A negyedszázada elfogadott nyilatkozat az önrendelkezés elvén nyugvó autonómiát nevezte meg az erdélyi magyarság megmaradásának zálogaként.
A Kolozsvári Nyilatkozat huszonöt éves évfordulóján az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Amire felesküdtünk Isten s ember előtt címmel szervez politikatörténeti konferenciát. Az eseményt október 13-án, pénteken 16 órától tartják, a nyilatkozat 25 évvel ezelőtti elfogadása szempontjából történelmi helyszínen, a kolozsvári Magyar Unitárius Egyház imatermében.
Az 1992. október 25-én elfogadott Kolozsvári Nyilatkozat kihangsúlyozta, hogy az erdélyi magyarság megmaradásának és fejlődésének biztos záloga a belső önrendelkezés elvén nyugvó autonómia megteremtése.
A konferenciát Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezetők elnöke nyitja meg, ezt követően előadássorozattal folytatódik a délután. Szőcs Géza magyar miniszterelnöki megbízott Az Országos Elnökség szerepe a Kolozsvári Nyilatkozat eszmei előkészítésében címmel nyitja meg az előadások sorát. Őt követően Tőkés László, az EMNT elnöke a politikai asszimiláció helyzetéről tart előadást. A 1992-es nyilatkozat szövegének alakulásáról Bodó Barna politológus beszél majd, Borbély Zsolt Attila, az EMNT alelnöke pedig a Kolozsvári Nyilatkozat elleni balliberális sajtóháborút ismerteti.
Az autonómiatörekvés melletti következetes kiállásról Kónya-Hamar Sándor fog beszélni, majd az EMNP képviseletében Szilágyi Zsolt elnök az autonómiaharc helyzetéről, Toró T. Tibor ügyvezető elnök pedig a nyilatkozat szellemiségéről tart előadást. Katona Ádám, az Erdélyi Magyar Kezdeményezés nevű egykori RMDSZ-platform elnökeként tart előadást, ezt követően a Székely Nemzeti Tanács elnöke, Izsák Balázs, A Kolozsvári Nyilatkozat céljai és a Székely Nemzeti Tanács autonómiaharca című beszédét hallhatják a jelenlévők.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”
A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.
A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.
Kormányt buktatna szeptemberben az Alfa Kartell szakszervezeti szövetség. Újabb nyúlfarknyival bővülhet az észak-erdélyi autópálya.
Sürgősen rendezni kell a különleges nyugdíjak kérdését – jelentette ki Ilie Bolojan miniszterelnök keddi sajtótájékoztatóján, amelynek egyik fő témája a bírák és ügyészek nyugdíjazásának reformja a speciális juttatásoktól a nyugdíjkorhatárig.
Van ez a reformkormány, tele hozzáértő, határozott, kitartó és (főleg!) a hazai állami szőnyegek alá sepert mocskot kiseperni akaró reformpolitikusokkal. Aztán lépésről lépésre kiderül, hogy mégsem.
Nagyon hálás a sorsnak azért, amit kapott, ennek ellenére önazonos és ember tudott maradni a sokak által kedvelt Rúzsa Magdi énekesnő, aki többéves kihagyás után tért vissza Tusványos színpadára.
A kormány tervezetet készít elő az állami intézmények közötti áthelyezések és kiküldetések leállítására, amely a költségvetési hiány lefaragását célzó második intézkedéscsomag része.
Egy 17 és egy 22 éves fiatal vesztette életét egy kedden hajnalban történt balesetben Teleorman megyében. Az autó, amelyben utaztak, előbb egy fának, majd egy villanyoszlopnak csapódott.