Kizárólag erős idegzetű, felnőtt olvasóknak!

Mindenért a magyarok a hibásak. Világos?
Hirdetés

Marosvásárhely 25 éve minden márciusban úgy kerül újra a figyelem középpontjába, mint az a város, ahol a romániai etnikumok közötti legvéresebb 1989 utáni konfliktus zajlott le. 5 halottról – más források hetet is említenek – és több száz sebesültről, szétesett családokról, valamint románok és magyarok közötti bizalmatlanságról beszélnek.

Manipulálást, provokációkat, szeparatizmust, szélsőségességet emlegettek, és emlegetnek most is. Mindegyik „félnek” megvan a maga igazsága. És annyi év óta a románok és a magyarok a maguk igazságáról vitáznak az 1990. márciusi, marosvásárhelyi események kapcsán. Mert csak néhány bűnöst találtak. Mert azok, akik akkor hibás döntéseket hoztak, vagy egyszerűen nem vállaltak semmilyen felelősséget, csak a megbékélés szükségességéről beszéltek.

A csaknem agyonvert románt, Mihăilă Cofariut az azokban a napokban Marosvásárhelyre érkezett számos tévé „magyar áldozatként” mutatta be. Egyes források szerint nem kevesebb, mint 36 televízió volt a városban. Az egész ország, majd az egész világ láthatta egy vérbe boruló város képét.

Ioan Sabău Pop ügyvéd és egyetemi tanár, aki akkoriban bíró volt és a Vatra Românească szervezet egyik alapító atyja, „fekete márciusról” beszél. (A Vatra Româneacăra utalás fontos megjegyzés, sőt, a legfontosabb, hiszen betekintést nyújt abba, miként gondolkodtak, mi mozgatta azokat, akik létrehozták és működtették az 1989 utáni román politikai-társadalmi közélet egyik legsötétebb szervezetét. Állításai tehát nem a történelmi tények, hanem a társadalmi pszichológia fontos forrásai. – a szerk.)

Riporter: Mi történt Marosvásárhelyen 1989 decemberétől, a forradalomtól 1990 márciusáig, a „fekete márciusig”?

Ioan Sabău Pop: „Az 1989. decemberi események után a magyarok követelései képezték Erdélyben a kellemetlen meglepetést. Olyan követelések, melyek egyre eltúlzottabbak voltak, áthágták a törvényes kereteket és valójában két nagyon fontos ügy állt mögöttük: a románellenes magyar kémszolgálat, mely megpróbálta destabilizálni Romániát,másrészről a – mondjuk úgy – „hungarista pszichózis” lobbija, melyről Raoul Şorban beszélt (2006-ban elhunyt román műkritikus, festő, szépíró, esszéíró és emlékíró – a szerz.).

Romániának Magyarország örökös ellensége, de főleg a modern történelemben, 1920. június 4-étől kezdve, amikor aláírták a trianoni szerződést.

A kérdéses helyre és napra emlékező tanult emberek arról írnak, hogy akkor halált esküdtek a román népnek. És valójában sohasem fog elmúlni az elégedetlenségük amiatt, hogy nincs Nagy-Magyarország, és mert Erdély a román állam része. Következésképpen bármit tesznek a vezetőik, a képviselőik, a tanult emberek többsége, ez az ügy sohasem vezet majd kibéküléshez.”

Sőt, a professzor azt mondja, voltak olyan jelek, melyeket figyelmen kívül hagyott a bukaresti hatalom. „Tehát, véleményem szerint ezek az elemek vezettek a marosvásárhelyi eseményekhez, de voltak bizonyos előjelek. Az a legrelevánsabb, ami március 15-én történt Szatmárnémetiben (1990. március 15-én a románok több erdélyi városban úgy érezték, provokálják őket a magyarok által skandált jelszavak – a szerz.). Gyakorlatilag ott kezdődtek a lépések, a hordában folytatott románellenes akciók. 1990. március 15-e hasonló kísérlet volt.” 

