Október tizenkettedike a Fadrusz-alkotás felavatásának ünnepe.
A maihoz hasonló időjárás lehetett 1902. október 12-én Kolozsváron, mert az archív felvételeken feltűnően sok esőernyős embert lehet látni a kincses város főterén (de az is lehet, hogy napernyők).
Ezek a kolozsvári polgárok azért gyűltek össze 114 évvel ezelőtt, mert végre tanúi lehettek egy régi terv megvalósulásának: ezen a napon avatták fel ugyanis Fadrusz János Mátyás-szoborcsoportját.
Az ünneplésnek megadták a módját: Fadrusz alkotását a királyi ház képviseletében József Károly főherceg leplezte le, az ünnepségen pedig megannyi illusztris személyiség tette tiszteletét, Széll Kálmán miniszterelnöktől Wlassics Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszteren át Apponyi Albert házelnökig; de jelen volt Jókai Mór és Benedek Elek is.
Azóta sok víz lefolyt a Szamoson, de Mátyás király maradt, vezéreivel – Magyar Balázs, Kinizsi Pál, Báthory István, Szapolyai István – együtt. Valahányszor kinézünk a szerkesztőség ablakán, őket látjuk – és ez eléggé megnyugtató érzés, még ilyen esős októberi napokon is.
Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.
Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.
Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.
Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
A rendőrség vizsgálódik Kolozsváron egy fesztiválbelépőkkel elkövetett lehetséges csalás ügyében, a károsultak között sok a magyar diák. Közben alig néhány szavazat hiányzik egy PSD-RMDSZ-kormányhoz.
Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Egy gyermek esett ki egy országúton közlekedő járműből Tulcea megyében, a jelenetet pedig a mögötte haladó autó fedélzeti kamerája rögzítette. A rendőrség vizsgálatot indított az ügyben.