// 2026. április 26., vasárnap // Ervin

Magától nem jön haza Markó Attila

// HIRDETÉS

De ha a román hatóságok a kiadatását kérik Magyarországtól, a magyar hatóságok rendelkezésére áll.

Egyelőre nem kíván visszatérni Romániába Markó Attila, az RMDSZ szerdán lemondott parlamenti képviselője, akinek az előzetes letartóztatásához kérte a parlament hozzájárulását a korrupcóiellenes ügyészség (DNA).

A december óta Magyarországon tartózkodó politikus az egyik közösségi portálon írásban válaszolt az MTI kérdéseire. Közölte, megszüntette a romániai jogi eljárások iránti bizalmát a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium épületének a visszaszolgáltatása miatt ellene kirótt  felfüggesztett börtönbüntetés, és az a tény, hogy a DNA csupán azért kéri az előzetes letartóztatását, mert tagja volt a kártérítéseket megítélő bizottságnak.

„Számomra nem megoldás, 

hogy hosszú évek múlva kiderül, hogy igazam volt, miközben engem jogtalanul bezárnak, elnémítanak és meghurcolnak” - nyilatkozta Markó Attila. Kijelentette, maga is híve a romániai korrupcióellenes harcnak, és vallja, hogy a korrupt politikusokat felelősségre kell vonni, meg kell büntetni, de hangsúlyozta, ő soha nem kért és nem kapott csúszópénzt, és az ellene folyó vizsgálat a jogállamiság alapjait sérti.

Markó Attila kijelentette, ha a román hatóságok a kiadatását kérik Magyarországtól, a magyar hatóságok rendelkezésére áll. Hozzátette, a kiadatási kérelmet a román félnek meg kell indokolnia, és a DNA jelenleg csak azt rója fel ellene, hogy tagja volt a kártérítéseket megítélő bizottságnak. 

„Ez sehol a világon nem bűncselekmény, még kevésbé korrupció. Lennie kell Európában egy olyan igazságszolgáltatásnak amely látja a nyilvánvaló dolgokat” - jelentette ki a politikus. 

A romániai igazságszolgáltatás eszközzé vált, 

vélte a politikus, a restitúció és a kárpótlás leállításának, a visszaszolgáltatott javak visszaállamosításának az eszközévé. Kijelentette: helyesli, hogy feleljenek a tetteikért a restitúciós és kárpótlási bizottságoknak azok a tagjai, akiket esetleg lefizettek, de úgy vélte, hogy a DNA „a kártérítést és a restitúciót állítja be olyan korrupció-forrásnak, amit vissza kell szorítani”. Szerinte ezt Magyarország és Európa sem nézheti tétlenül. 

Markó Attila elmondta, nem tudja milyen hosszú lesz a magyarországi tartózkodása. Hozzátette, a szülőföldjén szeretné folytatni a munkáját, „ha a jogállamiság helyreáll”. 

Markó Attilát három rendbeli hivatali visszaéléssel gyanúsítja a DNA amiatt, hogy a restitúciós hatóság kártérítési bizottságának tagjaként a többi taggal együtt a piaci árhoz képest túlértékelt telkek alapján ítélt meg kártérítéseket. 

Tavaly novemberben már három évi felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumnak a református egyház részére történt visszaszolgáltatása miatt.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?

Szántai János

Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.

Kit szoptat az anyaország a hon kebeléből, és kit máshonnan?

Varga László Edgár

Gyerekszótár választások előtti kimerült időkben.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ha már a különnyugdíjukat megnyirbálták, a bírák és ügyészek kibuliztak fejenként 60 ezer euró potyát

Varga László Edgár

A kormány ugyanis, ha nem tudta volna, kétmilliárd lejnyi bérhátralékkal tartozik nekik, amit ők maguk pereltek össze maguknak. És akkor a lehetséges kamatokat még nem is vettük számításba…

Gyerekcsínyek versus jogi ügyek: áldozatokból elkövetők, manipuláltakból drogdílerek az iskolában. Mit tehetünk?

Sánta Miriám

A János Zsigmond Unitárius Kollégiumban arról beszélt jogász és pszichológus, hogy szülőként mit tehetünk annak érdekében, hogy a gyerekünk ne váljon áldozatból elkövetővé.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán
Főtér

Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán

Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.

Kéttucatnyi házkutatás magyar többségű falvakban és városban
Krónika

Kéttucatnyi házkutatás magyar többségű falvakban és városban

A Maros megyei rendőrök csütörtökön 23 házkutatást tartottak Nyárádremete és Makfalva községben, valamint Szovátán egy erdészeti bűncselekményeket vizsgáló büntetőügyben.

Felrobbant a háromrózsás patkánybomba és most lángokban áll a mioritikus politikai háztáj
Főtér

Felrobbant a háromrózsás patkánybomba és most lángokban áll a mioritikus politikai háztáj

Bolojan szerint a PSD bekaphatja, már dolgoznak a kisebbségi kormányon. Az USR szerint a PSD ne csak a minisztereit vigye, hanem az összes havert. Az AUR kelleti magát: csak akkor hajlandó tárgyalni, ha úgy táncolnak, ahogy ő fütyül.

Hamar jelentkezett a lottós rekordnyereményért a szerencsés játékos, de mi maradt utána?
Székelyhon

Hamar jelentkezett a lottós rekordnyereményért a szerencsés játékos, de mi maradt utána?

Nem várt sokáig, már másnap jelentkezett a hatalmas pénzösszegért a múlt vasárnapi Joker-sorsolás szerencsés nyertese – közölte a Román Lottótársaság, amely azóta ismertette a most vasárnapi sorsolás előtti nyeremények összegeit.

Üzemanyaghiány léphet fel a megrohamozott kutakon
Krónika

Üzemanyaghiány léphet fel a megrohamozott kutakon

A jelentős árcsökkenések nyomán felgyorsult keresletnövekedés következtében egyes töltőállomásokon átmenetileg üzemanyaghiány léphet fel – közölte hivatalosan az OMV Petrom.

Tragédiába torkollt bevetés Hargita megye határának közelében: lelőttek egy férfit a kiérkező hatóságok
Székelyhon

Tragédiába torkollt bevetés Hargita megye határának közelében: lelőttek egy férfit a kiérkező hatóságok

Segítségét kért egy nő csütörtök este a 112-n a békási vidéki rendőrőrstől, miután fenyegetve érezte magát, férjét és lányát 37 éves vejétől, amennyiben annak felesége és három gyermeke nem tér vissza közös otthonukba.

// még több főtér.ro