A zsűri már kiválogatta a Legszebb Erdélyi Magyar Dal cím elnyerésére esélyes dalokat, hamarosan kiderül melyik lesz a győztes.
Második alkalommal hirdette meg idén májusban az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Ifjúsági Szervezete és a Gitár East Egyesület a Legszebb Erdélyi Magyar Dal című pályázatot az erdélyi zenekarok számára, amelynek célja a magyar nyelvű, saját szerzemények írásának és előadásának bátorítása. „Szeretnénk lehetőségeinkhez mérten felkarolni azon zenekarokat, akiknek még nem volt lehetőségük kilépni a világba, hogy megmutassák a tehetségüket a nagyközönség előtt” – fogalmaznak a szervezők.
Az idei évben huszonhat zenekar nevezett be a versenybe összesen ötvennégy dallal, a beküldött dalokat két kategóriában (amatőr és profi) értékelték. A zsűri (André Ferenc slammer, Balázs Imre József irodalmár, Sántha Zsuzsanna énekes és Zilahi Csaba műsorvezető) október folyamán meghozta a döntését a legszebb dalokról.
Betűrendi sorrendben a következő dalok nyerték el a zsűri tetszését: #Ezadal (Koszika & The HotShots), Hiszek benned (No Sugar), Játsz el egy dalt! (Légió), Kelet felől (TransylMania), Nem tudom (Mary Grace) és Poros az ég (Dreamland Residents).
A legjobb dalokat beküldő zenekarok november 12-én este 7 órától veszik át díjaikat a Bulgakovban egy gálaest keretében, ezután 9 órától az érdeklődők megismerhetik a nyerteseket, az estet pedig egy hatalmas közös zenéléssel és egy utóbulival zárjuk.
A gála részleteit az esemény Facebook-oldalán lehet követni.
A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.
És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?
Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.
A Krónika megkérdezte a hétfői kolozsvári tragikus közlekedési baleset kapcsán Titi Aur volt autóversenyzőt, defenzív vezetési oktatót.
Olyan jó nézni, amikor a román értelmiségi elit arról beszél, hogy ej, no, ezen az etnicizmuson túl kellene már lépni, hiszen mind európaiak vagyunk. Komolyan? Serios?
Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.
Románia biztonságban van – jelentette ki Nicușor Dan államfő csütörtökön, miután Mark Rutte NATO-főfitkárral tárgyalt Brüsszelben a Romániát ért iráni fenyegetés után néhány nappal.
Kisebb létszámmal kell megnövekedett feladatokat elvégezniük a polgármesteri hivataloknak és a megyei tanácsnak Hargita megyében június végétől. A prefektusi hivatal közölte az új álláskereteket, a végrehajtásról csütörtökön egyeztettek.