Liviu Dragnea szerint hazugságkampány zajlik a kormány ellen. A PSD-elnök az erőszakba torkolló tüntetésért Iohannist okolja.
Először szólalt meg Liviu Dragnea PSD-elnök és Sorin Grindeanu miniszterelnök a büntető törvénykönyvet és perrendtartást módosító sürgősségi kormányrendelet elfogadása és az országos tüntetések kirobbanása óta. A PSD székházában tartott sajtótájékoztatón Liviu Dragnea kijelentette: utoljára az 1989-es forradalom idején látott a mostanihoz hasonló, nagymértékű félretájékoztatást.
Ha a televízió előtt ült volna, és nem ismerné a kormányrendeletek tartalmát, illetve az Alkotmánybíróság határozatát és indoklását, valószínűleg ő is bedőlt volna a manipulálásnak, és utcára vonul – mondta, arra utalva, hogy
Dragnea bejelentette, hogy az általa vezetett párt Országos Végrehajtó Bizottsága csütörtökön további bizalmáról biztosította a Grindeanu-kabinetet.
Kifejtette, a PSD korrekt úton nyerte meg a választásokat, a kormány legitim módon gyakorolja hatalmát, a jövőben is ezt tervezi tenni, és minden, a kormány tevékenységének aláaknázására irányuló kísérlet a romániai jogrend destabilizálására tett próbálkozás, „többé-kevésbé törvényes eszközökkel”.
Dragnea reményét fejezte ki, hogy a belügyminisztérium és az ügyészség kinyomozza, „ki tervelte ki, szervezte meg és fizette meg az erőszakos akciókat”, a szerda esti bukaresti tüntetés során. A PSD elnöke úgy vélekedett: Klaus Iohannis államfő az értelmi szerzője az agresszióknak.
Liviu Dragnea szerint a büntetőjogot módosító kormányrendelet nem szünteti meg az ő folyamatban levő perét, mivel
Dragnea hangsúlyozta, a Büntető törvénykönyvet módosító rendelet elfogadása után beszélt ügyvédeivel, akik megerősítették, amit ő maga állítása szerint már sejtett: az ő perét nem zárják le, mert az ellene felhozott, közokirat-hamisításra vonatkozó vád továbbra is fennáll.
„Én nem várok el és nem kérek kegyelmet senkitől, sem a kormánytól, sem a parlamenttől, sem az államfőtől” – mondta Liviu Dragnea a PSD Országos Végrehajtó Bizottságának ülését követően.
A PSD-elnök szermehányást tett az államfőnek azért is, mert elmarasztalta a szerinte nem megfelelő módon fellépő csendőrséget. Dragnea védelmébe vette a csendőröket, akik testi épségüket kockáztatva is szembeszegültek az agresszív tüntetőkkel.
„Úgy értesültem, hogy ma megdorgálta őket az államfő, aki egyébként szerintünk a tegnap éjszakai erőszakos tettek erkölcsi felelőse. Lehet, hogy a megfélelmlítésük volt a célja, de mi továbbra is arra biztatjuk őket, hogy ugyanígy lássák el törvényes feladatkörüket, és vegyék elejét a szélsőségesen erőszakos megnyilvánulásoknak” - tette hozzá Dragnea.
Hangsúlyozta: a SRI-nek elsősorban a miniszterelnöknek, a belügyminiszternek és a főváros polgármesterének kellene jelentenie, nem pedig SMS-ben, ahogy történt. Arra utalt, hogy a hírszerzők figyelmeztették a belügyminisztériumot, hogy az ultrák meg akarják hekkelni a tüntetést.
Dragnea kijelentette:
hogy ne uszítsa a román állampolgárokat egymás ellen.
Sorin Grindeanu a sajtótájékoztatón hosszasan sorolta kormánya eddigi erdményeit. Az első negyedévben még tizenkét vállalását kell teljesítenie a kormánynak a választási kampányban tett ígéretek értelmében, emlékeztetett. Ugyanakkor leszögezte: kormánya nem vonja vissza a vitatott kormányremdeletet.
Grindeanu elmondta, nem az éj leple alatt fogadták el a vitatott kormányrendeletet, hiszen máskor is előfordult, hogy a kormány későig dolgozik, és szerinte a kabinet betartotta a szabályokat, hiszen a rendelet elfogadását társadalmi vita előzte meg, és (egy korábbi szövegváltozatról) a legfelső bírói tanács véleményét is kikérték.
A rendelet sürgősségét Grindeanu azzal indokolta, hogy már két hete tüntettek az országban azok, akiket azzal vezettek félre, hogy a kormány amnesztiára és közkegyelemre készül, ezért maga kérte az igazságügyi minisztert, mielőbb terjessze be végleges tervezeteit, hogy lezárják az ügyet.
Mint ismeretes, Románia hat partnere – Belgium, Kanada, Franciaország, Németország, Hollandia és az Amerikai Egyesült Államok – szerdán kérte közös nyilatkozatban Románia kormányát, hogy ne akadályozza a korrupcióellenes harcot.