A román hatóságok „teljesen felkészületlenek és árulók” voltak

„Abban a kontextusban, amikor ezekkel a túldimenzionált követelésekkel álltak elő, melyek felkészületlenül érték a román államot, a hatóságok szintén felkészületlenek és árulók voltak. Ki vezette akkor az államot? Iliescu csoportja, mely a régi kominternisták bandája volt. Egyértelmű doktrínájuk volt: Románia többnemzetű, kizsákmányoló, imperialista állam. (…) Hívták Iliescut, az ország akkori vezetőségét, de senki sem jött Marosvásárhelyre. Sőt: mindenféle áltató kijelentéssel bátorították a magyar szélsőségeseket. (…) A román lakosság mindenesetre úgy érezte, magára hagyták. Erdély úgy érezte, magára hagyták.

A hatalom szétesése és a pártok hatalmi harca

„Nem voltak titkosszolgálatok, nem titkosak sem, semmi. Erdély vezetése hallomásból történt. Bukarestben hatalmi harc dúlt. Sajnos azok, akik azt mondták, hogy a történelmi pártokat képviselik, vendetta- és bosszúvággyal érkeztek: a görög-katolikusok az ortodoxokon akartak bosszút állni, keresték a kommunistákat, a neokommunistákat… ilyesmikkel foglalkozott a lakosság és a magukat vezetőknek nevezők, miközben azok, akik románellenes akciókat terveltek ki, kedvező cselekvési terephez jutottak.”

A Fekete Március és a magyar szolgálatok

„Az utóbbi időben olyan leleplezések jelentek meg, melyek szerint ez egy Magyarországon, a magyar szolgálatok által és – természetesen – a térségbeli, a románokkal addig semmilyen gondban nem lévő magyar lakosság masszív manipulálásával előkészített akció volt. A magyaroknak van egy jó tulajdonságuk, mely bizonyos esetekben hibának bizonyul: nagyon fegyelmezettek. Túl sok gondolkodás nélkül hallgatják meg és hajtják végre azt, amit mondanak nekik. Ami 1940-ben, 1990. március 20-án, 1990 júniusában Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön, az 1989-es forradalom idején történt, a román hatóságok ellen elkövetett atrocitások azt mutatják, hogy amikor végre akarnak hajtatni velük valamit, akkor hallgatnak a vezetőkre és kegyetlenül nyilvánulnak meg. Ami a kézdivásárhelyi, csíkszeredai stb. rendőrökkel történt: megverték, felkoncolták őket (lásd az Agache-ügyet – a szerz.)… Még ha bűnösök is lettek volna valamiben, az utcán kellett őket kivégezni?”

A sajtónak rossz hatása volt

„Rossz hatása volt a sajtónak. A cenzúra alól kikerült sajtó, elképzelhető, hogy a román is, de főleg a magyar, folyamatos románellenes tevékenységet és mozgósítást végzett. Voltak helyi események. (…) Aztán ellenőrizhetetlen hírek érkeztek a hargitai és kovásznai románokról, arról, hogy mi történik velük. És mivel egybecsengtek az 1989. december 22-e utáni gyilkosságokkal, a románokra vonatkozó szóbeszédek hihetőek voltak: elvesztették az állásukat, eltávolították a kereszteket a temetőkből. A térségből ötvenen jöttek hozzám segítségért.”

A magyarok 1989 utáni első követelései

„Rögtön 1990 (helyesen, valószínűleg: 1989 – a szerk.) után, a románok soraiban is támogatásra lelve (…), elkezdtek történelmi követelésekkel előállni. Hogy Erdély urai voltak, hogy a kommunizmus idején üldözték őket – és ez nem igaz, mindenkivel ugyanaz történt –, iskolai szeparatizmussal, ami nagyon nagy hiba, teljes enklavizálással, olyan kórházakkal, melyekben különválasztanák a román orvosokat és betegeket a magyaroktól, azzal, hogy a MOGYE-n hozzanak létre magyar orvosi egyetemet, a Bolyai Középiskolából távozzanak a románok, legyenek kétnyelvű feliratok… Olyan irredenta könyvek kezdtek keringeni, mint Göncz Árpádé Erdélyről, melynek borítóján Erdélyt, Románián belül, szögesdrót vette körül.”

