Hans Klemmel interjúzott egy romániai hírügynökség, „lefordítottuk”. Vigyázat, pamflet! (vagy nem??)
Interjút adott Hans Klemm amerikai nagykövet a news.ro hírügynökségnek. Habár az amerikaiak általában egyenesen fogalmaznak – még a diplomaták is – és Klemm sem túlzottan apropózgatott és célozgatott bizonyos témákban, szükségesnek látjuk lefordítani a szavait, különösen amit a küszöbön álló parlamenti választásokról és a majdani új kormányról, illetve a korrupcióellenes harcról mondott.
Idézőjelben Klemm mondatai, alattuk dőlt betűvel a „fordítás”:
„Valamivel több mint egy év telt el azóta, hogy Romániába érkeztem. Jelentős változásokkal tele év volt. Röviddel érkezésem után szörnyű tragédia történt, közeledünk a 2015. október végi Colectiv-tűzvész egyéves évfordulójához. Ez az eset kormányváltást idézett elő és azt, hogy az Egyesült Államoknak új partnere lett, az utóbbi egy évben pedig nagyon szorosan együtt dolgoztunk Dacian Cioloş kormányával a román–amerikai kapcsolatok megerősítésén.”
Washingtonban teljesen kiakadtak, amikor látták, hogy két évvel ezelőtt hiába nyertük meg Iohannisnak az elnökválasztást, az alulmaradt Victor Ponta nem akar elhúzni valami lakatlan szigetre és továbbra is ő a miniszterelnök. Ezért a Colectiv-tragédia nyomán kialakult utcai mozgolódások kiváló ürügyet szolgáltattak nekünk arra, hogy végre menesszük ezt az ostoba fajankót. Hála Istennek sikerült Iohannison keresztül egy ügyes pasast a kormányfői székbe ültetnünk, azóta is kiváló vele a kapcsolat, mindig felveszi a telefont, készségesen teljesíti minden kérésünket.
„Nagy sikereink voltak az együttműködésben. Nemrég elkezdtem mondogatni – nyilvánosan és magánbeszélgetésekben is –, hogy a román–amerikai kétoldalú és stratégiai kapcsolatok soha nem voltak ennyire jók, mint most.”
Beüzemeltük a deveselui rakétabázist, Románia megkapta a Lockheed-Martin által súlyos pénzen felújított F-16-osok egy részét és jön a többi is. A Bechtel megúszta az autópálya-affért különösebb probléma nélkül. Hogy a fenébe ne lenne minden tökéletes?
„Most, amikor országaink választások előtt állnak, az a feladatunk, hogy biztosítsuk kapcsolataink kedvező alakulását 2016-ban és a jövőben is.”
Hillary Clinton megnyeri az amerikai elnökválasztást. Romániában természetesen Iohannist, a PNL-t és Dacian Cioloşt támogatjuk. Eddig is rengeteg biztonsági tanácsadó, CIA-ügynök és tömegmanipulációban jártas szakember járkált a bukaresti intézményekbe, ezután is így lesz, ne féljenek. Megvédjük Önöket. Is.
„Gratulálok Iohannis elnök úrnak, hogy erőteljesen és folyamatosan támogatja a korrupcióellenes harcot. Gratulálok neki, hogy arra bátorítja a választókat és a pártokat, hogy egy feddhetetlen és hozzáértő kormányra bízzák az ország vezetését. Elsősorban azt üzenem a romániai szavazópolgároknak, hogy december 11-én menjenek el szavazni. Másodsorban arra biztatom őket, hogy feddhetetlen jelöltekre szavazzanak, akik hozzáértő kormányt alakítanak majd.”
Az a jó Iohannisban, hogy germán makacssággal és következetességgel ragaszkodik útmutatásaink minden betűjéhez. Nagyon jól csinálja, a DNA ezerrel pörög, hullanak a korrupt fejek, erről van szó! Másrészt Dacian Cioloşból kell kormányfőt csinálni, ezt világosan elmondtuk neki, és ha csak rajta múlik, akkor Cioloş alakít kormányt december 11. után. Már csak arra kell vigyáznunk, nehogy a Teleorman megyeiek masszívan beszavazzák a PSD-t a parlamentbe. Vagy ha mégis, akkor a PSD ellenében kell olyan koalíciót létrehoznunk, amely Cioloşt támogatja. Arról természetesen szó sem lehet, hogy Victor Ponta neve akár csak felmerüljön a kormányfői tisztség kapcsán. A jogerősen elítélt Liviu Dragnea üljön csak le a seggére, ne javasoljon ilyen marhaságokat.
