Románia decentralizálása, avagy a Polgár Forradalma

A romániai helyzet nem felel meg a Pareto-optimumnak, de még a Nash-egyensúlynak sem. Románia forrong ezekben a napokban, önmagával harcol a társadalmi változásért, a politikusok pedig mintha egyre távolabbra kerülnének a polgárok igényeitől. Én pedig úgy gondolom, hogy a decentralizálás segít majd megtalálnunk a jövőre vonatkozó megoldást.

A politikatudományi karon már az első leckéken megismerkedik az ember a szubszidiaritás elvével. Az első benyomás az, hogy ez olyan elv, melyet egyetemlegesen be kellene vezetni, legalábbis a fejlett világban, ugyanis arról szól, hogy a döntést közelebb kell vinni a polgárhoz. És azonnal ráébredtem, miért nem létezik ez az elv Romániában: mert

a román politikus hataloméhes, abszolút központi hatalmat akar,

kíméletlen döntéseket hoz, parancsokat osztogat jobbra-balra, és félelmet és tiszteletet vár el a körülötte lévő rabszolgáktól. A román politikus erőszakos és zsarnok. És ez nem az ő hibája, történelmileg így adódott a törökök, a mongolok, a szlávok óta. Caradja 1818-as törvénykönyve óta. Az 1830–1831-es Sarkalatos Szabályzatok óta. De ezentúl változtathatunk ezen. Oroszország már nem jelenthet fenyegetést, tagjai lettünk az Európai Uniónak, a NATO-nak. Elkezdhetünk Románia valódi fejlődéséről gondolkodni.

Romániában létezik egy minimális decentralizálás, nevezetesen a helyi és megyei tanácsok döntései autonómok és közvetlenül érintik a polgárt. De a döntéseket helyi és megyei szinten meghozók valamelyik párt tagjai, a nagy pártok pedig mind központosítottak, így a helyi és megyei tanácsi döntéseket a bukaresti párt központi politikai bürójában hozzák meg. Mit gondolnak, miért van az, hogy Romániában politikai szinten kizárólag a pártelnökök számítanak? Ők hozzák meg a döntést, azt is, mely a galaci (Galaţi) Vasile Alecsandri Főgimnázium tanárait és diákjait érinti. Pedig messze nem zsenik, nem képesek racionálisan meghozni a legfontosabb döntéseket, ezért ezeket újra közelebb kell hozni a polgárhoz, a már említett szubszidiaritás elve révén.

Mi a helyzet más országokban? Nos, európai szinten is nagyjából ugyanez a kétségbeesett törekvés tapasztalható a totális hatalomra. Európában Németország, Svájc, Belgium szövetségi állam. Oroszország szintén föderáció és úgy tűnik, Ukrajna is ebbe az irányba halad. Általában véve a nagy államok decentralizáltak, Románia pedig nagy államnak számít. Franciaország és Lengyelország az egyedüli jelentősebb kivételek.

Romániára visszatérve,

a történelmi régiók létezése szintén érv a decentralizálás mellett.

A földgáz Medgyesen, tehát Erdélyben, a szén Zsilvásárhelyen (Târgu Jiu), tehát Olténiában, az olcsó munkaerő pedig Moldvában található. Eddig az az elv érvényesült, hogy egy jóindulatú és úgy-ahogy intelligens zsarnok képes lesz majd mindhárom régió számára úgy meghozni a döntéseket, hogy a polgár számára előnyös legyen, és jól éljen. Ez a modell nemcsak, hogy nem működött, de továbbra is a vidéki ember elidegenedését okozza. A központ–periféria törésvonal megszüntetése csak a hatáskörök kihelyezésével és decentralizálással történhet meg.

Egy decentralizált Románia azt jelenti majd, hogy minden történelmi régió a saját nevében hoz majd döntéseket, tényleges

saját hatalommal és saját költségvetéssel rendelkezik, saját Parlamenttel és kormánnyal.

A föderalizálás azt jelenti majd, hogy a gazdagabb régióknak, (mondjuk, Erdély) a többletük egy részét át kell majd adniuk a szövetségi kormánynak, mely azt a szegényebb régiónak, vagyis Moldvának osztja majd vissza. A decentralizálás ezen kívül hallgatólagos versenyt vált majd ki a régiók között, melynek során a jó gyakorlatok maguktól átadódnak majd egyik régiótól egy másiknak azzal, hogy az egyik régió nyomást gyakorol majd egy másikra annak átvétele érdekében, hiszen senki sem akarja, hogy csak azért húzzanak ki pénzt a zsebéből, mert mások még szegényebbek. Így jelenik majd meg az együttműködés és a csapatjáték. Tudom, hogy nehezen tudjuk meggyőzni a konzervatívokat arról, hogy máshol már működnek ezek a dolgok, ők állandóan ügyeletes akadékoskodók. De nem lesz lehetetlen. Ez működik Belgiumban, Németországban és Svájcban is. Semmivel sem vagyunk rosszabbak náluk.

Találni kell majd egy intelligens megoldást

a romániai kisebbségek és történelmi régiók bonyolult helyzetére,

mert most senki sem tűnik boldognak. A döntést a közvetlenül érintettek szintére kell vinni, mert ez sokkal kívánatosabb állapot a mostaninál, amikor a döntés holmi analfabéta és agresszív maffiózók, szőrös mellkasú majmok közvetítésével történik, akiknek fogalmunk sincs arról, mi a szolidaritás és jóérzés.

És meg kell említeni, hogy Európában a legjobb oktatással rendelkező országok – akár meglepő, akár nem – egyben a leginkább decentralizáltak is. Kár is lenne elpazarolni a román fiatalok ennyi potenciálját, amikor nagyjából tudjuk, hogy mi lenne a megoldás. Természetesen lesznek ellenkezők, különösen a központosított rendszer kiváltságosai, a mostani nyertesek, de ez sohasem volt akadálya a vita civilizált elindításának a valóban lényeges témákról. A haladás mindig az őrültek felől érkezik.

Az alcímeket a szerkesztőség adta.