Az RMDSZ lépései és a totális elkülönülési tendencia

„Megjelentek az RMDSZ propagandisztikus akciói: területi autonómia, önrendelkezés. Már 1989. december 24-én megjelent a sajtóban az RMDSZ programja, vagyis nekik már elő volt ez készítve. Aztán, ha a Magyarországról érkező segélyekre gondolunk, azokat a magyar templomokban osztották szét. Találkoztam egy nővel, magyar volt, aki egy románnal házasodott össze, két gyermeke volt, elment a templomba segélyért és a gyermekeivel együtt kirúgták onnan, mert „bemocskolta” magát egy románnal! Létezett egy tendencia a szeparatizmusra, az intézményesített gyűlöletre és sovinizmusra. Meglepett: olyanokat, akiket annyi év óta ismertem (…), a magyarok magukra hagytak”.

Utcai cselekmények és a helyi hatóságok felállítása

„A városban, a megyében elkezdődtek az utcai cselekmények. Például a könyves, gyertyás felvonulás… Aztán ott voltak Tőkés, Sütő András és mások veszett beszédei. Gyakran jöttek Marosvásárhelyre, vagy itt laktak olyan személyek, akik a románellenes gondolatok militánsai, élenjárói voltak: Király Károly, Kincses Előd, Markó Béla, Jakabfi (így, helyesen: Jakabbfy – E-RS) Attila és mások. Létrejött a Front Megyei Tanácsa (a Nemzeti Megmentési Frontról van szó – a szerk.), a Front Városi Tanácsa, ahol nagyon sok radikalizmus hangzott el, Kincses Előddel és Király Károllyal az élen, aki Ceauşescu közeli embere volt. Aztán ott volt a Tudor lakónegyedi gyógyszertárnál végrehajtott akció március 13-án: provokáció volt, egy alak belehajtott a Trabantjával a gyógyszertárnál összegyűlt tömegbe. (A nyilatkozó eddigi uszítása itt már leplezetlen hazugsággal párosul: a Tudor negyedben a gyógyszertárnál nemcsak úgy „összegyűlt a tömeg”, hanem a hadsereg által irányított megvadult magyarellenes tömeg azt a sértést akarta megtorolni, hogy a gyógyszertárra valaki kiírta magyarul is az intézmény nevét. Magyar oldalról ez így látszott: «Először az elhíresült Tudor negyed béli gyógyszertárügy alkalmával volt pechünk megismerni e banda különleges emberidomító adottságaikat. Körmöcki gyógyszertárvezető, az általa kitett „Gyógyszertár” felirat miatt, illetve Nagy Levente, a ”Centrofarm”-i illetékes, az ügyben ugyancsak döntő szerepet játszó másik személy, azután még hosszú időkön keresztül voltak kitéve állandó meghurcoltatásoknak. Míg egyfelől tartott a gyógyszertári cirkusz, amit úgymond egy Kojak-cukorkát árusító bácsi pattintott ki, ugyanott a másik oldalon, a szemben lévő sarki kilencemeletes tömbház hatodik emeleti balkonjáról, két kezdeményező szellemmel megáldott kislány egy „Bolyai iskolát akarunk”(nem feltétlen ez volt a pontos szöveg) transzparenst mutogatott a lent sürgölődő hőzöngőknek. Ezek a vadak meg, amikor meglátták a feléjük kibiggyesztett tiltakozó papirost, nem sokat kérették magukat, hanem egyből nekilódultak és úgy egy hordában felvonultak az illető apartamenthez. És mivel ott nem nyertek azonnali bebocsátást, se szó, se beszéd, erőszakkal hatoltak be a bűnös lakásba, ahol ráadásul csak az a két szem lány tartózkodott volt otthon, akiket annak rendje és módja szerint ezek a becstelen útonállók aztán tisztességesen helybe is hagytak. Később vagy másnap (erre nem emlékszek pontosan) ugyanez a társaság, miközben le-felmasírozott a városban – és huszadika előtt és után is naponta továbbfolytatták ezt a rituálét –, mindez idő alatt szüntelen skandálva a szebbnél-szebb válogatott uszítójellegű magyarellenes jelszavakat. Az egyik ilyen kötekedő, portyázó jellegű séta alkalmával, a magukból teljesen kikelt többségi testvéreink egy hazafelé tartó Trabant-autóval találták szembe magukat, amely autónak a vezetője annyira beijedt a láttukra, hogy megpróbált valamiképpen elhúzni, eliszkolni e randalírozó társaság mellett, elöl. Szegény vesztére kísérletezett, mert az elvadított emberállatok ettől a pimaszságtól még jobban feldühödtek. Az illető Trabantos végül is annak köszönhette az életét, hogy szerencséjére ott ült mögötte az autó hátsó ülésén a román sógora is. Maga az autó viszont nem úszta meg ilyen olcsón, ugyanis azt pár markos legény könnyed mozdulattal felemelte, majd kitette az út szélére, ahol azt aztán fel is gyújtották a sebtében elítélt helyváltoztató eszközt. És ilyen körülmények között utazott március 17-én Budapestre Markó, akiről itt tudni kell azt, hogy már akkor is helyi főfennforgó egyszemélyes döntéshozó szerv volt mifelénk». Forrás.) Aztán ott voltak a MOGYE hallgatóinak a tüntetései, akik megtagadták a részvételt az előadásokon. Aztán sok magyarországi is érkezett: a határok nyitva álltak és 100 százalékos románellenes propagandát tartalmazó könyvek, jelszavak kerültek forgalomba.”

