Nyugi, nem az egyesülést, hanem Ingmar Bergman születésének századik évfordulóját ünneplik.
Az idén május 25–június 3. között esedékes Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) Svédország romániai nagykövetségének támogatásával Ingmar Bergman (1918-2007) svéd filmrendező és forgatókönyvíró munkássága előtt tiszteleg. Összesen hét, a közelmúltban digitalizált és felújított filmet mutatnak majd be és egy olyan multimédiás kiállítást, mely a filmrendező munkásságának kuturális hatását szemlélteti. A Closeup Ingmar Bergman című kiállítás először lesz látható Romániában.
A #Bergman100 emlékév tavaly ősszel rajtolt el a rendező nevét viselő alapítvány kezdeményezésére. Ez az alapítvány ápolja Ingmar Bergman mintegy 60 alkotásból álló, az UNESCO világörökségi listáján is szereplő hagyatékát.
A TIFF keretében a legfontosabb alkotásai lesznek láthatóak, köztük például a nagy visszhangot kiváltó Persona című film cenzúrázatlan változata.
A filmfesztivál idején a szépművészeti múzeumban fotókiállítás is nyílik, amely azt szemlélteti, milyen hatással volt Bergman művészete a különböző művészeti- és divatirányzatokra.
Az influenszerkedésnek akkora hatása van, hogy társadalmi léptékben is mérhető párhuzamos, informális hatalom-kiépülésnek lehetünk szemtanúi.
Van ez a tervezett második deficitcsökkentő csomag, amiben a különleges nyugdíjak problémáját is megoldják állítólag. Na ja. Hogyne. Persze. Naná…
Mi köze a japán hegyi pataknak a Maroshoz? És hova lettek az algát legelésző paduccsordák a kotrógépek nyomában?
A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.
Van ez a reformkormány, tele hozzáértő, határozott, kitartó és (főleg!) a hazai állami szőnyegek alá sepert mocskot kiseperni akaró reformpolitikusokkal. Aztán lépésről lépésre kiderül, hogy mégsem.
Egyre több ázsiai vendégmunkást foglalkoztató romániai munkáltató szembesül egy kényes és gyakran nem egyértelmű jogi problémával: mi történik abban az esetben, ha egy nem uniós állampolgár illegálisan elhagyja Romániát?
Tűnődés a székelyföldi, erdélyi, romániai turizmus állapotáról és buktatóiról.
Nem tettek jót az esőzések a Korond-patak elterelésének, hiszen a kialakított vezetékrendszer nem tudja elnyelni teljes egészében a megnövekedett hozamot. A történtekről nem tartottak sajtótájékoztatót, de a munkapont vezetője nyilatkozott lapunknak.
A kormány által a különleges nyugdíjak rendszerének átalakítására kidolgozott reform minden olyan kategóriát érint, amely ilyen juttatásokban részesül, nem csak a bírókat és ügyészeket – jelentette ki Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes.
Menet közben vesztett el két kocsit a Nagyvárad–Konstanca vonalon közlekedő InterRegio személyvonat kedden este. A kocsik a vontatókapocs meghibásodása miatt szakadhattak le, az utasok pedig két állomás között, a mezőn rekedtek.