Hacsak nem lesz hajlandó a tisztelt úrvezető kifizetni 7 lejt egy órányi kolozsvári belvárosi parkolásért. A városvezetés ugyanis azt tervezi, hogy a jelenlegi 5 lejről kicsit – úgy 40 százalékkal – megemeli a díjszabást.
Dan Tarcea kolozsvári alpolgármester szerint ugyan novemberben közvitára bocsátják a drágítási tervezetet, a városi önkormányzati testület pedig decemberben mondja ki a végszót. De közvitával eddig sem sikerült megakadályozni az ilyen városházi terveket, úgyhogy lehet készíteni a 7 lejeket, ha majd állni kívánunk autónkkal Kolozsvár belvárosában.
Olvasson még:
- Forró levesbe esett egy gyerek. Átverve érzik magukat a szakszervezetek a bértörvény miatt – keddi hírmix
- Aradról Craiovára szállították a legveszedelmesebb fegyencet, megint luxusgéppel furikázik Iohannis – hírmix
- Gyuri, az 52 éves betegnyugdíjas kisegítőmunkás és a világ, avagy mit írtak ma a Fércgúkon
És persze nem a dugóban kívánjuk ezt tenni – Erdély fővárosa, az intelligens város, a rohamosan fejlődő Mvnicipivm Aelivm Napocense ugyanis messze földön arról (is) híres, hogy folyamatosan és látványosan bedugul, mivel a városvezetés nem nagyon tud mit kezdeni a közúti forgalommal. Vagyis hát tud: drágítással ellehetetleníti a parkolást, de alternatívát nem nagyon nyújt a belvárosi közlekedés könnyítésére. Meg hát a lakosság sem azért veszi nyakra-főre a BMW-t, hogy ott rohassza a tömbház előtt…