Megpróbálták elbagatellizálni a marosvásárhelyi eseményeket

„Konfliktusok kezdtek megjelenni a gyárakban. Aztán fegyverek készültek: kardok, láncok, golyók, kések. Sokat március 20-án eldobtak, másokat a rendőrség kobozott el. Nem annyira ezek a huligánok jelentették a gondot, mint inkább a hatóságaink, az árulásaink, mert mind az események előtt, alatt és utána is, Iliescuval az élen, megpróbálták elbagatellizálni, elrejteni az igazságot.”

Március 19-én történt az incidens, amikor Sütő Andrást megsebesítették. Március 20-ára a várost elfoglalták

„Azt az incidenst, amelyben Sütő András érintett volt, eltúlozták, hazugság volt. Beteg volt arra a szemére (így! – a szerk.). Elképzelhető, hogy valaki megütötte, nem tudom. Március 20-án a várost elfoglalták a magyarok és a városban fosztogatások történtek.”

A románok műsorait provokációnak tartották

„Március 18-án, 19-én és 20-án több olyan előadás volt, melyeket mi, a Vatra Românească szerveztünk Szászrégenben és Marosvásárhelyen. Fellépett Dumitru Fărcaş, Leopoldina Bălănuţă, Veta Biriş, Sava Negrean, Laura Lavric – ő azt mondta nekem, hogy soha többé nem jön Erdélybe! – és amikor az előadás után meg akartak szállni a Grand Szállodában, a huligánok megtámadták őket. A szálloda személyzete rejtegette őket. Dumitru Fărcaşt keresték, hogy megöljék, mert román volt és hazafi!

