Ezúttal Dutka Ákos és Emőd Tamás hátát firkálták össze. Etnikai provokációról lenne szó?
Rövid időn belül második alkalommal firkálták össze a Holnaposok szoborcsoportot a nagyváradi Fő utca elején. Az RMDSZ bejelentésére a helyi rendőrség ezúttal is kiszállt a helyszínre, megnézték a térfigyelő kamerák felvételeit is, túl sok remény azonban nincs a tettesek beazonosítására.
Ioan Nicolae Galut, a nagyváradi helyi rendőrség vezetője az Erdon kérdésére elmondta: az utcai közvilágítás elhomályosítja a kamerát, ezért nem látszik, hogy ki, vagy kik az elkövetők. A firkákat egy speciális vegyszerrel eltávolították. Az utóbbi években gyakoriak voltak a magyar vonatkozású köztéri alkotások megrongálása, a tetteseket mindeddig nem sikerült azonosítani.
Fotó: facebook.com/ Bihari Napló
Nem a megújuló energia az oka annak a kritikus helyzetnek, amelybe az országos villamosenergia-rendszer került, hanem a sorozatosan elhibázott döntések miatt vagyunk ott, ahol.
Hivatásos politikusokra akkor is szükségünk van, ha sokszor legszívesebben a pokol fenekére kívánnánk őket.
Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?
Újabb szintre lépett a Hargita megyei RMDSZ-en belül és azon kívül is egyre több szereplőt érintő közéleti konfliktus. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának alelnöke külföldi útjáról közzétett videójában azt üzente: dokumentumokkal fog előállni.
Továbbá: filmbe illő karambollal írta be magát Lugos városa a hazai roncsderbi-történelembe. És: vasútfelújításra szerződtek, vasúti kábeleket loptak, mázsaszámra.
Egy Hargita megyei férfi holttestét találták meg szerdán a tengerben Costinești közelében, miután a turista kedden eltűnt a román tengerparton.
Traktor alá szorult és életét vesztette szerdán Damian Diniș, a Hunyad megyei Boica (Băița) község polgármestere. Az 58 éves elöljáró a település közelében dolgozott, amikor a munkagép felborult.
Életének 67., papságának 42. évében szerdán elhunyt Daniel Ernő nyugalmazott plébános, szentszéki tanácsos.