezvénye.

A Kolozsváron rajtoló, háromállomásos akcióból a budapesti Grabovski is kiveszi a részét, majd a végén a Teddy Queen is felszáll az indie-vonatra.