A Vatra Românească reakció volt arra, ami az országban történt

„Amikor kiderült, hogy a magyarok nem akarnak többé Romániával maradni, nem akarnak a románokkal maradni, két csoport jött létre: az egyik a könyvtárnál, a másik a trösztnél (?! – as szerk.). Az emberek találkozgattak és megbeszélték a történteket: rendőrségünk nincs, Securitaténk nincs, országnak nincs vezetése. És meggyaláznak, elkergetnek, leköpnek bennünket, kiraknak minket a kórházakból és az iskolákból. Ezek a csoportok összefogtak. (…) Voltak találkozóink a trösztnél, a könyvtárban és a Papiu Középiskolában és úgy döntöttünk, létrehozzuk a Vatra Românească Szövetséget. Elkészítettük az alapszabályt, a programot. A programnyilatkozat megjelent a sajtóban, én és Dobrescu professzor készítettük, Radu Cionteával stilizáltuk. 1990. február 5-én vagy 6-án jelent meg, február 8-án pedig sor került az első találkozóra a Sportcsarnokban. Ez reakció volt, mert az Orvosi Egyetemen a román és a magyar oktatók találkozgattak, de nem volt eredmény, a románok meg voltak ijedve. (…) A hadsereg zavarban volt, a hadsereg része volt a Vatra Românească-nak, ez legyen nagyon világos, ez nem politika volt (…), az új rezsim felállása után nem volt világosan körvonalazott a jogi helyzet és a katonai fegyelem kérdése, a zavar szándékos volt Iliescu részéről.”

A románok nem engedtek

Hirdetés

„A románok nem engedtek. Nem adták fel a MOGYE-t, nem adták fel a kórházat, nem adták fel a Bolyai Középiskolát, a gyógyszertárakat, semmit. A Bolyaiba járó román gyermekeket effektív módon kikergették onnan, a nők, a gyermekek és a tanárok visszamentek. A románok nem engedtek és ez konfliktushoz vezetett, amiért – véleményem szerint – száz százalékban a magyar szélsőségesek a hibásak. (…) Az események után tagja voltam a vegyesbizottságnak, a Vatra Româneascás románok részéről (…) úgy tizenöten voltunk románok.”

Megromlottak a románok és magyarok közötti kapcsolatok

„Nagyon sok vegyes családban volt válás, vagy nehézségek. Aztán az iskolákban. Mégis utána Románia kezdett helyrerázódni. Nehezen, inkább rosszul. Abban az időszakban az alkotmány nem működött, ez nagy hiba volt. Akárcsak a román állam hatóságai. Mindenki önkinevezéssel tevékenykedett. A FSN (Nemzeti Megmentési Front – a szerk.) volt a „mérges gomba”.

Senki sem vállalta a felelősséget, vagy valamilyen vétket

„A vétket senki sem vállalta magára. Sőt, a magyarok románellenes propagandája ma is működik, másrészről boldognak tűnnek a történtekért, mert van okuk végigvinni a terveiket (…): Románia feldarabolását, nyilvánvalóan más eszközökkel.”

„Azt hiszem, a magyarok csapdába estek, a románok pedig áldozatok voltak”

„Azt hiszem, 1990 márciusa a történelemnek hozott áldozat volt. A magyarok beestek a csapdába és a románok lettek az áldozatok. És Románia. Azoknak a 80 százaléka, akik kint voltak az utcán és verték a románokat, nem hibásak. Azok a hibásak, akik a színfalak mögött álltak: a magyar titkosszolgálatok, az akkori magyar kormány propagandája, a magyar vezetők sajtónyilatkozatai: a valamivel mérsékeltebb Domokos Gézáé, aztán Király Károlyé és Sütő Andrásé. És ott voltak a román állam nagy hibái, mely semmit sem tett az igazság kiderítéséért.”

