Szólunk előre, a programfelhozatal a járvány előtti időket idézi. Több mint hatvan helyszínen várják a látogatókat. Hol lesz a kézműves vásár, a borutca, a fröccs-, illetve a könyv- és koktélterasz?
Az elmúlt pár év kényszerű visszafogottsága után Erdély legnagyobb kulturális seregszemléjeként számon tartott Kolozsvári Magyar Napok (KMN) is visszatér a korábban megszokott keretekhez, és ez a napokban véglegesült, közel 90 oldalas műsorfüzet vastagságán is meglátszik. Ha jól számoltuk, több mint hatvan helyszínen lesznek programok, igaz, egyik kedvencünk, a Farkas utca idén nem tudja befogadni a kézműves vásárt, és koncerthelyszínként sem működhet a felújítások miatt. Kedvelt kézműves portékáinkat az Apáczai Csere János Elméleti Líceum udvarán, valamint a Gaál Gábor és a Minorita (Hermann Obert) utcában lehet majd megtalálni. A Borutca a megszokott helyén, a Fogoly utcában lesz, míg a Színház (E. de Martonne) utcában könyvvásárt és koktélteraszt, továbbá Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának udvarán turisztikai vásárt és fröccsteraszt rendeznek be. Információink szerint a konzulátuson időpont nélküli útlevél-igénylésre is lehetőséget biztosítanak. A szombati örömfőzést, gyermekeknek szánt kézműves foglalkozások kíséretében a Romulus Vuia Nemzeti Etnográfiai Parkban kell majd keresni, az Emese Park pedig a Romkertben lesz jelen. Az idei Kolozsvári Magyar Napok várva várt örömteli eseménye a felújított Szent Mihály-templom újranyitása és megáldása, valamint az oltár felszentelése lesz. Nemcsak a templom válik ismét látogathatóvá, a toronyba is fel lehet mászni. Ha még emlékeznek rá, a szűkebbre szabott 2021-es Kolozsvári Magyar Napokon a Szent Mihály-templom körüli, Pákei Lajos-tervezte kerítés restaurálására gyűjtöttek adományokat. Noha az összeg a munkálatoknak csak egy részét fedezte, a kolozsvári magyar közösség felajánlásai kézzel foghatóvá váltak a neogótikus kerítés felújítása révén. A nagyobb koncertek a Főtéren, illetve a Bánffy-udvarban lesznek, de bulihelyszínként működik majd az Ifjúsági udvar (Szentegyház u.), a Folkudvar (Kolozsvári Református Kollégium udvara), és gyakorlatilag az egész belváros. A teljes, részletes programot itt találhatják, akárcsak a letölhető műsorfüzetet.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Kedden távozott sepsiszentgyörgyi otthonából a 15 éves Keresztes Róbert-Szabolcs, aki azóta nem tért haza. kérik, hogy aki tud róla, hogy hol tartózkodhat jelezze a rendőrségen.
Megszületett Soós Zoltán hetedik gyereke – jelentette be Facebook-oldalán Marosvásárhely polgármestere.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Új szórakoztató tévécsatorna debütált Romániában, mely az átlagos felhozatalhoz képest nem is olyan rossz.
Új szórakoztató tévécsatorna debütált Romániában, mely az átlagos felhozatalhoz képest nem is olyan rossz.
„Felicità, È tenersi per mano, Andare lontano, La felicità, È il tuo sguardo innocente, In mezzo alla gente La felicità”.
„Felicità, È tenersi per mano, Andare lontano, La felicità, È il tuo sguardo innocente, In mezzo alla gente La felicità”.
Kezdődik Erdély legnagyobb magyar filmes seregszemléje, ennek kínálatából csemegéztünk.
Kezdődik Erdély legnagyobb magyar filmes seregszemléje, ennek kínálatából csemegéztünk.
Középpontjában nem kifejezetten a hegymászó áll, hanem özvegye, Sterczer Hilda, akit az erdélyi Pál Emőke alakít.
Középpontjában nem kifejezetten a hegymászó áll, hanem özvegye, Sterczer Hilda, akit az erdélyi Pál Emőke alakít.
Az irodalomra szomjazó tikkadt szöcskenyájak (vagyis a közönség) még nem futott be igazán, de ez még csak a kezdet kezdete.
Az irodalomra szomjazó tikkadt szöcskenyájak (vagyis a közönség) még nem futott be igazán, de ez még csak a kezdet kezdete.
Nem csodálkoznánk, ha az erdélyi rádiók rotációban játszanák a szerzeményt.
Nem csodálkoznánk, ha az erdélyi rádiók rotációban játszanák a szerzeményt.
A négyszeres Grammy-díjas Snarky Puppy zongoristája, Bill Laurance lesz a meghívottjuk az április 23-ai, csíkszeredai koncertjükön.
A négyszeres Grammy-díjas Snarky Puppy zongoristája, Bill Laurance lesz a meghívottjuk az április 23-ai, csíkszeredai koncertjükön.
Bámulatra méltó egyházzenei művek íródtak az 1989 utáni felszabadulásélményből szerte a Kárpát-medencében, de még a gyülekezetek és a papság számára sem ismertek. Ezen változtatna a Kolozsvári Magyar Napok új, nagyszabású társrendezvénye.

A Kolozsváron rajtoló, háromállomásos akcióból a budapesti Grabovski is kiveszi a részét, majd a végén a Teddy Queen is felszáll az indie-vonatra.
A Kolozsváron rajtoló, háromállomásos akcióból a budapesti Grabovski is kiveszi a részét, majd a végén a Teddy Queen is felszáll az indie-vonatra.
A közös koncert keretében újrafogalmazott magyar és román népdalok, saját szerzemények és nemzetközi slágerfeldolgozások szólalnak meg a szatmárnémeti filharmónia koncerttermében.