A PSD elnöke ezzel kapcsolatosan kifejtette, hogy azokban az országokban, amelyeket az aláírók képviselnek, a hivatali visszaélés egyáltalán nem is számít bűncselekménynek. Reményét fejezte ki, hogy miután az állásfoglalást aláíró nagykövetek figyelmesen elolvassák a sürgősségi kormányrendelet szövegét,
„Persze, nagy figyelemmel kísérünk mindent, amit ezek az általunk tisztelt hivatalos személyek mondanak, de Klemm nagykövet úrnak (az Amerikai Egyesült Államok romániai nagykövete – szerk. megj.) is elmondtam nagy tisztelettel, hogy nem hiszem, hogy ezen országok bármelyikében is figyelmen kívül hagynák az Alkotmánybíróság bármely határozatát”
– fejtette ki a szociáldemokraták vezetője, hozzátéve, hogy tudomása szerint az említett országokban nem is a büntetőjog, hanem a munkajog hatáskörébe tartozik a hivatali visszaélés.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.
Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.
A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?
Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.
Főleg, ha nyolc évig te voltál a tudomány legfőbb mioritikus katedrálisának pátriárkája, vagyis a Román Akadémia elnöke. És nackó. És besúgógyanús.
A Bucsecs-hegységben kialakult felhőszakadás miatt villámárvíz öntötte el Bușteni üdülővárost vasárnap délután, megbénítva az egész települést. A víz autókat és embereket sodort el, de elárasztotta az 1-es országutat is.
Hamisak azok az információk, amelyek szerint a polgároknak díjat kell fizetniük, vagy büntetőjogi szankciókkal kell számolniuk azért, mert saját kútjaik vizét használják – közölte a Román Vízügyi Hatóság (ANAR).
Megható ünnepséggel köszönt el vasárnap a nyikómalomfalvi közösség Daniel Ernő-András plébánostól, aki nyugdíjba vonulása előtt utolsó szentmiséjét mutatta be a település templomában.
… lezuhant egy szikla az Olt-völgyében, tragédia lett a vége… és megjött az igazi nyár, mert megjelentek a terepjárós tahók a tengerparton.
… lezuhant egy szikla az Olt-völgyében, tragédia lett a vége… és megjött az igazi nyár, mert megjelentek a terepjárós tahók a tengerparton.
További híreink: Grindeanu kormányalakítás helyett válságbizottság létrehozásáról delirál, a hétvégi viharok pedig 16 megyében és Bukarestben is károkat okoztak.
További híreink: Grindeanu kormányalakítás helyett válságbizottság létrehozásáról delirál, a hétvégi viharok pedig 16 megyében és Bukarestben is károkat okoztak.
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.

A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?
A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?
További pénteki hírek: eljárás indult Dan Tanasă ellen gyűlöletkeltés miatt, a kataszteri hivatal működését megbénító hacker pedig a neten árulja az ellopott adatokat.
További pénteki hírek: eljárás indult Dan Tanasă ellen gyűlöletkeltés miatt, a kataszteri hivatal működését megbénító hacker pedig a neten árulja az ellopott adatokat.
… Ilie Bolojan régi ellenlábasa végleg begorombult és saját platformot indít a liberális párton belül… és egy török fogorvosi klinika egy erdélyi szállodában hirdetett szakrendelést.
… Ilie Bolojan régi ellenlábasa végleg begorombult és saját platformot indít a liberális párton belül… és egy török fogorvosi klinika egy erdélyi szállodában hirdetett szakrendelést.
További híreink: 15 éve nem romlott annyit a pénzünk reálértéke, mint most, a közintézmények pedig gyakorlatilag tehetetlenek a hekkertámadásokkal és a nevükkel visszaélő online csalókkal szemben.
További híreink: 15 éve nem romlott annyit a pénzünk reálértéke, mint most, a közintézmények pedig gyakorlatilag tehetetlenek a hekkertámadásokkal és a nevükkel visszaélő online csalókkal szemben.
Illegális kavicsbányászatot lepleztek le Krassó-Szörény megyében. Továbbá: akár decembertől már repeszthetjük az autópályán a magyar határig!
Illegális kavicsbányászatot lepleztek le Krassó-Szörény megyében. Továbbá: akár decembertől már repeszthetjük az autópályán a magyar határig!
Hulladékot illegálisan lerakó kamionost csípett fülön a környezetvédelmi miniszter Kolozs megyében. Havi 5000 ezer lejt és egyéb juttatásokat kapnak jövőtől a bányászjárás áldozatai.
Hulladékot illegálisan lerakó kamionost csípett fülön a környezetvédelmi miniszter Kolozs megyében. Havi 5000 ezer lejt és egyéb juttatásokat kapnak jövőtől a bányászjárás áldozatai.
Továbbá: Németország moldovai nagykövete azt találta mondani, hogy a moldovaiak talán nem románok, mire kitört a botrány. És Nicușor Dan államelnök hétfőn újrakezdi az iszapbirkózást a pártokkal.