Mármint a német autóipar. Vagyis a bajor. Ez a márka itt a képen, csak nem akarjuk leírni a nevét.
A Főteret bagóért is ki szokták adni bérbe, tanultuk meg másfél éve. A bajor autógyártónak biztos szivarért is megéri kivenni, hogy itt reklámozza magát.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.
Saját maguk tiszteletére emelhetik poharukat a csíkszeredai sörgyárban, mely immár 50 éve működik a székelyföldi városban. A kezdetekhez képest óriásit fejlődött a bő két évtizede egy multinacionális vállalat tulajdonában lévő sörgyár.
Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.
Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.
Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.
Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.
De hol vannak a serényen dolgozó munkások? Hétköznap koradélután, a munkaidő kellős közepén egyet sem láttunk.

A kézművesvásárt idén a felújítás alatt álló, ezért lezárt Farkas utcára vezető, bekötő kisutcákon kell keresni. Belekóstoltunk a hangulatba, mutatjuk is.

A 13. Kolozsvári Magyar Napokon nyitották meg és áldották meg ismét a főtéri Szent Mihály-templomot. Kívül-belül körbefotóztuk, mutatjuk, milyen lett a templom több mint három évnyi felújítás és az állványok leszerelése után.

Magát a sértő szót korábban már ismeretlen kezek leszedték, aztán hosszú totojázás után kicserélték a teljes szövegrészt is.

A város nemrég felújított főtere végre elnyerte funkcióját, ezrek lakták be a színpompás helyszíneket.

A környezetéből merészen kiugró átkelőt még nem adták, de már sokan a csodájára járnak.

Nagyváradon június 20. és 26. között zajlik a 10. Szent László Napok, sétáltunk egyet a helyszíneken, mutatjuk, mit láttunk.

Novák Katalin csütörtök délután érkezett meg Erdélybe, szombaton pedig Bethlen Gábor-szobrot avat Gyulafehérváron.

Egy helyi román üzletember több pénzt és szakértelmet fektetett a felújításába, mint előtte bárki.

Korai még ítéletet mondani a folyamatban lévő munkálatokról, viszont a helyszínen már jól látszik, mekkora változást hozhat majd a partrendezés a helyiek életében.