// 2025. december 7., vasárnap // Ambrus

Shakespeare a vagongyárban

// HIRDETÉS

Új tereket nyitogat a színház: Lear király a hanyatló vasút sínei között kóborolt.

A naponta többszöri színházat filmvetítéssel, koncertekkel, könyvbemutatókkal és kiállításmegnyitóval sűrítette hétvégén az Interferenciák Fesztivál Kolozsváron. És egy új helyszínnel, amitől leesett az állunk.

Lassan húsz éve járunk a Tranzit Házba, de ezt a dekorációt a sarkán csak szombaton fedeztük fel, amikor beugrottunk megnézni filmen is az Ernelláék Farkaséknált. Előző este élőben játszották ugyanitt a Hajdu Szabolcs által írt és rendezett előadást. A poénok ugyanúgy ütöttek a vásznon, mint a színen, és bepótoltuk az összes párbeszédet, amit az elődáson nem hallottunk tisztán. 

De az állunk a következő helyszíntől esett le.

Film után rögtön legurultunk az állomás és a buszállomás közötti vagongyárba. Ennek egy nem használt csarnokában játszotta a a nagyváradi Mária Királyné Színház Az éjszaka szívében – A Lear-epizód című, Shakespeare Lear királyát feldolgozó előadását. A gyár előtt hősiességtől feszülő munkásszobor jelzi, hogy nem Shakespeare volt ám itt az első művész.

Már kívülről elkapott egyféle templomi áhítat. Belépve a csarnok mérete és üressége katedrálist utánzott.

Relikvia! A motiváló felhívás a mestereknek azonnal visszarántott a történeti időbe.

A csarnok végében felállított színpad részben visszaemelt az áhítatba. Tökéletes helyszín a síneken tologatott előadáshoz. A rendezőnek még jobban tetszett egy hónapja, amikor még nem takarították ki a csarnokot, és a természet pocsolyákban kezdte visszaküzdeni magát.

Úgy gyülekeztünk, mint egy kisegyház hívei, jegyezte meg másnap a kép bal szélén üldögélő George Banu színházguru. 

És úgy is távoztunk. Akkora adagot kaptunk szertartásosságból és színpadiasságból, hogy alig bírtuk kicipelni. A kevesebb több lett volna – bővebben itt.

A csarnokba viszont még visszatérnénk.

Akkor is, ha mi voltunk azok, akik elvesztették a kulcsokat.

Vasárnap újabb tér alakult át a fesztivál idejére: a magyar színház stúdiójának előcsarnoka galériaként is működik. Részegh Botond csíkszeredai képzőművész (a képen balra) Káprázat és kárhozat című tárlatát Tompa Gábor színház- és fesztiváligazgató (jobbra) nyitja meg. Fotó: Biró István

Az Interferenciák Fesztivál mai programja:

Kedd, november 29. 

11.00 TIFF Ház

Beszélgetés a Rinocéroszok és az Egy őrült naplója című előadások alkotóival

14.00 Stefano Massini: Giacomo Casanova utolsó éjszakája 

r.: Mario Mattia Giorgetti, Centro Attori La Contemporanea (Olaszország)

1h 15’ szünet nélkül, Kolozsvári Nemzeti Színház, Euphorion stúdió

17.00 A Fuchsiáda, Urmuz nyomán

Helmut Stürmer színházi installációja, Temesvári Állami Német Színház (Románia)

1h 10’ szünet nélkül, Kolozsvári Nemzeti Színház, Nagyterem

19.00 William Shakespeare: Szeget szeggel 

r.: Declan Donnellan, Cheek by Jowl (Egyesült Királyság) & Moszkvai Puskin Színház (Oroszország)

1h 50’ szünet nélkül, Nagyszínpad

22.00 Koncert: VAN filmzenekar

TRANZIT Ház

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit adtak nekünk a bevásárlókozpontok?

Sólyom István

Ha nem tart sehová a történelem, nincs nagy közös cél, csak a saját életünk menedzselése marad.

Mindenki hagyja békén Vida Gábort! Avagy az ideológiák fölöttébb káros voltáról

Varga László Edgár

Miért veszélyes manapság, ha az ember vállalja az önálló véleményét?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Hihetünk-e még a szemünknek? Eligazodás egy rohamosan változó vizuális kultúrában

Sánta Miriám

A mesterséges intelligencia által generált képek és videók elárasztják az internetet. Gyakorlati tippek arra, hogyan szűrjük ki ezeket.

Bertici Attila: Ahol jó emberek vannak, én ott érzem jól magam

Sólyom István

A „legvagányabb romániai magyarnak” tartják a román követői a szatmárnémeti vlogger-kalandort, akinek az offline életére is kíváncsiak voltunk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Nemzeti ünnep helyett nemzeti cirkusz Gyulafehérváron – hírmix
Főtér

Nemzeti ünnep helyett nemzeti cirkusz Gyulafehérváron – hírmix

A románok elsöprő többsége szereti a hazáját és büszke Romániára. „Ki az a Sara?” – liszttel és egyéb alapélelmiszerekkel dekorálta ki volt párja autóját egy nő.

Teherbe ejtette kiskorú „menyasszonyát” a „romakirály” fia, nyomoz a rendőrség
Krónika

Teherbe ejtette kiskorú „menyasszonyát” a „romakirály” fia, nyomoz a rendőrség

Rendőrségi eljárás indult, miután Daniel Cioabă önjelölt „romániai romakirály” fia a beszámolók szerint teherbe ejtette 14 éves „menyasszonyát”, akit a szülők választottak ki számára.

Egy ex-fodrásznő ült egy vízügyi intézmény vezetőségében… és 100 000 embernek ma nincs vize…
Főtér

Egy ex-fodrásznő ült egy vízügyi intézmény vezetőségében… és 100 000 embernek ma nincs vize…

… az államelnök szerint, ha egy miniszter hazudik, az nem olyan gáz, mintha milliókat lopott volna… és Románia lesz az első NATO-tagállam, amelynek HISAR-osztályú járőrhajója van.

Rakétaként repült át a körforgalmon és még két autón egy másik jármű – videó
Székelyhon

Rakétaként repült át a körforgalmon és még két autón egy másik jármű – videó

Nyilvánosságra hozták azt az elképesztő térfigyelő kamerás felvételt, amely rögzítette, ahogyan egy autó Nagyváradon átrepül egy körforgalmon, majd két másik jármű felett is.

Orbán Viktor közelgő háborúról szóló kijelentése a román sajtó figyelmét is felkeltette
Krónika

Orbán Viktor közelgő háborúról szóló kijelentése a román sajtó figyelmét is felkeltette

A román sajtó figyelmét is felkeltette a magyar miniszterelnök szombati kijelentése, amely szerint a jövő évi országgyűlési választás lesz az utolsó a közelgő háború előtt.

„Nekihajtok az első szembejövő autónak” – külföldön fogták el a szándékosan balesetet okozó román férfit
Székelyhon

„Nekihajtok az első szembejövő autónak” – külföldön fogták el a szándékosan balesetet okozó román férfit

Szándékosan nekihajtott egy másik autónak, ezáltal egy 21 éves fiatalember, valamint annak egyéves és négyhónapos lánya életét oltotta ki az a 38 éves Ialomița megyei férfi, akit Nagy-Britanniában azonosítottak és vettek őrizetbe a hatóságok.

// még több főtér.ro