„Laura Codruţa Kövesi DNA-főügyész csodálatraméltó munkát végzett. Néhány évvel ezelőtt az USA kitüntetést adományozott neki, Románia bátor női díjat kapott elképzeléseiért, ügyészi sikereiért és nagyon bátor korrupcióellenes erőfeszítéseiért. A DNA főügyészeként meglehetősen erős embereket juttatott börtönbe. Nem meglepő, hogy ezek után ellenségei is vannak.”
Kövesi a legjobb romániai emberünk. Kezdettől fogva jól dolgozik, rács mögé vágta a fél politikai gárdát és a velük összefonódott gazdasági-pénzügyi maffiát. Viorel Hrebenciuc a börtönben van, korábbi miniszterek futólépésben mennek a dutyiba, lefejeztük a focimaffiát és sorolhatnám. A legújabb húzás ez a Black Cube-ügy, számunkra teljesen világos, hogy kik állnak mögötte. De nem gond, a kémeket elkaptuk, még egy kicsit húzzuk a színjátékot, a vizsgálatokat, aztán mennek ők is a rács mögé. Băsescu persze hőbörög, úton-útfélen támadja Kövesit, mert lassan szabadlábon levő családtagok nélkül marad, de mi mondtuk neki annak idején, hogy nem kellene mocskosan játszani, mert megüti a bokáját. Mára természetesen elengedtük a kezét. Pedig jó alapanyag volt, jobb, mint Iohannis, de túl makacs, tengerész, na. Így utólag visszatekintve elismerem, hogy nem volt jó választás.
„[A melegházasság] érzékeny téma. Néhány évvel ezelőtt az amerikai legfelső bíróság megoldotta a melegházasság jogi problémáját, vagyis alkotmányellenesnek, törvénytelennek minősítette az azonos nemű párok polgári házasságának megtagadását. Ezért amerikaiként a világ minden részén támogatnom kell a melegházasságot. Végső soron Romániának magának kell döntenie ebben az ügyben, de Iohannis elnök úr ezzel kapcsolatos megszólalásai nagyon bátorítóak és meggyőzőek.”
Nem lesz semmiféle népszavazás a melegházasságról, hiába veri magát a földhöz a Koalíció a családért, mert Iohannis nem írja ki a referendumot, arra azért vigyázunk. Az alkotmány jól van így, ahogy most van, nem férfiról és nőről beszél, hanem házastársakról. Erre azért lehet építkezni. Hejj, micsoda paradicsomot csinálhatnánk Romániából, ha nem lenne az ortodoxia. Egyébként az volt az egyik elsőrendű szempont, amikor Iohannisből államfőt csináltunk, hogy nem ortodox vallású és kultúrájú, így immunis az egyházi zsarolásra. A melegházasság meg… csak ki kell várni, meglesz az is, dolgozunk rajta.
„Amerikai nagykövetként úgy érzem, kötelességem ellátogatni az ország minden részébe. Feleségemmel együtt megpróbálunk minél többet utazni Romániában. Mindenhol, ahová megyünk, találunk valami szépet”.
Igen, ellátogattam a Székelyföldre is. Hogyne látogattam volna, évtizedek óta próbálunk valami hosszú távú megoldást találni a román–magyar feszültségekre. Nem hiányzik nekünk, hogy itt, Putyin szomszédságában valami forrófejű zászlólengetők egymás torkának essenek. A Balkánon és nem is olyan régen Koszovóban megütöttük a bokánkat, de tanultunk belőle. Előbb volt Neptun, aztán jött Brassó Pojána, jöttek az amerikai „civil szervezetek” és próbáltak békíteni. Közben persze egymásnak adták a kilincset a mindenféle amerikai különmegbízottak, nyilvánosan vagy titokban egyeztettek a felekkel, jártak az intézményekhez, a kormányhoz stb. Én is azért mentem Antal Árpiékhoz, hogy kicsit nyugtatgassam őket, nem kell mindjárt az utcára vonulni székely zászlót lengetve és autonómiát követelve. Igen, persze, pózoltam a székely zászlóval, de hát ez amolyan gesztusféle, nem gondoltam volna, hogy a románok ennyire felkapják a vizet miatta. Még egyszer mondom: nyugi, nem lesz semmi gond, Uncle Sam vigyáz a világbékére. Arra kell odafigyelni, hogy majd Cioloş bevegye az RMDSZ-t a kormányba és akkor nem lesz semmi baj.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.
Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.
A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?
Románia legfőbb sikere a lakossági életszínvonal drasztikus emelkedése és a fogyasztásbővülés az európai uniós csatlakozás óta eltelt csaknem két évtizedben, azonban az ország továbbra is a régió leggyengébb láncszeme sok mutató terén.
Főleg, ha nyolc évig te voltál a tudomány legfőbb mioritikus katedrálisának pátriárkája, vagyis a Román Akadémia elnöke. És nackó. És besúgógyanús.
A Bucsecs-hegységben kialakult felhőszakadás miatt villámárvíz öntötte el Bușteni üdülővárost vasárnap délután, megbénítva az egész települést. A víz autókat és embereket sodort el, de elárasztotta az 1-es országutat is.
Hamisak azok az információk, amelyek szerint a polgároknak díjat kell fizetniük, vagy büntetőjogi szankciókkal kell számolniuk azért, mert saját kútjaik vizét használják – közölte a Román Vízügyi Hatóság (ANAR).
Megható ünnepséggel köszönt el vasárnap a nyikómalomfalvi közösség Daniel Ernő-András plébánostól, aki nyugdíjba vonulása előtt utolsó szentmiséjét mutatta be a település templomában.
További híreink: Grindeanu kormányalakítás helyett válságbizottság létrehozásáról delirál, a hétvégi viharok pedig 16 megyében és Bukarestben is károkat okoztak.
További híreink: Grindeanu kormányalakítás helyett válságbizottság létrehozásáról delirál, a hétvégi viharok pedig 16 megyében és Bukarestben is károkat okoztak.
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.

A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?
A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?
További pénteki hírek: eljárás indult Dan Tanasă ellen gyűlöletkeltés miatt, a kataszteri hivatal működését megbénító hacker pedig a neten árulja az ellopott adatokat.
További pénteki hírek: eljárás indult Dan Tanasă ellen gyűlöletkeltés miatt, a kataszteri hivatal működését megbénító hacker pedig a neten árulja az ellopott adatokat.
… Ilie Bolojan régi ellenlábasa végleg begorombult és saját platformot indít a liberális párton belül… és egy török fogorvosi klinika egy erdélyi szállodában hirdetett szakrendelést.
… Ilie Bolojan régi ellenlábasa végleg begorombult és saját platformot indít a liberális párton belül… és egy török fogorvosi klinika egy erdélyi szállodában hirdetett szakrendelést.
További híreink: 15 éve nem romlott annyit a pénzünk reálértéke, mint most, a közintézmények pedig gyakorlatilag tehetetlenek a hekkertámadásokkal és a nevükkel visszaélő online csalókkal szemben.
További híreink: 15 éve nem romlott annyit a pénzünk reálértéke, mint most, a közintézmények pedig gyakorlatilag tehetetlenek a hekkertámadásokkal és a nevükkel visszaélő online csalókkal szemben.
Illegális kavicsbányászatot lepleztek le Krassó-Szörény megyében. Továbbá: akár decembertől már repeszthetjük az autópályán a magyar határig!
Illegális kavicsbányászatot lepleztek le Krassó-Szörény megyében. Továbbá: akár decembertől már repeszthetjük az autópályán a magyar határig!
Hulladékot illegálisan lerakó kamionost csípett fülön a környezetvédelmi miniszter Kolozs megyében. Havi 5000 ezer lejt és egyéb juttatásokat kapnak jövőtől a bányászjárás áldozatai.
Hulladékot illegálisan lerakó kamionost csípett fülön a környezetvédelmi miniszter Kolozs megyében. Havi 5000 ezer lejt és egyéb juttatásokat kapnak jövőtől a bányászjárás áldozatai.
Továbbá: Németország moldovai nagykövete azt találta mondani, hogy a moldovaiak talán nem románok, mire kitört a botrány. És Nicușor Dan államelnök hétfőn újrakezdi az iszapbirkózást a pártokkal.
Továbbá: Németország moldovai nagykövete azt találta mondani, hogy a moldovaiak talán nem románok, mire kitört a botrány. És Nicușor Dan államelnök hétfőn újrakezdi az iszapbirkózást a pártokkal.
További szombati hírek: négy hegymászó lezuhant a sziklafalról a Bucsecsben, egyikük meghalt. Egy alkalmi drogdíler pedig az épp zajló tengerparti fesztiválra igyekezett, amikor a vonaton elkapták.