Könyvírásra vetemednek. Apostu, Becali, Năstase is alkotott a rácsok mögött.
Könyvet írt a börtönben Sorin Apostu, Kolozsvár korrupció miatt elítélt ex-polgármestere. Apostut négy és fél év letöltendő szabadságvesztésre ítélték 2014. július elején, azóta a szamosújvári büntetés-végrehajtási intézetben raboskodik.
Az egykori polgármester azóta megírta szakkönyvét
amelyet az Europrint kiadó rendez majd sajtó alá.
A Ziar de Cluj információi szerint Apostu októberben kezdte el írni könyvét a börtönben, ahol internet-hozzáférése ugyan nincs, de hetente hat órában, a fogvatartottak klubhelyiségében használhat számítógépet, és a könyvtárat is látogathatja.
Elítélése előtt egyébként Sorin Apostu a kolozsvári Agrártudományi és Állatorvosi Egyetem élelmiszeripari fakultásán oktatott.
Kötetével Apostu egy hónappal rövidítheti meg fogva tartásának idejét, a törvény szerint.
Nem ő az egyetlen, aki tudományos munkába kezd a börtönben.

Becali könyvével kapcsolatban máris felmerült
egy bizottság a börtönben járt nála decemberben és a kötetről kérdezte. Ha bebizonyosodik, hogy másolt, ismét elítélik, mivel a plágium bűncselekménynek minősül.
A Steaua labdarúgóklub egykori menedzsere, Mihai Stoica is felfedezte írói vénáját a börtönben, ő a tavalyi brazíliai foci-világbajnokságról ír kötetet.
A félévvel korábban feltételesen szabadlábra helyezett
három könyvet is írt, a negyediket pedig elkezdte a börtönben. Năstase egyébként jól képzett jogász, nemzetközi jogból szerzett doktorátust, több romániai egyetem oktatója volt.
Korábban könyvet írt a rácsok mögött Sorin Ovidiu Vîntu üzletember, Dinel Staicu, az Oltenia befektetési társaság vezetője, Gheorghe Popescu egykori labdarúgó, de Kurt Treptow amerikai történész is, akit pedofília miatt csuktak le.
Az országos börtönhatóság szerint 2006 és 2013 között 31 tudományos munkát írtak a romániai börtönökben.
Meddig engedhetjük meg még magunknak a felelőtlen pazarlást? A jelek szerint többé már nem.
A városi ember hőkupola idején igyekszik felhúzódni a hegyekbe, ha nem kedveli a mediterrán éghajlatot. Ahonnan a helyiek bármit megadnának, ha elmehetnének a világon bárhova.
Románia és a Moldovai Köztársaság egyesüléséről szóló diskurzus felmelegítése alkalmazkodás a megváltozott geopolitikai realitásokhoz.
Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.
Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.
Nem folytatja pártpolitikai szerepvállalását, sem a Romániai Magyar Egységpárt (RMEP) létrehozását Kátai István, az első erdélyi Tisza-sziget alapítója. Ezt ő maga jelentette be vasárnap egy, a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben.
A Nagy-Britanniában élő románok csaknem fele több mint 3000 eurót keres havonta. Aranysakál támadt egy nőre az utcán.
Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Lehűl az idő hétfő estétől, kedden pedig sok helyen lehet esőre, viharokra számítani – közölték a meteorológusok.
… egy turista lezuhant a Fogarasi-havasokban, esélye nem volt a túlélésre … és tessék nézni államelnököt rövidgatyóban!

A Moldován át érkező ukrán gabona szigorú ellenőrzését követelik a gazdák. Egészségügyi dolgozót bántalmazott és a falra vizelt egy férfi a brassói sürgősségin.

Lezuhant és felrobbant egy drón az ukrán–román határ romániai oldalán. Elhunyt az RMDSZ egyik leghosszabb ideig hivatalban levő volt parlamenti képviselője.

További híreink: teljesen leállították a cernavodai atomerőművet, a TikTok pedig eltávolította a fekete mentőautó „legendáját” népszerűsítő tartalmakat.

… nem a Nap meg a szél a hibás a romániai energiakatasztrófáért, mutatják egy szakmai elemzés eredményei… és rendkívüli égi jelenségeket nézhet szerdán az ember, főleg, ha partiumi.

További keddi hírek: Kelemen Hunor szerint a méret bizony számít a politikában, a kataszter- és földhivatali alkalmazás keddtől pedig fokozatosan újraindult.
További keddi hírek: Kelemen Hunor szerint a méret bizony számít a politikában, a kataszter- és földhivatali alkalmazás keddtől pedig fokozatosan újraindult.
A Nagy-Britanniában élő románok csaknem fele több mint 3000 eurót keres havonta. Aranysakál támadt egy nőre az utcán.
A Nagy-Britanniában élő románok csaknem fele több mint 3000 eurót keres havonta. Aranysakál támadt egy nőre az utcán.
Közben sikeres volt az uszályok elsüllyesztése a csernavodai atomerőműnél, emelkedett a Duna vízszintje. Elfogták a kolozsvári férfit, aki hamis Untold-belépőkkel százakat verhetett át.

Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.

A rendőrség vizsgálódik Kolozsváron egy fesztiválbelépőkkel elkövetett lehetséges csalás ügyében, a károsultak között sok a magyar diák. Közben alig néhány szavazat hiányzik egy PSD-RMDSZ-kormányhoz.