Következtetés

„Következésképpen március 15-én és március 20-án semmilyen megemlékezés nem folyik. Ellenkezőleg, ünnepelnek. Azt ünneplik, hogy 1848-1849-ben meggyilkoltak 42.000 románt (ez a szélsőséges román irányzatok kedvenc, de hamis toposza – a szerk.). (…) Március 20-án szintén, néhány román lakos, egyszerű ember megverését és megkergetését ünneplik, akik véletlenül kerültek husángjaik alá. Ezen el kellene gondolkodni és kevesebb pompa kellene, ne kapjanak kitüntetéseket és tiszteletet vagy köszönetet azok, akik eszközei voltak annak a csak vándornépekre jellemző momentumnak.”

Riporter: Tudja, hogy most, március 20-ára a Bernády Alapítvány meghívta Marosvásárhelyre Petre Romant?

„Petre Roman meghívása csak az akkori rezsim cinkosságát bizonyítja, mely Romániát vezette, és melybe a románok hiú reményeket fektettek.”

Névjegy

Ioan Sabău Pop ügyvéd, a marosvásárhelyi Petru Maior Tudományegyetem tanára, a Románia Kereskedelmi és Iparkamarájához tartozó Nemzetközi Döntőbíróság tagja azért harcolt a bíróságokon, hogy a román állam törvénytelen visszaszolgáltatásokkal ne veszítse el az erdélyi erdők nagy részét. 1997-ig a Marosvásárhelyi Fellebbviteli Bíróság bírája volt, aztán ügyvéd a Maros Megyei Kamarában.

A professzor védte Alexandru Gheorghe hadnagyot is a MApN-perben. A hadnagy 2014-ben visszatért a hadsereg kötelékébe, miután 2012-ben azért helyezték tartalékos állományba, mert az év elején egyenruhában jelent meg az Egyetem (Universităţii) téren tüntetők között.

Kronológia (alapforrás: Wikipedia)

1990 januárjában jelennek meg az első követelések a marosvásárhelyi oktatás szétválasztásával kapcsolatosan. A megye és a város vezetése kizárólag magyarokból állt: Kincses Elődből, Király Károlyból és Tőkés Andrásból, Tőkés László püspök testvéréből, a CPUN (Ideiglenes Nemzeti Egységtanács) formájában (nem világos, hogy ezt milyen forrásra támaszkodva állítja, mert a hivatkozott Wikipédia Marosvásárhellyel és a „fekete márciussal” foglalkozó szócikkei sem tartalmaznak ilyen állítást – a szerk.)

1990. március 10-én csaknem 100.000 magyar etnikumú vett részt egy „néma felvonuláson”, könyvet és gyertyát tartva a kezükben. A kolozsvári Bolyai Egyetem visszaállítását kérték, a magyar tannyelvű iskolahálózat újraszervezését, a magyar nyelv szabad használatát stb.

1990. március 15-án, a negyvennyolcas magyar forradalomnak szentelt, a kommunista rezsim bukása utáni első rendezvényen megjelennek az első provokációk.

1990. március 16-án, a Tudor lakónegyed egyik gyógyszertárában sor került egy kétnyelvű feliratokkal kapcsolatos incidensre. Egy marosvásárhelyi magyar a járművével belehajtott a gyógyszertárnál összegyűlt tömegbe, több személyt megsebesítve.

Március 19-e reggelén a románok a CPUN megyei bürójának lemondását követelték. A CPUN Megyei Tanácsának elnöke, Kincses Előd lemondott. A magyarok délután összegyűltek a pártok (így! – a szerk.) Bolyai utcai székháza előtt, hogy újra visszahelyezzék Kincsest a hivatalába. Ugyanakkor több busznyi görgény-völgyi román érkezett Marosvásárhelyre. Az összecsapás során feldúlták a pártok (így! – a szerk.) székházait.

Március 20-án több mint 10.000 magyar és 4.000 román csapott össze a város központjában. Hivatalosan 5 halott és több mint 270 sebesült volt. Az események után Kincses Előd hat évre Magyarországra ment, egyesek szerint éppenséggel menekült.

Az események összefoglalásai román szemszögből. Az események összefoglalásai magyar szemszögből

 

Hirdetés