Ha a régi alkimisták nem is, a modernek megtalálták az aranycsinálás módját.
Az eredmény folyékony ugyan, több-kevesebb alkoholt tartalmaz, pénzt se lehet belőle verni, viszont sokkal nagyobb hatalmat ad, ha nem is a testnek, a léleknek biztos.
De kik ezek a modern alkimisták, boszorkánymesterek, és miben áll az ő nagy tudományuk? Eladják-e lelküket a Sátánnak? Mi az élet tüzes vizének, a bölcsek őrült kövének, a folyékony sáraranynak a receptje?
Erről, és persze egyéb titkos tanokról is szó lesz az Almásy László Kultúrtörténeti Kör soron következő szeánszán. Czucza Milán és Vass Ákos bárosokkal (bizony, ők is az említett alkimisták titkos páholyának tagjai) Boros Lóránd beszélget a Bulgakov Kávéházban, január 27-én, kedden este nyolc órától.
Nem szokványos, képzeletbeli beszéd egy nem szokványos, képzeletbeli rendezvényen.
Avagy mi a baj a szavainkkal?
A történelemszeretet miatt vágott bele az amatőr fémdetektorozásba a szamosújvári asztalosmester, aki nemrég páratlan régészeti kincset talált. Kis Jánossal beszélgettünk.
A baktériumok, vírusok, amőbák, gombák fertőznek, ez a dolguk. Az ember dolga a védekezés. Lenne. Van itt ugyanis egy másik fertőzés is: az emberi hanyagságé, korrupcióé. Ami bűn.
Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.
A francia Carrefour romániai üzleteinek eladására készül – adta hírül pénteken a francia sajtóra hivatkozva a Hotnews.ro hírportál.
Hivatalos jelentés a parajdi bányakatasztrófáról: a Salrom nem vette komolyan a veszélyt. Vasile Dîncu szerint pedig a PSD szavazóinak 10-15 százaléka az AUR-nál kötött ki.
Közleményt adott ki a rendőrség a Szépvízi víztározó közelében holtan talált fiatalok ügyében: a boncolás szerint október 20-án, hétfőn következhetett be a haláluk, két nappal azelőtt, hogy megtalálták őket. Az ügyben az öngyilkosság gyanúja is felmerül.
A boncolás előzetes eredményei szerint a Hargita megyei szépvízi víztározó közelében, egy személygépkocsiban holtan talált két fiatal október 20-án halt meg – közölte pénteken a Hargita megyei rendőr-főkapitányság.
Lőtt sebek voltak annak a két fiatalnak a testén, akiket szerda este holtan találtak a szépvízi víztározó közelében, egy személyautóban.