Fiatal írók, itt egy újabb lehetőség. Írjatok filmre. a téma: Kolozsvár és a fíling.
Az én/kolozsvár csapata - megjegyzendő, nem tudni, kik ők, mik ők, talán valamiféle láthatatlan légió - szóval a csapat szkeccsfilmet akar készíteni Kolozsvárról, a Kolozsvár-fílingről.
De a filmhez sztori kell, még ha szkeccs is. Tehát fiatal (azaz 30 év alatti) írókat kérnek szeretettel, írjanak már kolozsvári fílinges történeteket, hogy meglegyen az alap.
A sztorikat szakmai zsűri olvassa, rágja, emészti, és végül kiválasztja azt a hetet, amelyekből a szkeccsfilm felépül, várhatóan 2015-re.
Tisztelt írók! Történeteiteket a enperkolozsvar@gmail.com várja a csapat. Van egy kis gond is azért: a leadási határidő május 15. Na de, miként az élet, ami él, mert élni akar, reménykedünk, hogy az író is ír, mert írni akar. Dixit!
A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.
Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.
Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.
A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Meghökkentő bejelentést tett hétvégén Kolumbán Vilmos, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke: megfontolják vagy elgondolkodnak azon, hogy kilépnek a Református Egyházak Világközösségéből, vagy pedig felfüggesztik tagságukat.
Ütközhetnek a román nemzeti fejekben a vonatok, ha a törvény nevében utcák, intézmények nevét kell törölni, mert a névadó személyiségekről kiderül: fasiszták, legionáriusok, háborús bűnösök…
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.
Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.